Jusztina

Nemes Zsófia: "Szükséged van arra, hogy felsóhajts"

2013.04.11. 07:06

Programkereső

A PR-Evolution áprilisi bemutatójához a társulat vezetője nem kívánt népszerű témát választani. Arra törekszik, hogy a tánc és a művészet felszabadító erejét adja a nézőknek. Nemes Zsófiával az Egy nap dátum nélkül című készülő előadásról a Kreatív Kolónia frissen megnyílt műhelyében beszélgettünk.

- Kikkel és hol dolgoztál a PR-Evolution előtt? Miként jött, hogy 2008-ban átvedd a társulat vezetését Kun Attilától?

- Azon kevesek közül való vagyok, aki nem a balettintézetből került ki, akkor még eszembe se jutott, hogy táncolni fogok. Jártam viszont ritmikus sportgimnasztikára, jazztáncra, aztán pszichológia szakra akartam felvételizni az egyetemre. Ekkor jött egy modern tánckurzus, ami után megszületett az elhatározás, hogy mindenképpen tánccal kell foglalkoznom. Ezután nagyon sokfelé dolgoztam: voltam kisebb együtteseknél, alkotói közösségeknél, hosszú ideig a Szegedi Kortárs Balettnél, ahol több előadásban is Juronics Tamás partnerekét léptem fel. 2004-ben jöttem fel Pestre, akkor kerültem be a PR-Evolution társulatába, de párhuzamosan voltak munkáim Kovács Gerzson Péterrel, Bozsik Yvette-tel, a Dream Team-mel, illetve bábszínházakkal is. 2008-ban Kun Attila Baselben leszerződött le, ekkor adta át nekem az együttest. A társulat életében most is történt egy fontos változás: a Kreatív Kolóniával március közepétől együttműködő partnerek lettünk, most már az ő vadonatúj, tágas próbatermükben dolgozhatunk itt a Trafóval szomszédos épületben. Emellett a menedzsment feladatokat is magukra vállalják, ami óriási segítség a társulatnak.

Nemes Zsófia
Nemes Zsófia

- Mikor utoljára beszélgettünk, akkor is egy szép, költői című előadásra, az Amikor elered az esőre készültél. Viszonylag ritka a versből születő táncelőadás. Neked hogyan jött Karinthy Frigyes és Szép Ernő mint alapanyag?

- Most úgy indultam neki az előadásnak, hogy megnéztem, milyen évforduló apropóján kapcsolódhatok hozzá egy-egy szerzőhöz. Így jött szembe Karinthy és Szép Ernő, akiknek az írásait mindig is nagyon szerettem, ezért ezt egy jó apropónak találtam, hogy velük foglalkozzak. Ehhez az is hozzájárul, hogy én úgy tudok a legjobban dolgozni, hogy ha kapok egy témát. Szeretem, ha van egy olyan külső szerző vagy alkotó, akinek a munkájából kiindulhatunk, akinek a gondolataiba belefűzhetem a sajátjaimat.

- Az Egy nap dátum nélkül, amit te koreografálsz, az elmúlás és a „semmire sincs idő" érzése, a mai kor emberének elég aktuális problémáival foglalkozik. Hogyan lehet ezekről beszélni, különösen a tánc nyelvén?

- Én valahogy úgy látom, hogy azért tart itt a világ és a művészet, mert épp egy új kor nyílik ki. Az Egy reggel dátum nélkül című vers számomra az új megszületését jelenti, de ehhez, ahogy a szülésnél is, szükségszerűen hozzátartozik a fájdalom, a kín. Én ennek a lecsapódását olvasom ki ebből a Karinthy-versből is. Fontosnak tartom, hogy a művészet visszataláljon ahhoz a szerepéhez, hogy ez egy csatorna az emberek számára, aminek iránymutatónak kell lennie a mindennapjainkban. Mindez azért lételemünk, mert ha kijössz fáradtan, leterhelten a munkahelyedről, és megnézel egy ilyen előadást, akkor szükséged van arra, hogy felsóhajts, és azt mondd, megkönnyebbültem, felszakadt bennem valami. Szeretném azt az érzést előcsalogatni az emberekből, hogy rájöjjenek, nem annyira fontos, amiért úgy rohannak, és ami miatt nincs idejük semmire. A tévé előtt pedig nem fogják azt megkapni, amit mi át tudunk adni.

- Egyáltalán mennyire vagyunk hajlandók manapság az elmúlással foglalkozni, amikor minden arról szól, hogy „szépség, fiatalság, egészség"?

- A halál gondolata félelmet kelt bennünk, mert nem tudjuk, hogy mi van utána. Pedig lehet, hogy ez csak egy új minőség kezdete, és nem a vége mindennek. A van és a nincs gondolatteremtő ereje izgat ebben a témában, a halál pedig azért érdekel, mert szeretném, ha egy kicsit át tudna formálódni az erről való gondolkodásunk. Ma nem akarunk, nem is merünk a halálról beszélni, egyszerűen nem veszünk róla tudomást. Valahol olvastam azt, hogy „a halál is egy megszokás". Ez az erős mondat, nagyon bennem ragadt és elgondolkodtatott. A darab témája tehát elég súlyos, de ezeket a nyomasztó kérdéseket nem fogom direkt módon a színpadon megjeleníteni, inkább csak a hangulatát, azt a sodrást, ami a Karinthy-szövegben benne van.

- Leo Mujic, az est másik koreográfusa, aki a Magdaléna című darabot készíti, már többször dolgozott veletek. Szép Ernőt, gondolom, te adtad a kezébe.

- Igen, én adtam neki, ez az ő munkájának is alapját képezi. De ő sem a verseket dolgozza fel, hanem egy hangulatként jelenik meg a szöveg a főszereplő nőnek a világában egy „se veled, se nélküled" kapcsolatban. Leo Mujic 2005-ben jött először hozzánk egy háromhetes kurzust tartani, és én utána visszahívtam. A tavalyi pályázásnak köszönhetően el tudott jönni, hogy csináljon itt egy előadást a Művészetek Palotájában. Most ismét velünk dolgozik, és jövőre is tervezünk egy közös projektet. Ő szintén hasonló energiákat mozgat meg, mint én, eléggé egy rúgóra jár az agyunk. Van egy abszolút nyitottsága a világra, amit szerintem itthon is látni, éreznie kell mindenkinek. Én állandóan keresem a hozzá hasonló alkotókat, mert szeretném, ha az együttes is mindig nyitott lenne az új dolgokra.