Jusztina

Provokatív és újító Salamon Eszter-darab a Café Budapesten

2013.10.10. 11:58

Programkereső

Formai újításokkal és a megszokottól elrugaszkodó produkcióval érkezik a Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválra a Berlinben élő és alkotó, világhírű magyar táncos-koreográfus, Salamon Eszter, aki a testtelenség témáját járja körül október 11-12. között a Trafóban. A Mesék a testtelenségről (Tales of The Bodiless) érdekessége, hogy maga az előadóművész hiányzik belőle. A darabról Salamon Esztert kérdeztük.

- Táncos-koreográfusként hogyan fogalmazódott meg benned, hogy a testtelenségről készíts előadást?

- Egy hosszú folyamat és folytonosság eredményeként született meg a gondolat, mely a jelent megkérdőjelező előadásaim nyomán vetődött fel bennem. Az És akkor/And Then darabbal például azt próbáltam  meg színpadra vinni, hogyan tudok koreográfusként a „most"-tól elrugaszkodva más időben és térben gondolkodni, mint amelyben éppen jelen vagyok. Elkezdett azonban az is érdekelni, hogy mi történik, ha maga a jelenlét ütközik problémákba. Lehetséges-e egy test nélküli világ megteremtése? Ki tudjuk vonni magunkat a saját testünkből? Hogyan létezünk,  ha nincs test? Milyen az a világ, amely egészen más törvények és lehetőségek szerint működik? Többek közt ezeknek a gondolatoknak a kifejtéseként jutottam el a Mesék a testtelenségről című darabom megalkotásáig, mely nemcsak az emberi test, hanem az előadó-művészet jövőjét is feszegeti. Mivel a darabban nem szerepelnek művészek, a néző sem rajtuk keresztül éli és érti meg az előadás mondanivalóját - ebben a kommunikációs folyamatban kénytelen tehát átvenni a csatorna szerepét. Ez a koreográfiának, mint művészeti formának is új funkciót teremt: nem feltétlenül a testek, mozdulatok összeszervezése lesz a dolga, hanem a ritmust, a hangokat, a zenét, a fényt vagy a képet koordináljuk vele, az előadás pedig sokkal nagyobb mértékben hat majd az érzékszervekre. Ehhez azonban koherens formanyelvet kellett találni.

Mesék a testtelenségről - Salamon Eszter
Mesék a testtelenségről - Salamon Eszter

- Mennyire jelentett ez nehéz feladatot?

- A testtelenségről való gondolkodás egy sci-fi jellegű spekuláció, mely teljes mértékben elrugaszkodik a valóságtól, és az erről való párbeszéd áthelyeződik egyfajta filozófiai szintre. Az előadás vázán  három évig dolgoztam, megalkotása során pedig a hangokra helyeztem a legnagyobb hangsúlyt. Megpróbáltam úgy operálni velük, hogy a testek jelenléte vagy éppen jelen nem léte legyen érezhető minden intonáció mögött. A hangok ugyanis teljesen másként hatnak az emberre , mint a vizualitás, jobban bele lehet helyezni őket idősíkokba. A hallószervek ingerlése nyomán egy újfajta színházi tapasztalattal kívántam gazdagítani a közönséget, aki a hangok segítségével építi fel a darabban megjelenő fikciós világot.

- Említetted, hogy a Mesék a testtelenségről egyfajta folytonosságot képez az előző műveiddel. Az előadás formájára ez mennyire mondható el?

- Így van, gondolati síkon teljesen illeszkedik az előző munkákhoz, formáját illetően azonban nagyon kilóg a sorból. Eddig ugyanis rendkívül keveset, illetve nagyon speciális helyzetekben helyeztem ekkora hangsúlyt a hangokra, a zenére. Sokkal inkább a mozdulatokra, a táncra koncentráltam. A Mesék a testtelenségről koncepcióját 2008-ban álmodtam meg és nagyjából 2011-re lett belőle színpadra vihető produkció. Az eredmény viszont nagyon más lett, mint azt az elején elképzeltem. Rendkívül egyszerűnek gondoltam ugyanis a hangok és a szövegek, valamint a vizuális elemek találkozását, ez azonban olyannyira nem volt egyszerű, hogy csak többéves folyamatos gondolkodás vezetett a produkció elkészültéhez. Ez időszak alatt azért születtek kisebb darabjaim, a hosszabb időtartam ugyanakkor hozzásegített egy komplexebb előadás megalkotásához.

- A produkciót a Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretein belül a Trafóban tekinthetik meg a magyar nézők. Milyen reakciókra számítasz részükről?

- Kíváncsi vagyok, hogy a magyar közönség mennyire tudja majd követni az előadást, megérteni annak mondanivalóját. Állandó bennem a kíváncsiság arra vonatkozóan, hogy milyen lesz a produkcióim befogadása. Ilyenkor próbálom azzal nyugtatni magam, hogy nem egy olyan csapatként gondolok a nézőkre, melynek tagjai egységes véleményt képviselnek majd, hanem különbözőképpen fogják befogadni a művészetet: valaki a zene vagy a történet, más viszont a vizualitás oldaláról, vagy éppen az összbenyomásra hagyatkozva. Személy szerint azt szeretném, ha a darab provokálna, nagyon eltérő hatásokat, véleményeket generálna a hazai közönség körében.

- Milyen előadástervet dédelgetsz jelenleg? Beleillik majd a sokat emlegetett folytonosságba?

- Bizonyos szinten beleillik, a testtelenségből azonban visszatérek a testek felé, méghozzá az idős testek felé. 70-80 év közötti táncosokkal dolgozom majd, akik valamilyen szinten még mindig aktívak - velük készítek egy közel egyórás videofilmet, amely a haláltáncot mint ősi művészeti formát megjelenítő darab részeként szolgál majd. Emellett nagyon sok ötletem van még, a megvalósítás viszont attól is függ, hogy milyen nagyságú, típusú előadáson gondolkodom - független művészként ugyanis ez nem mindegy. Berlinben az elmúlt években egyre nehezebbé vált a független művészként való lét, nemcsak gazdasági, hanem kultúrpolitikai szempontból is, ezért azt tervezem, hogy másfél éven belül visszatérek Franciaországba.