Jolán

Botrányhős vezeti a Vaganova-balettiskolát

2013.10.28. 21:51

Programkereső

A moszkvai Nagyszínház körüli botrányok egyik okozójának tartott balett-táncost, Nyikolaj Ciszkaridzét nevezte ki az Agrippina Vaganova nevét viselő híres szentpétervári balettakadémia élére az orosz kulturális miniszter.

A Bolsoj volt szólótáncosa, aki balettpedagógusként is működött a világhírű moszkvai teátrumban, az utóbbi két évben számos botrányt keltett sajtónyilatkozataival. Bírálta a színház évekig tartó, méregdrága felújításának eredményét, és a szakmai vezetéssel is vitába szállt. A két fél közti ellentétek a Szergej Filin művészeti igazgató ellen januárban elkövetett kénsavas támadást követően éleződtek ki. A balett-táncos több fegyelmit kapott, és végül nem hosszabbították meg júniusban lejárt szerződését.

Bolsoj Színház
Bolsoj Színház

Mindezek után sokakat meglepett Vlagyimir Megyinszkij kulturális miniszter október 28-i bejelentése, amely szerint a harminckilenc esztendős táncos lesz a világhírű szentpétervári Vaganova Balettakadémia vezetője. Ciszkaridze hivatalosan október 29-én lát munkához a balettiskolában. A táncost ugyanakkor a védelem tanújaként is várták kedden arra a moszkvai bíróságra, ahol a Filin elleni merénylet megrendelésével vádolt Pavel Dmitricsenkónak, a Bolsoj egyik vezető táncosának ügyét tárgyalják. A Bolsoj azután döntött úgy, hogy nem újítja meg Ciszkaridze szerződését, hogy a táncos nyilvánosan megkérdőjelezte a Filin elleni merénylet megtörténtét. A világhírű teátrum azóta leváltott vezérigazgatója, Anatolij Ikszanov akkor azzal vádolta meg a táncost, hogy olyan mérgező légkört teremtett a színházban, amely a művészeti igazgató elleni támadáshoz vezetett. A két fél közti nyílt szópárbaj végül azzal zárult, hogy Ikszanovot is leváltották.

Nyikolaj Ciszkaridze
Nyikolaj Ciszkaridze

Ciszkaridze kinevezését a Vaganova Akadémia jövőjét illető többhetes bizonytalanság előzte meg, és sokként érte az intézmény alkalmazottjait. Julia Telepina szóvivő szerint a balettiskola "nagyon érzékenyen" reagált a hírre. Mint elmondta, illett volna előre tudatni az intézménnyel a döntést, hiszen sokan évek óta dolgoznak itt és megérdemelték volna az előzetes tájékoztatást. Az orosz kormány Uljana Lopatkinát, a szentpétervári Mariinszkij Színház prímabalerináját nevezte ki az akadémia művészeti igazgatójának. A Kommerszant című orosz napilap szerint Ciszkaridze kinevezése még komoly problémákat szülhet a Vaganova Akadémia és a Bolsoj közt régóta fennálló rivalizálásból fakadóan: a 18. században, eredetileg Imperial Ballet School néven alapított szentpétervári intézmény tanári kara ugyanis könnyen lehet, hogy nem akar majd együtt dolgozni a Bolsojból érkezett táncossal.

Vaganova Akadémia
Vaganova Akadémia

A január 17-i támadás során Szergej Filin súlyos szem- és más arcsérüléseket szenvedett. Előbb Moszkvában, majd Németországban kezelték: több mint húsz szemműtéten esett át és mostanra visszanyerte látása nagy részét. A művészeti igazgató szeptemberben tért vissza Moszkvába, hogy részt vehessen a Bolsoj szezonnyitó társulati ülésén és újra munkába állhasson.