Menyhért, Mirjam

Felfüggeszti működését a Magyar Fesztivál Balett

2013.12.09. 11:50

Programkereső

Pénzhiány miatt felfüggeszti működését a Magyar Fesztivál Balett - tájékoztatta a sajtót december 9-én Markó Iván, a társulat vezetője.

A közlemény szerint a "Magyar Fesztivál Balett tizenhét évi működés után, anyagi erőforrás hiányában kénytelen felfüggeszteni működését". Markó Iván a társulat nevében is köszönetet mondott "annak a sok százezer nézőnek", akik 1996 óta figyelemmel kísérték a Magyar Fesztivál Balett előadásait. Markó Iván az ügy hátteréről nem közölt további részleteket az ügyben.

Markó Iván
Markó Iván

Markó Iván Budapesten, az Állami Balett Intézetben végzett 1967-ben. A Magyar Állami Operaház tagja, 1971-ben pedig a társulat magántáncosa lett. 1972-től 1979-ig a világhírű francia koreográfus, Maurice Béjartnak Brüsszelben működő társulatának "A XX. század balettjének" volt vezető szólistája. A Béjart-féle Tűzmadár címszerepét, amellyel debütált, több alkalommal a budapesti Operaházban is eltáncolta. Nemzetközi kritikusok 1974-ben a világ 10 legjobb táncosa közé választották. 1979-ben hazatért, s megalakította a Győri Balettet, az Állami Balettintézet abban az évben végzett balettművészeivel. 1979 és 1991 között igazgatója volt. 1981-ben megalapította a Győri Tánc- és Képzőművészeti Szakközépiskolát, melynek tíz éven át volt igazgatója. 1985-től a Bayreuthi Ünnepi Játékok állandó koreográfusa. 1991 nyarán szabadfoglalkozású művész lett. 1991 és 1992 között a jeruzsálemi Rubin Akadémia balettmestere és koreográfusa, 1993-tól Bécsben, Párizsban és Sydneyben volt vendégkoreográfus. 1996-ban megalapította a Magyar Fesztivál Balettet. Liszt, Xenakisz, Sosztakovics-Markó: Jézus az ember fia című balettje címszerepét maga alakította, 2005-ben.