Cecília

Nem lett vonzóbb a táncos szakma

2014.01.10. 12:51

Programkereső

Az ország más felsőoktatási intézményétől eltérően már a hétvégén, január 11-én megkezdődnek a többfordulós felvételi vizsgák a Magyar Táncművészeti Főiskola balettművész szakirányának előkészítő évfolyamaiba.

Az előző évek tendenciáját megtörve idén nem tapasztalható visszaesés a jelentkezők létszámában, sőt enyhe javulás tapasztalható, annak ellenére, hogy az elmúlt időszakban számos olyan változás lépett életbe, amely nem tette vonzóbbá a táncos életpályát a fiatalok számára.

Ilyen például az, hogy az eddigiektől eltérően ezentúl csak a négy nagy kiemelt társulat tagjai vehetik igénybe a táncosok huszonöt aktív év után járó szakmai életjáradékát.  Megszűnt a nyugdíj melletti párhuzamos foglalkoztatás lehetősége és továbbra is várat magára a pályájuk végéhez közeledő táncosok átképzési támogatási rendszerének kidolgozása és bevezetése. Bár az államilag finanszírozott helyek száma a táncművészképzésben is nőtt, ezzel párhuzamosan nehezíti a pályakezdést a hazai elhelyezkedés megkövetelése. A szűkös forrásokból gazdálkodó hazai társulatok ugyanis csak nehezen tudják bővíteni a társulati létszámot.

Magyar Táncművészeti Főiskola próbája
Magyar Táncművészeti Főiskola próbája

A klasszikus balettművész képzés előkészítő évfolyamaiba tízéves kortól lehet jelentkezni, a felvettek az intézmény Nádasi Ferencről elnevezett közoktatási intézményében folytatják közismereti tanulmányaikat az 5. osztálytól.  A néptánc és a moderntánc szakirány nem indul minden évben. Ezekre a képzésekre a tizennegyedik életév betöltése után lehet jelentkezni, a felvettek az intézmény középiskolájában folytatják közismereti tanulmányaikat. Az intézmény sajátos képzési rendszerét az adja, hogy a táncművész képzés, amely felsőfokú képesítéssel zárul korábbi életkorban kezdődik, mint más intézményben. A klasszikus balett képzés esetén hat év alapozás utánhárom év felsőfokú művészképzés zajlik. A néptánc és modern tánc szakirány esetén pedig a szakmai II. évfolyam befejeztével tehető felvételi vizsga a felsőoktatási alapképzésre (táncművész szakra).        

A 2014-15. tanévben a Táncművészeti Főiskolán csak klasszikus balett szakirányon indul felsőfokú tanulmányokra előkészítő képzés, a felvételi vizsga három fordulós, melynek keretében ortopéd orvosi vizsgálat, zenei alkalmassági vizsga, az improvizációs készség felmérése, a testi adottságok feltérképezése biztosítja, hogy a legtehetségesebb fiatalok kerüljenek be a főiskolára.