Jolán

Kozma Attila: Új kortárs együttes klasszikával

2014.01.24. 07:09

Programkereső

A hazai táncélet a nemrég megalakult Miskolci Balettel gazdagodott. Az új együttes terveiről, a kezdetekről beszélgettünk a művészeti vezető-koreográfussal, Kozma Attilával. INTERJÚ

- Mikor jött az elhatározás, hogy a tagozatból együttest szeretnétek?

- A kezdetek kezdetén Novák Péterrel kezdtem Miskolcon kortárs előadásokat csinálni, majd csatlakozott hozzánk Krámer György, és a tánckarból tánctagozattá fejlődtünk. A Miskolci Nemzeti Színház új vezetésével közösen döntöttük el, hogy a Miskolci Nemzeti Színház megalapításának százkilencvenedik évfordulója alkalmából a tagozatot balettegyüttessé alakítjuk. A létszámot kibővítettük, növeltük az előadásszámokat, kitártuk a balett-terem kapuját a fiatal alkotók előtt, a technikai elvárásokat megemeltük. Ez a folyamat nagyobb pályázati lehetőségeket is magában hordoz. Az évente többször meghirdetett próbatáncra nagyjából húszan érkeznek, az ország különböző pontjaiból, szabadúszók, iskolai növendékek, és ebből válogattuk ki az együttes új tánctechnikailag magasan kvalifikált tagjait.

Kozma Attila - Miskolci Balett
Kozma Attila - Miskolci Balett

- Hogyan jellemeznéd a frissen megalakult balettegyüttes által képviselt műfajt?

- Egy profi kortárs együttes, azonban elsődleges célunk ebbe a táncnyelvbe bevonni a klasszikát, és a kortársat attól eltérő műfajokkal vegyíteni. A színház vezetőségével egyetértésben döntöttünk úgy, hogy táncosainknak erős klasszikus képzést kell kapniuk, melynek érdekében szerződtetünk egy balettmestert az Operaházból Sterbinszky László személyében. Tervünk tehát egy neoklasszikus - kortárs együttes felépítése, ami fogyaszthatósági szempontból előnyösebben működhet, mint a tánctagozat. Európai példának a Holland Nemzeti Táncszínházat említeném, amely egy kortárs együttes klasszikus táncnyelvvel és nagyon erős színházi jelenléttel, akik Kylian domináns koreográfiáin túl, lelkes fiatal koreográfusok műveiből építik fel a repertoárjukat. Egyetértek azzal a koncepcióval, hogy a mozgásformát magas technikai szinten kell párosítani kortárs mozdulatokkal, és a mozgásformát megtartva dramaturgailaig, szkenikailag kell a műfajt megújítani. Olyan komplex képzettségű táncosokra van szükség, akik tisztában van a klasszika stíluselemeivel, de Limon, Graham, Cunningham által megalkotott technikákkal egyaránt.

- Milyen az együttes fogadatatása a nézők és a szakma részéről?

- Nagyjából húsz éve igyekszünk, hogy megszerettessük a táncművészetet a városban. A klasszikus vonal erősítése is a közérthetőséget segíti elő, ezáltal letisztultabbak, átláthatóbbak, könnyebben értelmezhetőbbek lesznek az előadások. Kulcsár Noémi rendezésében a Rómeó és Júliával indítottuk a második évadot fiatal, friss táncosok előadásában, ami a szélesebb nézőközönség által is kedvelt történeten alapszik. A premier óta bérletezve lett, és azt tapasztaljuk, szeretik a miskolci fiatalok, mivel Noémi nagyon jól bánt a lépésanyaggal és Csajkovszkij zenéjével. Az önálló, nagyjából negyven, negyvenöt előadásunk közül körülbelül húsz-huszonöt Rómeó és Júlia-előadást tervezünk. Az itthoni szerepléseinken túl nyitottak vagyunk Európára is. Célunk egy nemzetközi pályázaton elindulni, Németország, Svájc, Ausztria keres kelet-európai pertneregyütteseket. Európai turnéhoz ideális lenne a Forint/Médeia és a Rómeó és Júlia. A szakma részéről szintén az elfogadást, támogatást látom. A Diótörő-fesztivál keretein belül volt egy szakmai konferencia, ahol úgy érzem, párbeszéd alakult ki a többi vidéki együttessel. Összetartást tapasztalok, de ehhez elengedhetetlen, hogy legyen párbeszéd köztünk.

Miskolci Balett
Miskolci Balett

- A Ti együttesetekhez hasonlóan Szegeden, Győrben és Pécsett megalakuló balettegyüttesek sajátja is az volt, hogy egy anyaszínház ölelésében születtek, fejlődtek.

- Szerencsés helyzetben vagyunk, mert könnyebben tud működni egy olyan együttes, ami mögött van egy kőszínház, egy erős háttérintézmény áll, hiszen megvannak a működés alapvető feltételei: van állandó fűtött baletterme, ég a villany, jelmeztárunk van, a táncművész próba és előadás után le tud tusolni, az intézménynek saját orvosa van. Csodálkozom és nagy tisztelettel figyelem a független kortárs együttesek fennmaradásért folytatott harcát. Kiváló képességű táncosokkal és elképesztő művészi elképzelésekkel bíró együtteseknek kell néhol a puszta létért megküzdniük. Minket valóban körbeölel a színház, a Miskolci Nemzeti Színház komoly repertoárral bír, teltházas előadásokat visz estéről estére, és mindez egy színes művészi közeget is magában rejt. Az alkotók egy helyen központosulnak, a táncosaink előadás után együtt lehetnek operaénekesekkel, színészekkel, ami nagyon inspirálóan hat rájuk. Persze semmi sincs ingyen, a táncosaink nagyon keményen napi tíz-tizenkét órát dolgoznak. Minden napjukat tréninggel kezdik. Gyakran szerepelnek zenés darabokban, operákban, akkor azokra is próbálnak az önálló balettdarabokon túl. Délutáni egy-másfél óra relaxálás után kezdik elölről, előfordul, hogy még a felújításban is segédkeznek, gyakoriak a flashmobjaink is a városban. Ilyen megfeszített munkatempóban regenerálódni sincs idejük. Érthető, hogy sok táncművész külföldet választja, hiszen itthon harmincöt-negyven éves koráig alkalmazható táncosként, és aztán át kell képeznie magát, mert nem kap nyugdíjat. Ez az életpálya hivatásként itthon nagy nehezségek árán gyakorolható, és csak a különösen elhivatott emberek tudják hosszú távon űzni. Azok, akiknek megéri a mindennapos küzdelem, a folyamatos fejlődésért vívott harc a belefektetett energia nagyon kevés pénzért.

Miskolci Balett
Miskolci Balett

- Alkotóból inkább művészeti vezető lettél. Hogyan éled meg a változást?

- Nagyon nyomasztott, hogy a fejlődés, professzionalizmus érdekében meg kellett válnom pár munkatárstól, akikhez kötődtem és a kezdetektől együtt fejlődtünk. Legfőképpen alkotóként dolgoztam eddig Miskolcon, és most mégis egyfajta managerként, művészeti vezetőként kell megállnom a helyem. Persze nem úgy indultam neki, hogy mostantól koreografálok az együttesnek, kiélem magam és négy-öt saját bemutatót tartok évente, de a váltás mégis nehéz. A marketing-PR oldala elég távol áll tőlem, de lassan beletanulok ebbe is, és közben segítségemre van a Miskolci Nemzeti Színház önálló marketing szakembere, aki a próza, balett, opera-musical arculatért is felel. Leülünk, én elmondom az elképzeléseimet, ezzel adok egy irányt a kezébe, a táncszakmai oldalát az arculatteremtésnek én segítem. Alkotóként jobban izgatott az opera, a musical műfaja, és a táncművészetben egyértelműen az alternatív szociografikus, reflektáló vonalat képviseltem. Ezek a művek továbbra is láthatóak majd a közönség számára, de ha őszinte akarok lenni, egy picit elfáradtam ebben a témában, úgy érzem, mára annyira feleslegesen túlpolitizált minden. Ennek ellenére rengeteg olyan társadalmi problémával küzd ez az ország, amelyek nem hallgathatóak el, és mindenképp foglalkozni kell a művészetnek ezekkel az embereket mindennapjaikban érintő kérdésekkel. Az életemnek egy olyan szakaszába értem, hogy elkezdett fogalkoztatni a női-férfi kapcsolat színpadi megjelenítése, a szerelem kérdései, értéke, értelmetlensége, hazugságai. A Rómeó és Júlia mellett másik egy Shakespeare-darab, a Szentivánéji álom feldolgozása Páratlan páros címmel lesz látható majd, amiben kibeszélhetem a bennem felgyűlt érzéseket. Erre az előadásra is remélem a koncepcióm legfontosabb jellemvonása lesz jellemző: nem elég a látványvilág, a testek formái, a körvonalak, a mozgás, hanem színházat kell csinálni. Őszinte, sokszor fájdalmas színházat, mert a hazugságokkal, megalkuvásokkal teli kapcsolat is darabjaira hull, értékeit veszti, és üresség marad után,a akárcsak egy rossz, lapos előadás után.