Vendel

Wim Vandekeybus: "Zuhanó tégla alatt maradni"

2014.02.08. 07:15

Programkereső

Agresszió, intuíció és ösztönvilág, a kiszámíthatatlanság logikája - a belga koreográfus, Wim Vandekeybus első, negyedszázada írt koreográfiája új formanyelvet teremtett a modern táncban. A Trafóban nemrég újrajátszott Amire a test nem emlékszik (What the body does not remember) című darabbal 1987-ben született meg az az előadói stílus, amit ma fizikai színház néven ismerünk. Vandekeybust első darabjáról és magyarországi filmforgatásáról is kérdeztük.

Figyelmét még a levezényelt workshop keretein tartva, a kétórás gyakorlásban megkócosodva érkezik meg, mégis könnyed lendülettel ül le a Trafó üres nézőterén, hogy aztán néhány telefon és utasítás után szinte magától kezdjen beszélni arról az energiáról, arról az „elmondani akarásról", amiről nemcsak élete, de darabjai is szólnak. Bár az kifejezetten irritálja, ha bárki arról faggatja, miről szól ő.

Wim Vandekeybus
Wim Vandekeybus

- Hogy áll a film, amit Magyarországon forgat?

- Júliusban kellett volna elkezdenünk a Galloping Mind forgatását, de nem így történt. Anyagi problémák adódtak, így egy egész évre el kellett halasztanunk. Szóval idén kezdődik, ha a magyar partner is úgy gondolja... Az a legfontosabb most, hogy a Magyar Filmalap is hozzájáruljon a megbeszélt összeggel. Ez a film nagyrészt itt játszódik, nem elég, ha csak a forgatás zajlik itt, a koproducernek is magyarnak kell lennie. Nekem ez nagyon fontos. Félig magyar, félig angol nyelvű lesz a film, a főszereplő ikerpár magyar, és bár Romániában is lesz néhány helyszín, de azért nagyrészt Magyarországon játszódik a történet. Nem elég, ha csak a gyártásban vesz részt magyar cég. Koproducer is kell. De elég nehéz ebben itt előre jutni, bár már minden előkészítettünk.

- Ezért jött most ide? A What the body... nem igényelne különösebb koreográfusi kíséretet...

- Egyrészt a darab miatt jöttem, másrészt igen, erős érv volt a film továbblendítésének igénye is. De én általában utazom a darabjaimmal, ha tehetem. Most éppen kevésbé teszem, mert a társulat megy tovább Németországba, Spanyolországba, Franciaországba - nekem erre most nem lenne időm. Egy egészen új darabbal vagyok elfoglalva mostanában. Az a címe, hogy Talk to the Demon (Beszélj a démonhoz). Hat felnőtt és két gyerek játszik benne, teljes csöndben. Semmi zene. Csak a csönd. Ezen dolgozom most a film helyett, áprilisban mutatjuk be Prágában.

- És közben mégis visszatért a legelső darabjához is. Miért volt szükség arra, hogy újra színpadra állítsa?

- Huszonnyolc darabot csináltam az elmúlt huszonöt évben. Egy kis időt szerettem volna szakítani a következőre, és időre volt szükségem a filmem előkészítéséhez és leforgatásához is. És a What the body... egy nagyon megírt darab. Minden pillanata nagyon kötött, mindent nagyon pontosan kitaláltam benne.

- Nincs improvizáció?

- Nem. Ez formateremtő darab. Olyan, mint az ábécé. A sok szabály, a sok kötöttség miatt nagyon könnyű újra színpadra állítani eredeti valójában. Eduardo Torroja, az asszisztensem, aki 1986 óta dolgozik velem, gyönyörűen be tudta tanítani a darabot. Ő is kíséri a turné során a táncosokat. Ő az, aki beszél a táncosokkal, aki megmondja, ki hol álljon, hogyan mozduljon, ha kell, kicserél embereket. Lenyűgözően végzi ezt a munkát. Nagyon fegyelmezetten követi az eredeti darabot. Én néha változtatnék, alakítgatnám tovább, de Eduardo nem hagyja. Kell egy ember, aki ilyen keményen csak azzal foglalkozik, hogy működjenek a dolgok. Én folyamatosan alkotok, az új tervekkel vagyok elfoglalva, mindig gondolkodom valamin, Eduardo viszont kézben tartja a társulatot.

What the body does not remember - Ultima Vez
What the body does not remember - Ultima Vez

- 1995-ben már egyszer felélesztette az Ultima Vez ezt a darabot.

- Ezt a koreográfiát nagyon jó újra és újra színpadon látni. Amikor repertoáron van, mindenhova hívják. Hiába telt el huszonöt év. Ez egy alapmű lett. Ráadásul nem is nagyon kell hozzá díszlet, csak néhány törölköző és néhány kisebb tégla. Egy-egy bőrönddel utazunk.

- Önnek, huszonöt évvel az alkotás után, miről szól a What the body...?

- Elfelejtett ösztönökről. Arról, hogy miként bízhatsz meg olyan ösztönökben, melyeket egyáltalán nem ismersz.

- Hogy tűri a formanyelv kerete, szabályozottsága ezt az ösztönvilágot?

- Látszólag ez egy paradoxon, igen. De a szabály nem egy természetellenes, kívülről létrehozott szabályt jelent, hanem azt, amit az ösztön diktál. Olyan ez, mint amikor egy éles kést böksz nagyon gyorsan, egyre gyorsabban a kinyújtott kézujjaid közötti résekbe. Az ösztön azt diktálja, hogy ne sértsd meg a bőröd, és ez a figyelem, ez az ösztön válik a mozdulat szabályává. Ezek nagyon egyszerű helyzetek. Például az a jelenet a darabban, mikor egy téglát dob föl a táncos a plafon irányába és alatta marad egészen addig, míg a másik odébb nem löki. Nagyon egyszerű mozdulat, mégis iszonyú nehéz a zuhanó tégla alatt maradni. Az ösztön az diktálja, hogy fuss el, hiszen egy repülő tárgy van feletted, amiről tudod, hogy be fog csapódni. A szabály a tárgy. A tárgy iróniával viseltetik az ember irányába. Adott egy szék, ami normális esetben a négy lábán áll. De fel is dőlhet. És amikor feldől, ironikusan viszonyul az emberhez. Ebben az időben Jean Baudrillard könyvét olvastam egyfolytában. A Fatal strategies lett ennek a darabnak a forrása és bibliája. Minden táncosnak olvasnia kellett. Olvasás közben értettem meg, hogy akkor, ha megérintesz valakit, és benne maradsz ebben az érintésben, akkor érkezel meg tényleg a másikhoz. Azt, hogy minden felrobban, ha az érzékenység pornográffá lesz. Azt, hogy ha valaminek nagyon erősen nekifeszülsz, akkor egészen máshova érkezel meg, mint gondoltad volna. Baudrillard ezt gyönyörűen fogalmazta meg, és mi rengeteget gondolkoztunk erről. Miközben számunkra a filozófiai fejtegetések nagyon konkrét formában jelentek meg.

What the body does not remember - Ultima Vez
What the body does not remember - Ultima Vez

- Úgy érti, hogy ez a darab sokkal inkább beszélgetésekből, mint mozdulatokból született?

- Igen. Nem voltam táncos, nem voltam koreográfus, nem volt semmi közöm ehhez a világhoz. Nagyon intenzíven dolgoztunk, irdatlan hidegben, éjjel-nappal hat hónapon át, mire ez a nagyon absztrakt, forma- és nyelvteremtő darab megszületett. Nagyon, nagyon messzire jutottunk el.

- A többiek táncosok voltak?

- Nem, színházi emberek, performerek. Most már táncosokkal csináltuk meg, de az eredeti darabban ez még másként volt. Most sem egyszerű a táncosokkal. Nekem történet kell, érzelem kell, energia kell, az, hogy amit elmondunk, az legyen a lényeg. Ők gyönyörűen előállítják a mozdulatokat, de gyakran fordul elő, hogy csak annyit tudok mondani: „szép, szép, látom, de nem érzem". Akkor, huszonnégy évesen mindenre képes voltam, néha most is rácsodálkozom, hogyan tudtam ezt így végigcsinálni. A lányom forgatott erről egy kis dokumentumfilmet, látom magam a régi felvételeken, és csak csodálkozom, milyen tisztán és egyértelműen tudtam kifejezni magam, mennyire eltökélt voltam. Most nem tudnám ennyire árnyaltan és világosan elmondani, mit gondolok a munkámról, a világról. Akkor el tudtam mondani, ki vagyok, mit akarok, tisztában voltam vele, milyen technikát fejlesztünk ki éppen és mi a célunk vele.

- A technika arról szól, hogy egy pillanatra sem léptek vissza a komfort zónába, nem?

- Nem szeretem a kategóriákat, nem szeretem, ha valaki azt mondja ez ilyen vagy olyan. Persze, bizonyos szempontból a komfort zónán kívül születnek ezek a darabok, de van olyan is, ami mással játszik. Például a booty Looting (ami májusban látható a Trafó színpadán - a szerk.) a valóság és a képzelet határán mozog. Sokszor azt mondják, az erőszakkal dolgozom. Pedig nem. A szenvedéllyel és szenvedélyesen dolgozom. Kíváncsi vagyok, hogy a csöndbe írt darabom milyen lesz. Egy férfi van benne, aki retteg attól, hogy elalszik és elszalaszt akár csak egyetlen apró pillanatot is az életből. Aztán egyszer csak elalszik és sokkosan ébred, üvölt, megpróbálja kitalálni, mi változott meg körülötte. Nem szabad aludni, mert minden változik - ez az életfilozófiája. Nem szabad lemaradni semmiről. Ez az Ultima Vez is. Ez a gyönyörűség.

Amire a test nem emlékszik - Ultima Vez - Wim Vandekeybus
Amire a test nem emlékszik - Ultima Vez - Wim Vandekeybus