Katalin

Egyesülés

2014.04.21. 13:03

Programkereső

Egy híres amerikai filmszínész neve és két kis kesztyűbáb egy színpadon. De mi közük ezeknek egymáshoz? Fehér Ferenc legújabb, egyszemélyes Morgan and Freeman című táncdarabját a MU Színházban mutatta be. KRITIKA

"A sarokba mentem - amelyik legtávolabb feküdt ettől a jelenettől -, és letérdeltem. Itt kitaláltam (én magam és egyedül) a két barátomat, Fancsikót és Pintát; szántszándékkal nagyon erőseknek találtam ki őket." (Esterházy Péter)

Rongyként, öntudatlanul heverő, mozdulatlan test a színpadon. Halott állapot? Vagy csupán az álom pillanata? Fehér Ferenc legújabb darabja elsősorban a tudatállapotok rejtelmeibe enged bepillantást. Teszi ezt igen bátor módon, egyedi formanyelvén át újrafogalmazva az évezredes kérdéseket, amelyeket nem lehet elégszer feltenni, és nem lehet megnyugtató módon megválaszolni.

Fehér Ferenc - Morgan és Freeman
Fehér Ferenc - Morgan és Freeman

A darab nem más, mint egy utazás. De kevésbé egy külső, fizikális, hanem sokkal inkább egy lelki, amely idegen tájak helyett önmagunkba vezet el. Részesei vagyunk egy folyamatos hullámzásnak, amely az álom és az ébrenlét kettősségére épül, és ennek kapcsán ismerhetjük meg a két tudatállapotban jelentkező nehézségeket, kihívásokat. Ahogyan Krúdy Szindbádja az emlékek tengerén utazik, úgy teszi ezt Fehér Ferenc is a személyiség - sokszor ijesztően őszinte - bugyraiban.

Fehér Ferenc - Morgan és Freeman
Fehér Ferenc - Morgan és Freeman

A darab talán legszembetűnőbb egyedisége a táncpartner kilétében rejlik. Egy körülbelül harminc centiméteres, bozontos hajú, groteszk arcú kesztyűbábban, amely a kezdeti képtől eltekintve a legtöbb fragmentben tetten érhető, bonyolult viszonyt alkotva a táncossal. Már a darab elején láthatjuk, ahogy a báb "bevonszolja" a táncost a színpadra, ez a hierarchikus viszony kettejük között végig megmarad. A báb - mint egyfajta központi szimbólum, kivetülés - hihetetlenül árnyalt minőségekben képes megjelenni. Kezdetben táncpartner, akivel szinkronban lehetséges csupán a mozgás, néha a táncos saját teste elé tartott pajzs, később legyőzendő ellenfél, amellyel már-már mitikus harcot kell megvívni. Szinte egyeduralkodóként birtokol, meghatároz - és a báb-léttel ellentétben nem kiszolgáltatott, hanem vezet, irányít, pórázon tart és ural. És nem lehetséges szabadulni tőle.

Fehér Ferenc - Morgan és Freeman
Fehér Ferenc - Morgan és Freeman

A Morgan és Freeman nem lineáris, folytatólagos történetet mond el, hanem sokkal inkább stációkat. Az Én, a személyiség küzdelmének állomásait. Azzal szembesít minket, hogy mennyire tudunk ragaszkodni saját nehézségeinkhez, gyengeségeinkhez, negatív dolgainkhoz. Sokszor olyannyira, hogy még létezésükről sem akarunk tudni, ezért csak öntudatlan pillanatainkban, álmainkban köszönnek vissza. A táncos bábbal való kapcsolatában érzékeny módon jelennek meg ezen állomások: az álom, a bábbal való boldog együttlét, a harc majd végül az elfogadás, ragaszkodás. Mint egy érem két oldala: a pizsamaszerű nadrágban és kinyúlt pólóban táncoló Fehér, valamint a nyakkendőben-öltönyben megjelenő báb.

Fehér Ferenc - Morgan és Freeman
Fehér Ferenc - Morgan és Freeman

És onnantól fogva, hogy a báb megjelenik az életünkben, lehetetlen a tőle való elválás. Lehet jó viszonyt ápolni vele, lehet konfliktusba kerülni, meggyűlölni és megpróbálni elpusztítani, de szabadulni tőle nem. Nem a báb az egyetlen szereplő, egy rövid etűd erejéig megjelenik egy kisnyúl (szintén kesztyűbáb), aki megindító párost táncol Fehérrel. Feldmár András írja, hogy egy bizonyos függőségünket csak egy másik függőséggel lehet leváltani. Nem lehet teljesen függetlennek lenni. Vagyis nem létezik totális szabadság, bármennyire is szeretnénk olykor? Tényleg nem lehetünk free man-ek? Úgy tűnik, mintha a kisnyúl mutatna egy másik utat. Egy olyan világot, amelyben a korábbi kötöttségek nincsenek meg, vannak azonban újak. Mert nem lehet kötöttségektől mentesen létezni - mintha ez az imperatívusz zengene folyamatosan a háttérben.

Fehér Ferenc - Morgan és Freeman
Fehér Ferenc - Morgan és Freeman

A darab egyik legdrámaibb, legmegrázóbb pillanatát talán a zárókép két darabja teremti meg. Fehér intenzív harcot vív a bábbal, míg sikerül végre elszakadni tőle. De ez az elszakadás csak látszólagos. Attól kezdve, hogy a báb nincs jelen, a táncos mimikája átalakul; ugyanaz a fogakat kivillantó torz mosoly ül ki az arcára, mint ami a bábot is jellemzi. Már nem külső dologként függ a testen, hanem a velejéig áthatja, átlényegíti a személyiséget. Az utolsó fragmentben ismét együtt láthatóak. Ezt a néző később tudja csak meg, a hasnál kidudorodó ruha, és a várandósokra emlékeztető kissé nehézkes mozgás jelzi csupán a változást. A báb a test szerves részévé válik, csak néhány pillanatra villan ki a ruha alól, hogy aztán újra visszabújjon és elrejtőzzön.

Fehér darabja igen szimbolikus tartalmakon keresztül tart tükröt a néző (és önmaga?) elé azáltal, hogy kívülre helyez mélyen bennünk lévő tartalmakat. Láthatóvá teszi az elrejtettet, azt, amivel sokszor nem akarunk szembesülni és találkozni. Kezünkbe adja a lehetőséget, hogy a láttatás után mit kezdünk a megismert dolgokkal, végső soron tehát önmagunkkal. Kegyetlenül őszinte darab, amely kezünkbe adja a lehetőséget, hogy önmagunkkal szemben is azok lehessünk. Ki vagy te valójában? Félsz önmagadtól? Mersz saját magadba nézni? Tedd meg!