Emma

A szerelembe táncoltatott fiú

2014.04.27. 07:03

Programkereső

A szerelem hozta Budapestre, és a Magyar Nemzeti Balettnél eltöltött rövid idő ellenére, már számos címszerepben megcsillantotta tehetségét az Operaház közönsége előtt. Karrierje kezdetéről, első szerepeiről kérdeztük a fiatal balettművészt, Kekalo Jurijt. INTERJÚ

- 2005-ben végeztél a Kijevi Állami Balettiskolában. Hogyan emlékszel vissza a kezdetekre?

- Teljesen véletlenül kerültem kapcsolatba a balett műfajával. Ukrán népi táncokat tanultam, és egyszer csak jött a lehetőség, hogy felvételizhetek a Kijevi Balettiskolába. Már vagy féléve tanultam a balettintézetben, amikor elkezdtem megkedvelni. Tizenegy évesen kerültem be az iskolába, és az igazat megvallva, az első három év nem volt túl izgalmas. Amikor tizenöt évesen magasabb osztályba kerültem, új balettmestert kaptam, egy rendkívül jó pedagógust, nagy tudású, kitüntetett művészt, aki megcsillantotta előttem a szakma szépségeit. Valójában neki köszönhetem, hogy feléledt az érdeklődésem a balett műfaja iránt.

Jurij Kekalo
Jurij Kekalo

- Később felvételt nyertél a Kijevi Állami Opera Balettegyüttesébe.

-  Azt gondoltam, hogy sima út vezet az együttesbe, ezért nyáron nem is foglalkoztam a tánccal. De annyira kijöttem a gyakorlatból, hogy kellemetlen meglepetésként ért, amikor helyettem az egyik barátom került kiválasztásra. A bekerülésem ezek után viccesre sikerült. Úgy alakult, hogy a barátomat felvették egy másik együtteshez is, ezért aznap, amikor a balettigazgatónál bejelentette, hogy elszerződik, én szintén felkerestem az igazgatót azzal, hogy úgy hallottam, felszabadult egy hely. Tulajdonképpen ennek köszönhetem, hogy bekerültem.

- Milyenek voltak az ott töltött évek?

-  A hierarchia legalján kezdtem, ami nagyon sok fellépést jelentett. Szinte minden előadásban, operettben, operában is színpadon voltunk, mindezt csekély fizetésért. Aztán, amikor második kategóriás kartáncosból első kategóriába léptem elő, komolyabb szerepeket kaptam, és ez rendes fizetést is magával hozott. A rendszer úgy működött, hogy az igazgató felesége tehetett ajánlást a szólótáncos személyére. Egyik alkalommal rám esett a választása, ezután kezdtem szólószerepeket táncolni, és megtapasztalni, mit jelent színészként is a színpadon lenni. A Rómeó és Júlia férfi címszerét a Bolero követte. Vendégelőadóként a harkovi Nemzeti Operában eltáncolhattam a Giselle, és a Don Quixote főszerepét. Ez idő tájt történt, hogy Boris Eifman magas táncművészek után kutatott. Látott bennem fantáziát, és szólótáncosként szerződtetett a Szentpétervári Eifman Ballet társulatába.

Aranyecset - Operaház
Aranyecset - Operaház

-  Szakmailag hogyan élted meg a váltást?

- Az Eifman Balettnél a megszokottakhoz képest eltérő tánctechnikával és egészen más interpretációs gyakorlattal találkoztam. Az Eifman társulat neoklasszikus darabjai pszichodramatikus előadásmódot követeltek. Különös volt számomra, hogy ez a színészi játék Eifman táncosainál már a próbafolyamat során is állandóan jelen van, amivel nem volt könnyű azonosulnom. A koreográfiák mozgásvilága nem kifejezetten klasszikus, sokkal inkább Eifman egyediségét rejtik a mozdulatok, saját maga van jelen a produkciókban. Szólista voltam a Vörös Giselle-ben, az Orosz Hamletben, majd a karban folytattam, aminek köszönhetően sokat turnéztam a társulattal.

- A karriered következő állomását Budapest jelentette. Hogyan kerültél Magyarországra?

- A barátnőm, Kristina révén, aki felvételt nyert a Magyar Nemzeti Balettbe. Követtem őt. Szentpétervárott kezdtünk járni, és sokszor nehezen tudtuk összeegyeztetni a találkozásokat, mert mindketten sokat utaztunk a saját társulatunkkal. Kezdett kialakulni a vágy bennünk, hogy azonos helyre szerződjünk. Amikor idekerültem, éppen Eifman Karamazov testvérek című darabját játszotta az Opera, ebben létpem színre először Budapesten. Valószínűleg sikerült jó benyomást tennem, mert közvetlenül a Karamazov után szólószerepet kaptam: Charles-t személyesíthettem meg az Elfújta a szélben. Nagyon karakteres szerep, az elsajátítása könnyen ment, és bár viszonylag rövid ideig voltam a színpadon, nagyon élveztem. Ezt követte a másik Pártay Lilla-koreográfia, az Aranyecset és végül az Anyegin.

A víg özvegy - Erkel Színház
A víg özvegy - Erkel Színház

- Az Aranyecset főszereplője Munkácsy Mihály, a magyar festőfejedelem. Hogyan készültél fel erre a nem kis kihívást jelentő feladatra?

- A háromfelvonásos Aranyecset főszerepe fizikailag nagyon nehéz, hiszen a vezető táncos minden jelenetben benne van, és folyamatosan jelen kell lenni a színpadon. Sok benne a partnerelés, a darab során több különböző táncosnővel kell együttműködni, ami könnyen ment, hiszen a Magyar Nemzeti Balettben technikailag nagyon magasan képzett táncosnők vannak. A kondícióm számára hatalmas kihívást jelentett a darab, komoly eredmény volt, amikor először sikerült egyhuzamban végigtáncolnom. Nehezítette a betanulást, hogy a koreográfussal nyelvi akadályokat kellett legyőznünk  ahogyan hasonló nehézséget jelentett az is, hogy a balettadaptáció alapját jelentő önéletrajzi könyvet nem tudtam elolvasni, mert nem fordították le orosz nyelvre. Volf Katalin balettmesternőnek rengeteget köszönhetek, hiszen ő az, aki áthidalta a nyelvi nehézségeket, és a felkészülés időszakában orosz nyelven instruált.

- A közönség legutóbb A víg özvegy balettkomédia vezető szerepében láthatott. A drámai alakítások vagy a komikus karakterek állnak közelebb hozzád?

- Úgy érzem, inkább a drámai szerepek. Érdekes azonban, hogy A víg özvegy Danilo Danilovicsa nagyon vicces karakter, mégsem esett nehezemre eggyé válnom a figurával. A próbafolyamat során ugyanis annyira oldott hangulatot teremtett az ausztrál balettmester, John Meehan, hogy engem is képes volt belevonni.

Elfújta a szél - Operaház
Elfújta a szél - Operaház

- Kylián Petite mort című produkciójában Kristinával egy párt alkottatok a színpadon is. Milyen volt vele együtt dolgozni?

- Azt kell mondanom, hogy bizonyos szempontból nehezebb, mint amikor a partnerrel pusztán szakmai kapcsolatot ápoltok. Amikor egy párt alkotunk, mindketten nagyobb elvárással közelítünk egymáshoz. A munka során nehéz kitalálni egymás gondolatait, ám a másik valahogy mégis mintha ezt várná. Evidensnek tekinti, hogyan tartsam, hol fogjam meg egy-egy emelésnél. Az érzelmeket nehéz kordában tartani, és voltak helyzetek, amikor a balettmester intett higgadtságra bennünket.

- Milyennek képzeled a távolabbi jövődet?

- Mindenképp a Magyar Nemzeti Balettben szeretnék táncolni, Kristinával itt rendezkedtünk be Magyarországon. Szeretünk itt élni. Később, amikor befejezem táncosi karrierem, és megszerzem a komplex tudást, ami a tanításhoz szükséges, szívesen szakosodnék a pas de deux technikájának oktatására.