Jenő

Oktató folklór

2014.05.25. 23:37

Programkereső

Május 30-án a Hagyományok Házában a Nagyvárad Táncegyüttes mutat be két darabot, köztük egy különleges műfajú néptánc-thrillert is A villa címmel.

A Nagyvárad Táncegyüttes egész estés előadásában két különálló darabot láthatunk. Az első részben a Kalotaszegről kialakult képet, tűz és víz, férfi és nő örök harcának és szenvedélyes egymásra találásának mítoszát táncolják el, míg a második előadásban egy halotti tor és a Gyimesek csodálatos táncos, zenés szokásvilága tárul elénk.

Szerelemkert - Nagyvárad Táncegyüttes
Szerelemkert - Nagyvárad Táncegyüttes

A Szerelemkert - Vigyázó látomás című darab Kalotaszeg páratlan népi kultúrájával, festői tájaival, mozgalmas történelmével foglalkozik, a mindenkor bő ihletforrása volt az íróknak, költőknek, festőknek, képzőművészeknek. A vidék virtuóz táncai, pompás viselete, gazdag hagyománya és tájba szerkesztett építészeti emlékeinek - templomok, harangtornyok, kúriák - harmonikus összhatása mellett nem lehet szótlanul elmenni. Az alkotók meggyőződése, hogy a néprajzi adatok pontosságával és az emberi lélek, szellem mindent magába ölelő élményeivel, reflexióival együtt gazdagabbá tehetik a Kalotaszegről kialakult képet. „Az alcímben a Kalotaszeg dél-nyugati határán lévő Vlegyásza-hegy másik nevére, a Vigyázóra utalunk. E név sűrítő jelentéséből mind a néphagyomány értékeinek megőrzésének intelmét, mind a hagyomány minket éltető, gondoskodó és vigyázó erejének szavát halljuk."(Dimény Levente művészeti igazgató)

A villa „kortárs" néptánc-thriller műfajú előadás, mely Zsidó Ferenc azonos című novellája alapján készült. „A darab kortárs néptánc előadás, mert nem egy autentikus - csak táncokat bemutatni akaró -, oktató jellegű folklórelőadásról van szó, hanem egy előadásról, mely egy történetet mesél el a néptánc nyelvén, amely bármikor játszódhatna, akár napjainkban is. A mai korban született, a ma emberének szól, kortárs a szemlélete. Hogy mi a történet? Egy temetési szertartás végén, amikor már csak a közvetlen családtagok maradnak a toron, bizonyos baljós jelek arra a következtetésre juttatják őket, hogy ha nyugodt lelkiismerettel meg akarnak szabadulni a halott szellemétől, akkor egy bizonyos rítust el kell végeznie valakinek a családból."(Dimény Levente művészeti igazgató)

Amikor világunk majd minden hiedelmet és mítoszt száműz a mindennapjainkból, amikor nem hiszünk semmiben és semminek, és mindent meg tudunk magyarázni tudományosan, egyszer csak rájövünk, hogy mennyire törékeny az emberi lélek. Tudatalattiban mégis ott munkál a kétely: lehet, hogy igaz mindaz, amit a tévét nem látott vénasszonyok mesélnek, beszélnek „össze-vissza"? Meghal valaki, és a halállal a társadalom, az élők világa megremeg. Egy halotti tor és a Gyimesek táncos, zenés szokásvilága tárul elénk az előadás kapcsán.

A villa - Nagyvárad Táncegyüttes
A villa - Nagyvárad Táncegyüttes

A 2002 februárjában alakult Nagyvárad Táncegyüttes Partium első és mind a mai napig egyetlen hivatásos magyar táncegyüttese, mely ma a Nagyváradi Szigligeti Színház égisze alatt működik. Az együttes a Kárpát-medencei táncművészet egyik legfiatalabb, mégis jelentős műhelye, elsődleges célja, hogy előadásaiban a magyar hagyományos tánc- és zenekultúrát ne csupán feldolgozza, hanem időtálló társadalmi értékként tudja bemutatni. Emellett szívesen foglalkoznak más etnikumok néptáncos hagyományaival is. Autentikus folklór előadásaik, táncjátékaik és gyermekprodukcióik színes palettájáról örömére válogathat a nézőközönség minden rétege. Munkájuk eredményeként nemcsak városukban, de Erdély-szerte és külföldön is megismerték őket. Sikerrel táncoltak számos folklórműsorban, de saját, egész estés produkcióikkal is mindenütt sikert arattak. Repertoárjukban szerepelnek táncjátékok (A só útja és Boszorkánytánc), táncos komédia (Városi komédia), adaptációk (Tamási Áron Rendes feltámadását és Bambuc ördög c. meséi, Madách Imre műve nyomán feldolgozott Tragédia), táncműsorok (Marosmentiek, Angyali vígasság, Határtalan Partium, Bartók Amerikából, Fekete Sáfrán) táncos mesejátékok (Eltáncolt cipők, A csökmői sárkányhúzás) sőt misztériumjáték (Fényességes Csillag) is.