Gyöngyi

Elgurult diadém

2014.06.07. 07:02

Programkereső

Képzeljük el, hogy az operaház színpadán egy klasszikus balletmű fontos mozdulatait táncoljuk éppen, majd a feszült figyelemmel megtöltött nézőtér előtt a darab egy hangsúlyos pillanatában elveszítjük a talajt a lábunk alatt. A nézők hangosan felszisszennek, majd hirtelen úgy érezzük, a világ elsötétül körülöttünk. Mit tehet egy művész a katasztrofálisnak tűnő helyzetben? Hogyan vészelhető át a hibázás nyilvánosság előtt?

Miko Fogarty, a Youth America Grand Prix 2010 elődöntőjében lendületes jeté-vel érkezett a színpadra, majd egy megfelelő nyugodtsággal kivitelezett attitude forgást követően egy egyszerűnek tűnő fordulatban elesett. A közönség felszisszent, ráadásul elhibázott mozdulata örökre bevésődött a First Position című dokumentumfilm kockáira. Miko fiatal kora ellenére nem esett pánikba, legyőzve a szégyenérzetet, légies könnyedséggel fejezte be variációját.

Miko Fogarty - Grand Prix Lausanne - 2013
Miko Fogarty - Grand Prix Lausanne - 2013

A balett technikailag folyamatos szélsőségekbe kényszeríti a táncost, állandó harcot vív a fizika törvényeivel, ráadásul ennek a harcnak a néző is figyelőjévé válik. A koreográfia hajszálpontos előadásmódot igényel, hiszen a táncművész a többi táncoshoz igazodva a térformáknak, a zene ritmusának, a kifejező előadásmódnak is alá van rendelve. A nők esetében a forgások a spiccipő alig néhány centiméteres orrán történnek, gyakoriak lehetnek a hosszas egyensúlyi elemek. Ez a teljesítményorientáltság a balett-történelemben a klasszikus balettkoreográfiák születésétől datálható, vagyis minél magasabbra ugrani, minél többet forogni, minél hosszabb ideig állni egy lábon arabeszk helyzetben, mindez olyan kihívásokat jelent, amelyekre stresszhelyzetben kevesen, kizárólag a legjobbak képesek.

Nem meglepő, hogy e gravitációval folytatott gladiátori küzdelemben néha alulmarad a művész. A próbateremben történő egyensúlyvesztésre vagy elesésre a mindennapi rutin velejárójaként tekinthetünk, azonban a színpadon sokszorosára nő a hiba jelentősége: nem pusztán a  térformába rondít bele, hanem a nézőt és a többi táncost is kimozdíthatja a darabbal való együttlélegzés folyamatából, karcot húz a darab művészi értékén, összhatásán. Rosszabb esetben pedig egy elhibázott mozdulat a komolyabb sérülés hatásait tompító azonnali beavatkozást igényel.

Balerina
Balerina

A Washingtoni Balett művészeti igazgatója, Septime Webre a Pointe Magazinnak adott interjújában úgy fogalmaz: „Azonnal vissza kell pattanni a lóra! Sem negatív arckifejezés, sem sóhaj nem követheti a hibázást, nem szabad sírni vagy elhagyni a színpadot. Mivel az esés a koreográfia menetéből, a ritmusból is kimozdítja a táncost az egyetlen cél, hogy mihamarabb visszatérjen a koreográfiába. A legfontosabb mégis az, hogy az előadott karakter a hibázás alatt ne sérüljön. Ha Kitrit táncol, kelljen fel tüzes lendülettel, ha Giselle-t, maradjon lágy és úgy korrigáljon. Így a hátrány előnnyé kovácsolható, hiszen a hősiességgel minden néző képes azonosulni."

Az elesés átka a legnagyobbakat is fenyegeti, vagyis olyan táncművészeket is, mint Mihail Barisnyikov. Nancy Raffa az Amerikai Ballet Színházban, első fellépése alkalmával épp szólóvariációját táncolta, amikor a forgás közben a földre esett. Úgy érezte a világ megsemmisül körülötte. Miután befejezte a variációt a színfalak mögött Mihail Barisnyikov így szólt hozzá: „Megtörténik. Mind eleshetünk."

Sylvie Guillem, a Párizsi Opera és a balett-történelem egyik legkiemelkedőbb táncosa a Csipkerózsika előadásának intrója során tenyerelt a földre, miután lábai szétcsúszta az apró és gyors jeté ugrások között.

A megelőzés érdekében az operaházak színpadai speciális, a táncra alkalmas burkolattal fedettek, annak érdekében pedig, hogy a spicc-cipők csúszását meggátolják, fellépésüket megelőzően a színpad mellett elhelyezett gyantával kenik be azokat. Színpadra lépés előtt érdemes még felmérni a színpad aktuális állapotát, nincs-e izzadság vagy bármilyen más elcsúszást eredményező folt a színpadon. Ugyanez igaz a cipőkre, hiszen azok önmagukban balesetveszély forrásai lehetnek. A szalagot megfelelően körbe kell tekerni, és a táncművészek áttetsző gumiból készült pántokkal is lábra erősítik a cipőket.

Ashley Bouder
Ashley Bouder

Ashley Bouder, a New York City Ballet vezető szólistája híressé lett látványos eséseiről. Legelőször tizenhét évesen a Diótörőben hibázott egy hatalmasat. A hét év alatt több mint húsz látványos esésen van túl. Volt már, hogy átzuhant a partnerén, esett már arcra és hátsóra, volt, hogy egy arabesque közben landolt a földön, de a bourré-nak nevezett forgás közben is előszeretettel látogatja a talajt. A közönség egy része titkon már várja, hogy mikor láthat a színpadon egy fatális Bouder-esést. A City Ballet téli szezonját ismét egy hatalmas huppanással indította, ám a társulat igazgatója úgy véli, hibái megbocsáthatóak, hiszen azok mögött hihetetlen energikussága, virtuozitása rejlik, vagyis maximálisan vállalja, azt, amitől az előadóművészet kockázatokkal jár. Ő pedig kockáztat a siker érdekében.

Előfordulhat, hogy a hibázás kizárólag mentális okokra vezethető vissza. Amikor kihagy az agy, hirtelen törlődik minden, és borul a koreográfia. Egy zeneileg rosszul időzített mozdulat pedig nem kevésbé feltűnő, mint az esés. Elmondható tehát, hogy egy táncos nagyon komoly technikai tudással, erős színpadi jelenléttel és művészi beleéléssel juthat csak el messze, a korlátain és határain túlra. Nem szabad, hogy a félelem óvatosságra intse őket, mivel a hiba legtöbbször akkor következik be, amikor az ember a saját határait feszegeti, mikor mindent belead, ám mégis alulmarad egy nemes küzdelemben. El kell fogadni az életre is alkalmazandó mondást: a balett lehet tökéletes, a táncos soha nem lesz az.