Gyöngyi

Mindenkinek megadom a lehetőséget

2014.06.14. 07:09

Programkereső

Solymosi Tamás balettigazgatót az új balettestről - a Trójai játékokról és A Szilfidről - valamint a következő évadról kérdeztük.

- Miként került ez a két nagyon eltérő darab egy műsorba?

- Mindkettő mestermű. A Szilfid a romantika gyöngyszeme, amelyet nekünk, az ország egyetlen klasszikus együttesének játszanunk kell. Robert North koreográfiáját, a Trójai játékokat pedig a világon nagyon sokfelé sikerrel mutatták már be. A két darab valóban két végletet képvisel, de nem ehetünk csak túrógombócot, mert az unalmas lenne, éppen ezért szükséges, hogy a repertoárunkat tovább szélesítsük. Ha megmutatjuk, hogy a társulat jó egy Lander-, Seregi-, Bournonville-, MacMillan-, Forsythe- vagy egy Pártay-balettben, akkor az egyrészt a sokszínűségünket bizonyítja, másrészt több emberhez vihetjük közelebb a klasszikus táncot.

Leblanc Gergely, Bajári Levente, Jellinek György - Trójai játékok
Leblanc Gergely, Bajári Levente, Jellinek György - Trójai játékok

- Szándékos volt, hogy az Etűdök felújítását követi A Szilfid színrevitele, hiszen a két balett „mozgáskészlete" igen hasonló?

- Azt hiszem, hogy az Etűdök alapmű. A bemutatása bátorságról is tanúskodik, hiszen ezt csak jól szabad interpretálni. Ha egy társulat el tudja táncolni - márpedig a miénk képes rá -, akkor jó formában van. Ha viszont meg sem próbáljuk, és eleve lemondunk darabokról, akkor nem fejlődik a Magyar Nemzeti Balett, mert nincs kihívás. Az Etűdökben szerzett gyakorlat pedig hozzásegít ahhoz, hogy jól és stílustisztán adjunk elő olyan darabokat, mint A Szilfid, a Giselle vagy éppen A hattyúk tava, amelyet jövőre tűzünk műsorra Rudi van Dantzig koreográfiájában. Mindig abban hittem, hogy tegyük eleve magasra a lécet és higgyünk abban, hogy meg tudjuk ugrani a kitűzött szintet. S amint egy szint már megvan, akkor ahhoz igazodva még feljebb léphetünk.

- Miként sikerült megnyerni Maina Gielgudot A Szilfid betanításához?

- Eredetileg Nagy Iván álmodta volna színpadra A Szilfidet, de váratlanul elhunyt. Ekkor léptem kapcsolatba Maina Gielguddal, aki a hetvenes években sokat táncolt Budapesten, ráadásul magyar gyökerei is vannak. Boldogan vállalta, és úgy látom, hogy szeret az együttessel dolgozni.

- A Szilfidnek négy különböző szereposztása van. Ez elég extrém...

- Inkább azt mondanám, hogy ennyire gazdag a Magyar Nemzeti Balett tehetségekben. Igyekszem mindenkinek megadni a lehetőséget, hogy kiderüljön, ki képes felnőni egy-egy feladathoz. Ezenkívül egy társulatban mindig az egészséges verseny viszi előre a táncosokat. Ha egy táncos tehetséges és akar dolgozni, akkor mindenképpen előrébb fog jutni.

- A jövő évadban elkészül a Trójai játékok női verziója is, az Amazonok.

- Amikor felvetettem az ötletet Robert Northnak, akkor azt hiszem, hogy egy perc sem kellett hozzá, hogy elvállalja a felkérést. Nem kétséges, hogy az együttesünkben vannak olyan nagyszerű szólisták és kartáncosnők, akik ezt a vállalkozást sikerre tudják majd vinni. Egyben érdekes színt is visz a repertoárunkba az Amazonok, hiszen a nőknek is a férfi lépéseket kell eltáncolniuk, ugyanazokat a karaktereket kell megformálniuk, mégis egészen más lesz a darab, új mű születik.

Aliya Tanykpayeva - A szilfid
Aliya Tanykpayeva - A szilfid

- A hattyúk taváról már esett szó, de mit tartogat még a következő évad?

- MacMillan Manonját. Mérföldkő volt az életemben - hiszen voltam Lescaut és Des Grieux is -, és remélem, hogy az együttesnek is az lesz, mivel nagyszerű balett. A világon sokfelé játsszák, azonban eddig mindössze kétszer találkozhatott a Manonnal a hazai közönség: a 80-as évek elején a Royal Ballet vendégjátéka alkalmával, illetve a bécsiek vendégszerepeltek a Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon pár évvel ezelőtt. Ez egy szép kiállítású - az eredeti Georgiadis-féle látványt sikerült megvennünk - cselekményes balett, amely az angol táncstíluson alapszik. Nagy szerencsénkre A Szilfid színpadra állítóját, Maina Gielgudot sikerült megnyerni a Manon betanításához, ugyanakkor olyan magyar balettmestereket is kap a produkció, akik át tudják venni ezt a speciális tudást. Ily módon megint csak gazdagodik az együttesünk. Ha rajtam múlna, akkor már most próbálnánk, pedig még csak egy év múlva lesz a bemutató! Ezen kívül elővesszük a Coppéliát Harangozó Gyula halálának negyvenedik évfordulója alkalmából, és igen sokszor adjuk elő A diótörőt is, amelyben sokan kaphatnak lehetőséget.

- Milyen stratégiát követ a Magyar Nemzeti Balett fejlődése érdekében?

- Mindig előre nézek és tudom, hogy mit szeretnék velük elérni. Ismerem a cél eléréséhez szükséges munka mennyiségét is, hiszen ezen az úton magam is végigmentem. Ha munkával sikert tudnak elérni a nagy, nemzetközileg jegyzett együttesek, akkor ennek a módszernek nálunk is működnie kell. A Magyar Nemzeti Balettet egyébként drágakőként kezelem és megpróbálom a csillogását csiszolással növelni, amely jelen esetben a repertoár építését jelenti. Mindig lesznek kétkedők, akik felteszik a kérdéseket: „Miért pont most?", „Miért ezt a darabot?", „Jó lesz-e ez nekünk?" Nem elég azt kommunikálni, hogy mi vagyunk a legjobbak, hanem a munka mellett el is kell hinnünk, hogy meg tudjuk csinálni. Ehhez a legjobb mestereket hívom meg, vagy magukat az alkotókat. Ha pedig ilyen nagyszerű szakemberek segítenek és megvannak a tehetséges művészeink, akkor a végeredmény csak siker lehet.

- Némelyek nehezményezik, hogy az együttes már csak a nevében magyar.

- Külön köszönöm ezt a kérdést, mert ezzel kapcsolatban több kérdést is szeretnék tisztázni. Egyrészt az elmúlt húsz év során is voltak külföldi tagjai a Magyar Nemzeti Balettnek. Jelenleg száztizenkilenc tagunk van, és uhszonöt százalék alatt van a külföldiek száma, akiknek majdnem a fele régóta él itt, itt is járt iskolába, és beszél magyarul. Ezzel nemzetközi összehasonlításban még mindig nemzeti együttesnek számítunk. Nézzék meg a nagy európai balettegyütteseket: mindenhol ez a tendencia, sőt ezekben valóban többségben vannak a külföldiek. Egyébként amikor ebbe a pozícióba kerültem, úgy kaptam meg a társulatot, hogy egyszerre tizenhárom balerina volt várandós, akiket nélkülözve nem tudtuk például A hattyúk tavát színpadra vinni. Át kellett szervezni az együttest, próbatáncot kellett tartani. Így sikerült elérni azt a létszámot, amely a két játszóhely számára - mivel időközben az Erkel Színház is megnyílt - megfelelő. Ahhoz pedig, hogy ennek a kihívásnak kiválóan meg tudjunk felelni, táncosokra van szükség! Másrészről azt gondolom, hogy ez a nyitás abszolút pozitív változás: amíg a hatvanas években a magyaroknak nem nagyon volt lehetőségük külföldre menni, és külföldiek is csak korlátozottan jöhettek, most kinyílt a világ, sokaknak adatik meg a lehetőség, hogy több helyen megmérettessék magukat. Az elmúlt években személy szerint tíz külföldön dolgozó magyar művészt szerződtettem vissza a Magyar Nemzeti Baletthez. Ugyanakkor olyan is előfordult, hogy azon kevés magyar tehetséges pályakezdők közül, akik a főiskolán végeztek, többen külföldre szerződtek, holott szerződést ajánlottam nekik. Hála Istennek ma már mindenki szabadon dönthet, hogy hova szerződik. Sőt ha tehetséges végzős magyar balettművészek külföldön szeretnék kipróbálni magukat, azzal sincsen semmi gond. Harmadrészt mindez nagyon szorosan összefügg az utánpótlás kérdésével, amely itthon nagy probléma. Napjainkban sokkal kevesebben jelentkeznek balett szakra, mint azelőtt. Húsz éve majdnem ezer fő, ma maximum harminc-negyven fő jelentkezik. Én még tavaly is tanítottam a főiskolán, és volt, van olyan osztály, ahol nincs is fiú növendék! Ezen okok miatt a Magyar Táncművészeti Főiskolára egyre több külföldit vesznek fel, mert csak így tudják pótolni a hiányokat, amelynek egyik eredménye, hogy a most végzős lányok több mint a fele külföldi. Azt gondolom, hogy mind a főiskolának, mind nekünk aktívabban kell népszerűsíteni a balettet, így talán több gyereket vonzana ez a csodás művészet.