Lukács

Örök csillagok nyomában

2014.06.17. 07:16

Programkereső

A Magyar Nemzeti Balett két kiemelkedő táncművészét, Aleszja Popovát és Bajári Leventét tavaly decemberben a közönség a Halhatatlanok Társulatának tagjává választotta. Lábnyomaikat, természetesen balettcipőben és táncpozícióban megörökítve, tavasz óta a Pesti Broadway, vagyis a Nagymező utcai Halhatatlanok sétánya őrzi. OPERA MAGAZIN

Bajári Levente, Aleszja Popova - Halhatatlanok sétánya (foró: Nagy Attila, forrás: Operaház)
Bajári Levente, Aleszja Popova - Halhatatlanok sétánya (foró: Nagy Attila, forrás: Operaház)

- Kossuth-díj, Érdemes Művész díj és még számos kitüntetés után ez most elsősorban nem a szakma, hanem a közönség elismerése.

- Aleszja Popova: Ez valóban más jelentőséggel bír számomra, mint az állami kitüntetések. Olyan szempontból viszont mégis szakmai díjnak számít, hogy a legnagyobb művészekből és közéleti személyiségekből álló kuratórium választott minket a kategóriánkénti négybe. Juronics Tamással és Ladányi Andreával közösen kerültünk be a 2013-as év legjobb táncművészei közé, amiből aztán a közönség szavazatai alapján idén minket választottak Örökös Tagoknak. A közönség nélkül tehát tényleg nem lehettünk volna díjazottak Leventével, de ebben a kiváló tagoknak is szerepük van.

- Számodra kik azok az Örökös Tagok, akik miatt megtiszteltetésnek érzed, hogy bekerülhettél a Halhatatlanok Társulatába?

- AP: Seregi László mindenképpen az egyik legfontosabb nekem. Ezen kívül Orosz Adél, Volf Katalin, Hágai Katalin, Pongor Ildikó, Havas Ferenc olyan táncművész nagyságok, akik mind a mestereim voltak. Közéjük bekerülni halhatatlanként több mint megtisztelő, szinte felfoghatatlan számomra. Nehéz volt elhinni, hogy megkaptam a díjat.

- A díj átadása a Leventével régóta repertoáron lévő közös darab lezárásával egy időben történt.

- AP: Örömmel vettük észre a véletlen egybeesést, hogy a tizenöt éve közösen táncolt Rómeó és Júlia utolsó előadása épp áprilisra esett, nem sokkal az után, hogy mindketten megkaptuk ezt a gyönyörű díjat. A darab befejezését én valahogy nem is búcsúnak éreztem, hanem szárnyalásnak, valódi felemelkedésnek. Ezt megélni és így színházat csinálni, ez egy utánozhatatlan érzés.

Aleszja Popova - Halhatatlanok sétánya
Aleszja Popova - Halhatatlanok sétánya

- Fontos neked a tárgyakon keresztül emlékezni életed nagy eseményeire? 

- AP: A legtöbb emléket, beleértve a rólam megjelent fotókat, felvételeket, újságcikkeket is, a nagymamám őrzi. De a díjaimat a nagymamám nemrég összepakolta, és odaadta nekem, hogy „tessék, legalább ezek legyenek nálad" (nevet). Így aztán három évvel ezelőtt döntöttem úgy, hogy szépen sorba rendezem őket, és egy vitrinben, most már látható helyen emlékeztetnek a művészi eredményeimre.

- A legfiatalabb díjazottként vehetted át a díjat. Milyen érzés volt ez az átadón?

- Bajári Levente: Nem számítottam rá, hogy én fogom kapni a másik táncművészeti kategória díját, mert már önmagában azt megtiszteltetésnek éreztem, hogy neves kurátorok ilyen nagy művészek mellé soroltak be. Azzal tisztában voltam, hogy Lészinek (Aleszja Popova - a szerk.) és másoknak is nagy rajongótáboruk van. De én itt ráadásul nemcsak az egész mezőnyben, hanem az összes eddigi díjazott közül voltam a legfiatalabb. Kicsit meg is voltam illetődve, mikor ott ültem olyan színművészek közt, mint Mácsai Pál, Eszenyi Enikő és Kútvölgyi Erzsébet.

- Mit jelent saját magad számára a halhatatlanság? Van ebben egy kis misztikusság épp az emberi halandóság miatt, ezért nehéz ezt elképzelni.

- BL: Pont ettől volt igazán különleges ez a kitüntetés. Az fogalmazódott meg bennem a díj kapcsán is, hogy ez egyrészt nem egy olyan dolog, amit bárki leemelhet a polcról és megcsodálhat, mivel a járdába süllyesztett lábnyom miatt megfoghatatlanná válik. Másrészt viszont sokkal maradandóbbnak érzem attól, hogy egy közösségi téren található. Mintha valami tényleg maradna belőled a jövő nemzedéke számára. Ha például harminc-negyven év múlva arra sétálok majd az unokáimmal, akkor meg tudom nekik mutatni, ez pedig jó érzéssel fog eltölteni.

Bajári Levente - Halhatatlanok sétánya
Bajári Levente - Halhatatlanok sétánya

- Mik azok az eredmények és sikerek, amiért ezt a díjat ilyen korán megkaphattad?

- BL: Azt hozzá kell tenni, hogy a mi szakmánkban más az időszámítás, mint a többi művészeti ágban. Ettől függetlenül azonban már tizenhetedik éve vagyok a Magyar Nemzeti Balett társulatánál, ami egy elég átfogó periódusnak számít. Ebben a másfél évtizedben számtalan kiemelkedő szerepem volt, közben pedig mindig arra törekedtem, hogy mindenből a maximumot hozzam ki. A táncművészet több irányát is kipróbáltam, az Operaház mellett rendszeresen részt veszek kortárs produkciókban, táncosként és koreográfusként is. Valószínűleg ez is szélesíti azt az ismeretségi kört, ami miatt a közönség rám szavazhatott. De fontosnak tartom, hogy ez a díj nemcsak nekem, hanem az egész szakmánknak is szól. Ez egy elismerés a balett műfajának is, és ilyenkor egy kicsit fókuszt kap a mi pályánk.

- A balett-táncos balettpozícióban szeretné megörökíttetni magát az utókor számára?

- BL: Adja magát, hogy ha már táncosok vagyunk, akkor a lábunk lenyomatával utaljunk rá, mi a balett világából jöttünk, de a feladat nem volt könnyű. Lészi spicc-cipőt húzott, és negyedik pozícióba próbált beállni. Viszont a nyomathoz elég erősen kellett rálépni, ő pedig nem süllyedt le, ezért két ember két oldalról próbálta őt lehúzni. Nekem az egyik lábam balettcipőben volt, a másik utcaiban, és valószínűleg azért sikerült mélyebb nyomatot hagynom, mert nagy súllyal, többször erőteljesen ránehezedtem.

- Egyébként az a típus vagy, aki ezeket a díjakat becsben tartja?

- BL: Van erre otthon egy külön kis szekrény, ahol el vannak rendezve a díjak. Nem feltétlenül azért, mert mindennap gyönyörködöm bennük, hanem mert ha jön hozzám egy vendég, akkor szívesen megmutatom és mesélek róla. De nyilván én is örömmel nézek rá a hétköznapokban, ami segít arra emlékezni, hogy érdemes ezt az egészet csinálni. Erőt lehet meríteni belőle.