Hortenzia, Gergő

Halász Tamás: "Folyamatos versenyfutás az idővel"

2014.08.01. 07:16

Programkereső

Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet épületének második emeletén található Táncarchívumban felbecsülhetetlen eszmei értékkel bíró tánctörténeti kincsek gyűlnek immár két évtizede. Az egyre bővülő gyűjtemény, dvd- és fotótár, valamint dokumentációs gyűjtemény időközben jócskán túlnőtte az egyetlen munkaszoba és a raktártér nyújtotta lehetőségeket.INTERJÚ

Az elmúlt hónapokban zajlott le az OSZMI Táncarchívumának rég várt, egy közel hárommillió forintos pályázattal segített megújulása, melynek köszönhetően új kutatószoba és nagyban javult körülmények várják a tánctörténet iránt érdeklődőket. Egy másik fontos változás is történt: a nemzetközi kontextusban is jelentős állománnyal rendelkező archívum vezetését a tavaly nyugállományba vonult Szúdy Esztertől átvette a kilenc éve ott dolgozó Halász Tamás, aki új munkatárásával, Varga Andreával dolgozta ki az archívum fejlesztési koncepcióját. Interjúnkban a megújulás jelentőségéről és a gyűjteménynek a táncéletben betöltött szerepéről beszélgettünk vele.

- Milyen igények hívták életre a megújulást?

- Már évekkel ezelőtt gondolkodni kezdtünk arról, hogy milyen irányba szükséges továbbvinni a gyűjtemény munkáját, struktúráját és a közelmúltban sok új feladattal is szembesültünk. A Táncarchívumban, ideális esetben legalább négy-öt ember munkájára volna szükség, de mint tudjuk, nem azokat az időket éljük, hogy erről ábrándozhassunk. Jelenleg egy nyolc és egy hatórás munkatárs dolgozik itt státuszban. Az intézet vezetése pontosan látta és felmérte azt, hogy milyen sokrétű tevékenységet végzünk, mennyi feladatunk van. Mindennél jobban árulkodnak a szerepünk alakulásáról a látogatói adatok: a 2000-es évek második felében volt néhány egymást követő év, amikor a vendégeink száma szinte megduplázódott. 2005-ben egy év alatt alig ötven látogatói alkalmat regisztráltunk - 2014 első felében (dacára a felújítási munkálatoknak) már átlagosan egy hónap alatt számolhattunk ugyanennyivel. Idén tehát körülbelül ötszáz látogatással kalkulálunk. Mindezt a forgalmat a felújítás és bővülés kezdetéig egyetlen, huszonhárom négyzetméteres szobában bonyolítottuk le, amelyben ketten ültünk mi, munkatársak, nem ritkán nyolc-tíz vendéggel osztozva a téren. Bizarr és tragikomikus emlékeket őrzök azokból az évekből: méltatlan állapotok közt dolgoztunk és szolgáltattunk.

Halász Tamás a raktárban
Halász Tamás a raktárban

- Hogy néz ki a gyakorlatban a Táncarchívum szolgáltatói működése?

- Ha valaki egy kutatáshoz anyagot gyűjt, akkor a választott témájához itt, egyetlen helyen, mindent megtalálhat. Nem kell rohangálnia egy társulat, vagy színház, vagy bármilyen más intézmény archívumába: itt, helyben kap komplex képet az együttesről, előadásról, irányzatról, alkotóról, akit kutat: kézhez kapja az előadás-felvételeket, a szakirodalmat, a plakátokat, a műsorfüzeteket, fényképeket és így tovább. Mindez a kutatás és szolgáltatás azonban egy fél évvel ezelőttig lepusztult bútorok és roppant korszerűtlen technikai eszközök alkotta kulisszában zajlott, és gyakorlatilag egymás ölében ültek a kutatók.

- Melyek a Táncarchívum legfontosabb gyűjteményi egységei?

- A videótár talán a legnépszerűbb és számszerűségét tekintve is az egyik legjelentősebb részleg, mintegy tízezer felvételt foglal magában. A fotótárban nagyjából hatvanezer feldolgozott tételt tartunk nyílván, de a feldolgozatlan állománnyal együtt közel félmillió fotónk van. A könyvtárunk hatezer kötetes, a folyóirattárunkban pedig közel száz lap példányait őrizzük: a magyar lapgyűjtemény gyakorlatilag hiánytalan. Hatalmas, mintegy száz folyóméternyi a dokumentációs állományunk s ezres nagyságrendben őrzünk plakátokat is.

Táncművészet
Táncművészet

- Milyen források álltak rendelkezésre a megújuláshoz?

- Hosszú évek előkészítő munkája eredményeképpen indulhattunk az NKA meghívásos pályázatán. Az OSZMI a projektbe önerővel is beszállt: ez - körülményeink, helyzetünk ismeretében - nem volt kis vállalás, de a lezajlott felújítás számos, nélkülözhetetlen elemének költsége sajnos nem elszámolható a pályázatban. A támogatás egy jelentős tételét azonban nem a felújításra kértük és kaptuk meg: a projekt fontos része volt célkitűzésünk, hogy hatalmas tapasztalatú volt archívumvezetőnket, Szúdy Eszter tánctörténészt projektmunkatársként egy ideig még foglalkoztathassuk: az ő tudása, terepismerete így egy ideig még tovább segítheti a munkánkat.

- Kikből áll a Táncarchívum törzsközönsége?

- Nagyon sok irányból jönnek a kutatóink. Túlnyomó részük főiskolai, egyetemi hallgató, aki nem csupán a (tánc)művészeti képzésből érkezik. Kerestek és találtak már itt kivételes dokumentumokat táncosok és koreográfusok mellett építészettörténészek, zenetörténészek, zeneszerzők, színészek, jelmeztervezők, de gyakran megfordulnak itt néhai felmenőiket kutató civil érdeklődők is. Nagyon izgalmas találkozásoknak, a szemünk előtt szárba szökkenő szakmai barátságoknak lehetünk tanúi.

Nagyon fontos számunkra a személyesség, ilyen értelemben ez egy „közösségi" gyűjtemény, ahol beszélgetünk, tanácsokat adunk, nem csupán a munkaidő keretein belül. Az elmúlt évtizedek alatt a táncos társadalom sok fontos alkotója, műhelye fedezte fel magának ezt a helyet és rendszeresen bejár ide. Sokan meg szinte véletlenül esnek be, ránk csodálkoznak, hogy ilyen van és meglepetten veszik kézbe a róluk, munkáikról gyűjtött mappáinkat. Elevenek, naprakészek és frissek igyekszünk lenni, nincsenek kitömött borzok a vitrinben, nem poros dobozok között kell oldalazni szigorú tekintetek kereszttüzében. Tizen- huszonéves diákokat ugyanolyan alaposan igyekszünk kiszolgálni, mint a szakma kiemelkedő alakjait: úgy tekintünk rájuk, mint a jövő potenciális hőseire, akiknek fejlődését mi is nagyban segíthetjük. Számukra nagy meglepetést okoz, hogy ebben a gyűjteményben, mely kétszáz év tánctörténeti emlékeit őrzi, nekik is megvan a maguk helye: a személyi mappájuk, dvd-k, melyek az alkotásukat, a táncukat örökítik meg.  Ilyenkor csodálkoznak rá, hogy egy ilyen típusú gyűjtemény nem csupán a távoli múlt, de a tegnap emlékeit is gyűjti, versenyt futva az idővel.

Büszkék vagyunk arra is, hogy egyre több külföldi vendéget fogadhatunk: rendszeresen járnak hozzánk a Magyar Táncművészeti Főiskola külhoni növendékei, akik izgalmas ötletekkel keresnek meg minket, s egyre több külföldi szakember is bejelentkezik nálunk. Ennek azért is kell természetesnek lennie, mert a gyűjtemény óriási részét idegennyelvű anyag teszi ki: a hatezer kötetes könyvtárunk alig fele magyar kiadású. Különösen izgalmasnak tartjuk a külföldre származott és jelentős pályát befutott művészek munkásságának felkutatását: a kutatási témát tervezgető, nemzetközi látogatói mezőnyre ezen a vonalon is számítunk.

Bélyegképnek: Halász Tamás a megújult munkaszobában
Bélyegképnek: Halász Tamás a megújult munkaszobában

- A kutatói szolgálaton kívül milyen funkciót tudtok ellátni?

- Törekszünk rá, hogy a megújult és megnagyobbodott Táncarchívumban szakmai-közösségi eseményeket is befogadjunk. Februárban itt tartotta ülését például az MTA Tánctudományi Munkabizottsága. Nagyon szeretnénk, ha egy-egy új előadás alkotógárdája közösen kutatna itt források után - elvétve, de erre is volt már példa az elmúlt időkben.

- Mi a gyűjtőkörötök?

- Némi túlzással: minden, ami tánc. Természetesen vannak határaink, így a felújítás után is. De mindent örömmel befogadunk és felhasználunk. A balett, a néptánc és a kortárs irányzatok mellett a határterületek, így a képzőművészetek, a színház, a cirkusz, film is a gyűjtőkörünk része. Egy fiatal kutatónkkal együttműködve most a showtánc, a mulatók világa felé fordult a figyelmünk: elképesztő történeteket, összefüggéseket fedezünk fel nap mint nap. Ez a terület maga az elsüllyedt Atlantisz: az egykori Budapest éjszakai életének nemzetközi hírű kultuszhelye volt például az Arizóna mulató, vagy a Palais du Danse - ezekről alig van emlékünk, pedig szenzációs táncosok tucatjai szórakoztatták itt a publikumot.

Nemrég fejeztem be egy nagyszabású, rég tervezett vállalkozást: a legendás Színházi Élet című folyóirat tizenöt évfolyamát, mintegy százezer oldalt dolgoztam fel, s több ezer olyan cikket, bennük több száz olyan társulatot, személyt találtam, amelyeknek-akiknek nyoma sem volt az archívumi gyűjteményben. Egy itt megtalált cikkből tudtuk meg például, hogy az 1930-as években - hasonlóan a mai, „vidám" időkhöz - magyar táncosok tömegei, a korabeli becslés szerint mintegy hatszázan dolgoztak külföldön, nem éppen önszántukból, Damaszkusztól New Yorkon át Delhiig. Túlnyomó részük nevét, pályáját már senki sem ismeri, pedig sokan közülük mesebeli karriert építettek - elég itt hirtelen a világhírű, balassagyarmati születésű tánckettősre, a Dolly Sistersre gondolni. Az ő történetüket - sokak mellett - örömmel ajánlom a kedves olvasók figyelmébe. Idegen nyelvű forrás bőséggel található róluk, magyar szinte alig, legalábbis az elmúlt hetven évből.

Pina Bausch teljes társulata  által dedikált plakát, Lakos Anna adománya
Pina Bausch teljes társulata által dedikált plakát, Lakos Anna adománya

- Hogyan zajlik a hagyatékok feldolgozása?

- Ezt szoktuk mi "Sherlock Holmesozásnak" hívni és nagyon szeretjük. Gyakran fél évszázados, vagy még annál is régebbi történeteket kell szétszálazni, azonosítani. Nagyon sok olyan dokumentum van, ami ömlesztve, mindenféle agnoszkálás nélkül érkezett ide, amiről azt sem tudjuk, hogy évtizedekkel ezelőtt (a Táncarchívum alapjait több mint fél évszázada rakták le az elődeink) honnan, hogyan került hozzánk. Ezekben az esetekben rettentő nehéz elindítani a kutatást. Van két-három nagyon izgalmas és gazdag hagyaték, amellyel elkezdtünk külön foglalkozni, bár egykor már (a korabeli feltételek mellett) feldolgozták őket. Az egyik ilyen a magyar nemzeti balett megteremtőjéé, idősebb Harangozó Gyuláé: e pazar hagyatékot egykor fia, ifj. Harangozó Gyula ajándékozta nagylelkűen a Táncarchívumnak. Ebben az anyagban fotóalbumokba ragasztva bélyegnyi méretű, a harmincas évekből származó apró fotók tömege található, melyeket százával szkenneltünk be, s óriási nagyításban azonosíthattuk rajtuk nem csupán a korabeli táncművészet nagyjait, de például Ferencsik János karmestert, Beregi Oszkár színészt, vagy gróf Bánffy Miklóst, kora rendkívüli polihisztorát. E nagyszabású munkában a Táncarchívum olyan barátai, egykori táncművészek voltak-vannak segítségünkre, mint Mák Magda, Simándi Józsefné Hegedűs Judit, Maros Éva, Gombkötő Erzsébet, akik még személyesen ismerhették a képeken szereplők némelyikét, s lelkesen azonosították e fotók sokaságát.

- Milyen más kincsekre lehet bukkanni a hagyatékok feldolgozása közben?

- Rengeteg a példa, kapásból ragadok csak ki néhányat: van ezek közt olyan, amelyet mi csak „újrafelfedeztünk", s van olyan, amit már mi magunk azonosítottunk (nem ritkán kutatóink segítségével). Róna Viktor hagyatékában például Tamara Karsavina dedikált fotói kerültek hozzánk, Pór Anna tánckritikus-történészéből dedikált Béjart-kötet került elő, Dienes Gedeonéból Marie Rambert levelei és fényképei, Mirkovszky Mária, Szentpál Olga és Riedl Margit hagyatékából pedig olyan óriások fényképei, mint André Kertész, Angelo (Funk Pál) vagy Máté Olga. Hosszú a lista és - amint a feldolgozással haladunk - napról napra bővül. Csak hagyatékból közel százat őrzünk, s ezek közt van, amely több mázsa összsúlyú, feldolgozásuk még hosszú évekig tart majd, mert ez a munka igen lassú és kivételes figyelmet, alaposságot igényel.

A Magyar Nemzeti Balett vezető táncosai dedikált spicc- és gyakorlócipőkkel ajándékozták meg a megújult Táncarchívumot
A Magyar Nemzeti Balett vezető táncosai dedikált spicc- és gyakorlócipőkkel ajándékozták meg a megújult Táncarchívumot

- A kutatók mennyire látnak bele a munkátok, a gyűjtemény jelentőségébe?

- Van egy jelenet, amelyet soha nem fogok elfelejteni. Az elmúlt évek során közeli, baráti viszonyba kerültünk Vaclav Nizsinszkij, az egyetemes táncművészet géniuszának családjával. Azt viszonylag sokan tudják, hogy Nizsinszkij felesége, Pulszky Romola magyar volt, az is közismert az érdeklődők körében, hogy két lányuk született, s a család hosszabb időt töltött Magyarországon. Azon azonban, hogy Nizsinszkij összesen mintegy hat és fél évet élt itt, mi magunk is meglepődtünk, mikor a család történetéről beszélgetve kronológiát állítottunk össze a táncos-legenda kisebbik lányával, Tamara Nijinskyvel és unokájával, Szakáts Kingával. Az Egyesült Államokban élő, magyarul kiválóan beszélő Tamara és Kinga rengeteg baráti segítséget nyújtott nekünk az elmúlt években, s a viszonylag gyakran hazajáró Kinga egyik első útja mindig hozzánk vezet. Egy nap a Táncarchívumban beszélgettünk, s két fiatal kutató, a Magyar Táncművészeti Főiskola két növendéke lépett be. Szeretjük a látogatóinkat bemutatni egymásnak, ez most is így történt. A lányok mélységes megilletődöttsége és megrendülése bizony ránk is átragadt. Órákig beszélgettek-beszélgettünk, s közben kirajzolódott egy misztikus, száz éves történet. Sok, hasonló helyzetnek lehettünk tanúi, s az sem ritka, hogy egy-egy kutatónk percekkel azt követően kap a kezébe egy, a témájához szükséges kulcsdokumentumot, hogy azt felfedeztük, agnoszkáltuk.