Béla

Amerika felfedezte a Tünet Együttest

2014.09.08. 14:15

Programkereső

A társulat meghívást kapott New Jersey jelentős színházától, az Alexander Kasser Theatertől, ahol ősszel négy alkalommal, október 16. és 19. között játsszák Apropó című előadásukat. A tengerentúli fellépés saját pályafutásuk és a hazai táncélet egésze szempontjából is különleges jelentőséggel bír.

A világszerte ismert befogadó színházban a nemzetközi előadó-művészeti élet fontos szereplői fordulnak meg. Szabó Réka, a társulat vezetője a Balassi Intézet meghívására az Abrons Arts Centerben, New Yorkban egy vetítéssel kísért beszélgetésen is részt vesz majd. A két darabból álló, egyszerre drámai, humoros és személyes előadás nagyszínpadi verziójában az est második részét az alkotók a mozdulatokra reagáló, real-time videótechnikával gondolták újra.

Tünet Együttes: Apropó
Tünet Együttes: Apropó

A produkciót az amerikai debütálás előtt egy alkalommal az Átrium Film-Színház közönsége is láthatja Apropó 2.0 - az amerikai turné „első állomása" az Átriumban címmel szeptember 29-én, este nyolc órától. Az előadás bemutatásában közreműködő partner a Nemzeti Táncszínház. Az est első darabja, az Ez mind én leszek egykor című egy személyes koreográfia. Szabó Réka szólójában egyszerre van jelen a kislány, a középkorú nő és az öregasszony. Az előadó arra keresi az általános érvényű választ, hogy ki tud-e jutni a toronyból, amelybe negyvennégy éves korára zárta magát?

A Nem emlékszem, hogy így neveltek volna szubjektív leltár, amelyben a társulat tagjai hét évenkénti, valós és fiktív emlékeiket gyűjtötték össze egészen az elképzelt hetvenhét éves korig. Az előadás a holland Space Theatre alapítója, Ardai Petra workshopja alapján készült.

Az előadásban a Tünet Együttes alkotótársai Korai Zsolt, vizuális művész és Papp Gábor, programozó, mindketten a hazai real-time videó technológia élvonalbeli képviselői. A Tünet Együttes közönsége már a Nincs ott semmi avagy alszanak-e nappal az álmok című előadásban is találkozhatott az interaktív videotechnikával, amely segítségével a táncosok kapcsolatba léptek a vetített képpel. Az előadást a The Place-ben, Londonban is nagy sikerrel játszották, és a The Guardian kritikusa is elismeréssel nyilatkozott róla. Az előadást Szabó Réka, Cuhorka Emese, Gőz István és Szász Dániel játsszák.