Bence

Lelkek színpada

2014.10.09. 13:06

Programkereső

Urvári Orsolya a sportpszichológia sajátos és ritka területét választotta hivatásának. A Magyar Nemzeti Balett pszichológusaként Magyarországon egyedülálló módon alkalmaz terápiát és nyújt lelki segítséget a balettművészeknek. A táncosok lelkéről, izgalmas, zárt világuk pszichológiai működéséről kérdeztük. INTERJÚ

- A pszichológia egy meglehetősen ismeretlen, speciális területére szakosodott. Mikor döntötte el, hogy pszichológusként a balettművészetet segíti?

- Alapvégzettségemet tekintve testnevelő tanár vagyok, titkon azonban mindig sportpszichológiával szerettem volna foglalkozni. Az egyetemen a csoportvezető tanárom volt sportpszichológus, aki hatalmas lökést adott ehhez az irányvonalhoz. A Testnevelési Egyetem elvégzése után nem volt lehetőségem a továbbtanulásra. Korán családot alapítottam és a fiam cseperedésével foglalkoztam, majd az élet sok területén volt lehetőségem kipróbálni magam. Különböző területeken dolgoztam, de a sport mindig az életem része volt. Foglalkoztam óvodáskorú gyerekek mozgásfejlesztésével, részt vettem felnőttek preventív programjában, és szerveztem sportrendezvényeket is. Jelentős gyakorlati tapasztalatra tettem szert az emberi psziché működéséről. Ennek hatására fogalmazódott meg bennem az igény az elméleti ismeretek birtoklására is. Szerettem volna a sportnak a pszichológiai aspektusát is megismerni, így felvételiztem a Szegedi Tudományegyetem Pszichológia szakára. Ekkor már nem voltam olyan fiatal, és sok nehézséget jelentett számomra visszaállni a kemény tanulásra. Szakmai gyakorlatom során a klinikusi aspektusba is belekóstoltam, de továbbra is kitartottam amellett, hogy a pszichológiát sportbéli alapismeretemmel kellene párosítani.

Urvári Orsolya sportpszichológus - Magyar Nemzeti Balett
Urvári Orsolya sportpszichológus - Magyar Nemzeti Balett

Tornász múlttal rendelkezem, a szüleim is sporttal foglalkoztak edzőként, válogatott kapitányként és sportvezetőként, számos olimpiai és magyar bajnokot kísértek végig pályájukon. Munkájukba belelátva tapasztaltam, hogy sokszor mennyire hiányzik a tornászok sportágbeli felkészültsége mellett a mentális felkészültség is. Az alapképzés elvégzését követően a Testnevelési Fősikolára mentem sportpszichológiát tanulni, ahol 2011-ben végeztem, utána pedig az ELTE tanácsadói szakpszichológia szakán tanultam tovább, amelyet idén fejeztem be. A tornában a balett előképzés a hetvenes években hangsúlyos volt, az egyesület orosz származású balettmesternőjétől rengeteget tanultam erről a speciális képességeket igénylő mozgásformáról. Mindezek mellett nagyszüleimmel gyakorta látogattam az Operaház balettelőadásait, és csodálattal figyeltem a nagy táncosokat, miközben ámulat, valóságos vonzalom kerített hatalmába. Befejeztem a sportpszichológiai tanulmányaimat, majd a következő nyári szezonban rendezték meg a magyar sportolók számára sikeres londoni olimpiát, ami egy kicsit a magyar sportpszichológia ünnepe is volt. Soha ennyit nem foglalkozott a sajtó a versenyzők mentális felkészítésének fontosságáról. Valószínűleg így jött az az újszerű gondolata Solymosi Tamásnak, a Magyar Nemzeti Balett igazgatójának, hogy a táncosok pszichés támogatását is érdemes lenne elkezdeni, így találtunk közös célt.

- Mi az alapvető hasonlóság a sportpszichológia és a balett pszichológiai aspektusa között?

- Az együttes tagjai szenzitív, mély érzékenységgel megáldott, tudatos művészek, akik egy kemény és nagy lemondásokat követelő iskola elvégzése után indulnak el a pályán. A tornához hasonlóan egészen fiatal korban kezdik az iskolát és érettségiig folyamatos intenzív fizikai igénybe vételnek vannak kitéve. Mindez nagyon bensőséges csapatban történik, akárcsak a sportban, itt is zárt közösségbe terelődnek, ahol kevés külső inger éri őket. Nagyon szoros kötelék alakul ki mester és tanítványa között, személyisége válogatja, hogy ezt a kötöttséget ki, hogyan kezeli. A táncművészetben, hasonlóan a tornához, nem a külső ingerekre kell reagálni, hanem az adott, megtanult koreográfiát kell maximális teljesítményben, előbbinél sportversenyről sportversenyre, utóbbinál előadásról előadásra előhívni. Ez az, ami nagyon nehéz feladat, hiszen van olyan nap, amikor jókedvűen ébredünk, süt a nap, jól megy a mozgás, és minden lehetőség adott, hogy kiváló teljesítményt nyújtsunk, és van, amikor mindez nehezebben működik. Azt gondolom, ekkor van szükség a pszichológus ismereteire, hogy segítsen közösen kiépíteni azt az utat, hogy hogyan hozzák magukat formába a táncosok, olyan állapotba, hogy a színpadon valóban megszülethessen „valami". Vagyis a versenysporthoz hasonlóan a balett esetében is egy nagyon tudatos építkezés szükséges ahhoz, hogy a maximumot eredményező állapotot elérhessük. Kérdés persze, hogy a sportolók, táncosok mennyire partnerek ebben.

Balerina (képünk illusztráció)
Balerina (képünk illusztráció)

-  Hogyan viszonyul Önhöz a társulat? Elfogadják a segítséget?

- Ez lesz a harmadik évad, amit velük töltök, ami egy óriási megtiszteltetés számomra. Nagyon élvezem a velük való együttműködést, de az első időszak nehéz volt az elfogadás szempontjából, mert nem tudták, hogy ki vagyok és miben tudok nekik segíteni. Ennek egyik oka a már említett zárt, mesterekre hagyatkozó világuk. Vagyis nem a szakmájukból jöttem, és hiába van affinitásom a mozgáshoz, vagy tudom esetleg, hogy hogy nevezik az alaplépéseket, számukra civil vagyok. Sokan közülük kezdetektől nyitottak voltak, kíváncsian, érdeklődéssel viszonyultak hozzám, kérdéseket tettek fel. Összességében úgy gondolom, a kezdeti nehézségeken ma már túl vagyunk. Szerencsére a Magyar Táncművészeti Főiskolán is van pszichológus szakember. Nagyon fontosnak tartom, hogy minél korábban ismerjék meg és használják a táncosok az általunk kínált ismereteket.

- Milyen gyakoriak a foglalkozások?

- Speciálisabb pszichológiai területről beszélünk, ezért nem a rendszeres, pontosan betartott hatvan percre beosztott foglalkozások tipikusak, mint a civil életben. Olykor eseti, támogatás jellegű, olykor négy-öt-tíz alkalmas tanácsadás szükséges, ami a pszichológus részéről jóval rugalmasabb hozzáállást és időbeosztást igényel. Miután házon belül elterjedt a pszichológusi foglalkozások híre, többen is megkerestek aktuális problémáikkal. Nem zárkóztam el, így a jövőben az operaénekeseknek, zenészeknek és a ház dolgozóinak is rendelkezésére állok majd.

Balerinák
Balerinák

- Milyen módszerekkel építhető ki az út a maximumig?

- Területemen a pszichológia legnagyobb feladata segíteni abban, hogy mozgás közben a táncos önmagára, partnerére és a feladatra tudjon fókuszálni, a zavaró tényezőket teljes mértékben ki tudja zárni. Ebben a folyamatban hívhatjuk segítségül az autogén tréninget mint relaxációs módszert, mely rendszeres gyakorlást követően viszonylag rövid időn belül (15-20 alkalom) alatt megtanulható. Az autogén tréning egy lazító gyakorlatsor, melynek célja a vázizomnak és a test vegetatív szabályzású működésének (légzés, keringés, szívműködés, emésztés) optimalizálása. Ez a technika segít a stressz kezelésében és a szervezet gyorsabb regenerálódásában, vagyis a próbák közti pihenők aktív kihasználásában. A másik terület, ahol a pszichológus ismeretei fontosak lehetnek, az a mozgástanulás és a hibás mozdulat kijavítása. Itt a mentáltréning, illetve az NLP (neurolingvisztikus programozás) módszer elemeit alkalmazzuk, segítve a helyes ideg-izom kapcsolat kiépítését. A táncosok a mentáltréning részeit már az iskolában elsajátítják, de inkább a mozdulatsor begyakorlására használják a markírozás révén. Ami annyit tesz, hogy fejben „járják" végig a tanultakat. A harmadik beavatkozási terület az esetleges sérülések, traumák, negatív élmények feldolgozásánál adódik. Az itt használt módszer az EMDR terápia (Eye Movement Desensitisation and Reprocessing - a szerk.), ami a bilaterális stimuláció segítségével teszi lehetővé, hogy a negatív eseményeket a sportoló, táncos vagy akár magánember elfogadja, személyiségébe integrálja, és ne okozzon tovább problémát az életében. A balettművész a szerep megformálásán túl küzdhet magánéleti problémákkal is, ilyen területen is segítek, ha tudok.

- Milyen személyiségvonásokkal írható le általánosságban egy balettművész? Megfigyelhetők visszatérő személyiségminták a társulatban?

- Általános sportolói vagy balettművészi személyiségvonásokat nehezen tudunk meghatározni. Ha közös jellemzővel kívánnánk leírni őket, elmondható róluk, hogy célorientáltak, perfekcionisták, hihetetlenül kitartóak és szeretik a hivatásukat. Szocializálódásuk folyamatával ezek a vonások egyre kontúrosabbak. Alázatos, fegyelmezett, munkához szokott társulat. Sokukra jellemző a muzikalitás, értik és tudják a zenét, ami a különféle stílusú karmesterekkel való együttműködést könnyíti meg. A próbateremben és a színpadon tudatos, érett művészek, akik képesek felszabadultan hülyéskedni is olykor. A zárt közösség sajátossága, hogy elfogadók, toleránsak, érzékenyen reagálnak egymásra. Számukra egyértelmű a kölcsönös bizalom, ami egy-egy nagyobb emelésnél, közös variáció esetén kifejezetten fontos. Gyorsan tanulnak, memorizálják a mozgásos elemeket. Vannak, akik a tánc terápiás lehetőségén keresztül dolgozzák fel mindennapi gondjaikat, és a formálódó szerepben fejezik ki az átélt élményanyagot, vezetik le a felgyülemlett feszültségüket. Az erős külső kontrollosság miatt a táncosok önbizalma, önértékelése nem mindig megfelelő. Nagyon sok pozitív megerősítésre, dicséretre van szükségük.

Balerina (képünk illusztráció)
Balerina (képünk illusztráció)

- Találkozott a társulaton belül erős színpadi lámpalázzal, hibától vagy épp teljesítéstől való szorongással?

- Egy premier előtt hatalmas mennyiségű próba áll a táncosok mögött. A színpadra már úgy mennek ki, hogy teljesen uralják az adott mozdulatot, koreográfiát. Ráadásul, akárcsak a versenyzőknél, megtanulták, ha egy kis hiba becsúszik, azonnal korrigálniuk kell. A balettszínpadon viszont nem megengedett az improvizáció, hiszen ha együtt táncolnak a karral vagy a partnerrel, akkor attól nem térhetnek el. Nagyon figyelnek egymásra, ha az egyikük hibázik, a páros másik tagja rögtön korrigál és segít. Valódi partnerei egymásnak, és ha átmenetileg felmerül valami konfliktus, tudatosítják magukban, hogy mindez a színpadon nem látszódhat. Az előadástól való erős szorongás nem jellemző rájuk, hiszen ahogy fogalmaznak, számukra a legnagyobb öröm színpadon állni. Biztos, hogy előfordul a lámpaláz vagy egy enyhe félelemérzet, de már megvan az a technika, kidolgozott rituálé, hogy hogyan legyenek mindezen úrrá. Autodidakta módon megtanulták megoldani a helyzeteket. Számomra meglepő volt, hogy a hibázástól való félelem jellemzően egymás előtt jelenik meg, a táncosok maguk között, a próbafolyamat során nem engednek meg hibát. Ezt azért érzem problematikusnak, hiszen a hibákból tanulunk, és az ember akkor a legerősebb, akkor van benne a legtöbb tartás, ha engedi, hogy lássák eljutni egyik pontból a másikba, ami hibafolyamatokon keresztül történik. Különös kimondani, de a táncosok számára, az egymás előtt történő megnyílás a valódi nehézség.

- Ha már említette a testsúly érzékeny kérdését, ki kell térnünk erre a már - már közhelyszerű témára, különösen a milanói Scalaban történt anorexia-botrány után. A Magyar Nemzeti Baletten belül megfigyelhető étkezési zavar, testképzavar?

- A társulat tagjai sok édességet, cukros dolgot esznek, visszagondolva a saját sportolói múltamra ez teljesen érthető. A próbák alatt elégetett kalóriát a lehető leggyorsabb módon kell pótolni, azonban nincs lehetőség bőséges étkezésekre. Persze ez a fajta energiabevitel nem túl egészséges, rossz a szervezetnek, a fogaknak, a vércukor szintnek, de ezzel tudnak a táncosok aktívan dolgozni. Nem letagadható, hogy meg kell felelniük bizonyos elvárásoknak, azonban általánosságban elmondható, hogy a táncosok tisztában vannak a saját „versenysúlyukkal", és ilyen fokú fizikai terhelés mellett ritkán adódik túlsúlyból fakadó probléma. Színpadon állni sok lemondással jár, de legalább annyi örömöt és szépséget is ad a művészek számára.

- Hogyan kezelik azt a kérdést, hogy mi lesz velük a karrierjük végén, pályafutásuk után?

- A feladatom másik része, átsegíteni a nyugdíj közeli, de még fiatal művészeket a civil pályára. A nyugdíjazás után a táncosok teljesen eltérő élethelyzetbe kerülnek, mint amiben addig voltak. Szerencsére mindig maximális teljesítményhez voltak szokva, nagyfokú állóképességgel, akaraterővel rendelkeznek, ezek a belső erőforrások segítik őket abban, hogy megállják a helyüket a civil életben is. Mindezt tudatosítani kell bennük. Egyesek közülük felkészülnek a váltásra, de vannak olyanok is, akik nem mernek vagy akarnak a kérdéssel foglalkozni, hárítanak. Sokan a balett területén maradnak koreográfusként, balettmesterként, mások egészen eltérő területtel kacérkodnak: a lakberendezéssel, fotózással vagy épp a sporttal, aerobik, pilates, stretching órákat tartanak. A fiatalok azon generáció tagjai, akik már több lábon állnak, több mindenben kipróbálják magukat. Fontos, hogy legyen kivel megbeszélniük az aktív táncosi pályáról való visszavonulást, mert számukra ez egy óriási váltás, egyfajta veszteség, gyászfolyamat. Valójában mindegy, hogyan folytatódik az útjuk, később miben találják meg magukat. A lényeg, hogy abban is önmaguk legyenek, és a nagy szerelem, a színpad eltűnése az életükből, ne okozzon akkora törést.