Katalin

Istenes József, pokoli erőfeszítéssel

2014.11.09. 07:38

Programkereső

November 12-én és 13-án a Nemzeti Filharmonikusok és a Szegedi Kortárs Balett koprodukciójában lesz látható a Müpában Strauss egyfelvonásosa, a József-legenda. A darab keletkezésének történetét Mikusi Eszter foglalta össze. MÜPA MAGAZIN

Alig három hónappal azután, hogy a táncművészetet radikálisan új utakra terelő Orosz Balett világraszóló botrány közepette bemutatta Stravinsky Tavaszi áldozatát, 1913 nyárutóján a társulatot vezető Szergej Gyagilev felkereste Richard Strausst. Konkrét szerződést kínált neki arra a balettre, amelyen a komponista - a társulat egy Berlinben látott előadásától indíttatva - akkor már jó egy éve dolgozott, ám igencsak nyögvenyelősen haladt a munkával. Gyagilev azonban tekintélyes summát helyezett kilátásba, s ez megtette a hatását.

"Kápráztass  el!" -  így  szólt  az  Orosz  Balettet  alapító  Szergej Gyagilev  ars  poeticája.  A zseniális  impresszárióban  szerencsésen  egyesült  a  kifinomult  ízlés  és  a  „bevállalós"  hozzáállás,  s korának  olyan  művészeit  nyerte  meg  társulata  számára,  mint Stravinsky, Debussy, Ravel, Picasso, Braque vagy Matisse. Bár a Ballets Russes 1909-es párizsi bemutatkozását követően mindössze húsz évig állt fenn, radikálisan átrajzolta a balettművészet habfehér tütüvel szegélyezett képét. Talán nem túlzás azt állítani, hogy az Orosz Balett hagyatékának kései örököse a Juronics Tamás vezette Szegedi Kortárs Balett is, amely a Richard Strauss születésének százötvenedik évfordulójára  emlékező  2014-es  év  végéhez közeledve  állítja  színpadra  a  szerző  József-legendáját.  A  szegedi  társulatnak  nem  ez  az  első  közös  produkciója  a  Nemzeti Filharmonikusokkal:  2012-ben  Stravinsky  Orfeuszát  és  Bartók A fából faragott királyfi  című művét, idén tavasszal pedig Ravel Daphnis és Chloéját mutatták be együtt (utóbbit egyébként épp az Orosz Balett számára komponálta Ravel).

A balett kiindulópontjául az ószövetségi József története szolgált: a testvérei által rabszolgának eladott, majd a fáraó udvarában nagy karriert befutó álomfejtő pásztorfiú históriájából a zeneszerző József és Putifárné epizódját ragadta ki. Az istenfélő, erényes József és az őt elcsábítani igyekvő, majd kikosarazásáért bosszút álló Putifárné története mutat ugyan némi párhuzamot a néhány évvel korábbi Salome cselekményével, főhősei azonban nélkülözik Keresztelő János és Salome szélsőséges karakterét, hisztérikus fanatizmusát, s ez mintha megnehezítette volna a komponista dolgát.

Szegedi Kortárs Balett - Istenes József
Szegedi Kortárs Balett - Istenes József

"A szemérmetes József egyáltalán nem az én asztalom, és ha valami untat, nagyon nehezemre esik zenébe foglalnom. Ez az Istenes József - pokoli erőfeszítést igényel! No de talán akad valahol, szervezetem valamely atavisztikus mélyén holmi kegyes dallam a derék Józsi fiúnak" - írta Strauss a balett alapját képező, s a Mózes könyvében olvasható eseményeket némileg átrajzoló bibliai fantázia írójának, Hugo von Hofmannsthalnak. A kegyes dallam az 1914. május 14-i premierre tényleg megkerült. "A párizsi bemutatót még hat előadás követte a londoni Covent Gardenben, noha ott júniusban már meglehetősen érezhető volt a németellenes hangulat, és a jó, de mindig pénzzavarral küzdő Gyagilev karmesteri honoráriumommal máig adós maradt. De mégis szép volt!" - emlékezett az idős Strauss.

Richard Strauss vezényel
Richard Strauss vezényel

A németellenes hangulat korántsem volt ilyen egyöntetű azon a szűk négy évtizeddel későbbi koncerten, amelynek fénypontjaként először hangzott fel Strauss Japán ünnepi zenéje. Az 1940 decemberében tartott bemutató előzményeiről a Japan Times így tudósította olvasóit: "Hogy a nemzetek közötti barátságot a zene révén mozdítsák elő, Európa vezető zeneszerzői szimfonikus műveket komponálnak, amelyeket Japánnak ajánlanak majd, s amelyek a Japán Császárság fennállásának 26. centenáriumát fogják dicsőíteni. (...) Eddig arról született döntés, hogy Richard Strauss Németországból, Jacques Ibert Franciaországból, Ildebrando Pizzetti Olaszországból, Sandor Fellesz [sic] Magyarországról, és Benjamin Brittain [sic] Angliából ajánlja egy-egy kompozícióját Japánnak".

A történelmi események ismeretében úgy tűnik, a "nemzetek közötti barátság előmozdításának" itt leírt módja éppoly kevéssé bizonyult sikeresnek, mint a tudósítónak az idegen nevek helyesírásával vívott küzdelme (a titokzatos Sandor Fellesz nem más, mint a Magyarországról utóbb Svájcba emigrált neves komponista és népzenekutató, Veress Sándor; az ekkor még csak 26 éves Benjamin "Brittaint" pedig Brittenként tanulta meg tisztelni a művelt világ, még ha a fenti alkalomra komponált Sinfonia da Requiemjét a japánok mint "sértőt" visszautasították is).

"Egy dolog csak akkor kezd érdekelni, ha nehezen oldható meg. Soha nem eléggé jó, amit csinálok; mindig túlzottan sokat akarok belevinni, és ezzel gyakran elrontom. Mindig túl bonyolultan írok, túlzottan bonyolult a fejem. De ez is a műveimhez tartozik. Wagner után nekem kellett jönnöm, különben senki sem igazolná őt" - jellemezte magát némi iróniával az idős Strauss. Művei előadói apparátusában is szívesen ragadtatta magát „túlzásokra" (bár ezzel a századforduló környékén még nem állt egyedül kollégái körében, gondoljunk csak Mahler 1910-ben bemutatott ezrek szimfóniája című művére vagy Schönberg 1913-as gurre-liederére). A József-legendát megszólaltató zenekar jó példája e hedonisztikus hangszerhalmozásnak: a hatalmas vonóskarhoz két piccolo, négy fuvola, három oboa (angolkürt), heckelphon, négy klarinét (basszusklarinét), négy fagott (kontrafagott), hat kürt, négy trombita, négy harsona, két tuba, tekintélyes ütősszekció, szélgép, harangjáték, cseleszta, négy hárfa, zongora és orgona társul.

Az ekkor már hetvenhat esztendős Strauss a Göbbels vezette náci propagandaminisztérium felszólítására vetette papírra Festmusik zur Feier des 2600 jährigen Bestehens des Kaiserreichs Japan című művét, ám lehettek mégoly bájosak a partitúra oldalain felvázolt japán életképek, nem oldhatták fel annak a nagyszabású koncertnek a feszültségét, amelyen a megrendelt darabok először hangzottak fel Tokióban. (Egy brit szemtanú beszámolt róla, hogy a japán nemzeti himnuszt a tengelyhatalmak megjelent képviselői "Heil Hitler"-pozícióban állva hallgatták végig, kínos helyzetbe hozva a többi vendéget.) Strauss ezzel a templomi gongokkal és más egzotikus ütőhangszerekkel gazdagon megspékelt, többszörösen túltelített partitúrával zárta le nagyzenekarra komponált műveinek sorát - egy önmagát túlélő komponista és zeneszerzői nyelv alkalmi emlékművével.