Olivér

Fából, fémből, cukorból

2014.12.02. 07:49

Programkereső

A diótörő a karácsony jellegzetes táncdarabja, elengedhetetlen kelléke a tél balettszínpadainak. Csillogó története, fülbemászó zenéje és jelmezei miatt az emberek fejében eggyé vált a balett műfajával. Pontos eredetéről, a soknemzetiségű, csillámporból összeálló titkok szövedékéről azonban keveset beszélünk. MAGAZIN

A zenélő dobozok, csengőhangok, iskolai előadások révén kultikussá vált balett alapját egyesek Oroszországból, mások Amerikából származtatják. A valóság azonban, hogy a történet motívumát képező fabábú, a diótörő Németország Erzgebirge régiójából származik. Az első diótörő bábukat az 1700-as években kezdték el gyártani, és a térségben fogyatkozó fémek hatására fát használtak alapanyagként az elkészítésükhöz. Valóságos műalkotásnak számítottak, mivel a teljes megmunkálásukhoz szükséges folyamat közel százharminc lépésből állt. Valójában a kor szociológiai lenyomatai is voltak: a nehéz munkakörülményeket, az éhínséget jelenítették meg bábukba faragva. Arcuk a korabeli emberek nehézségeit tükrözik vissza, valójában ez az oka, hogy nem mosolyognak, és nem a vidámság jelképei. A helyi népi legenda szerint egy gazda jutalmat ajánlott annak, aki legkönnyebben feltöri az általa termesztett diókat. Egy bábukészítő díszesen kifestett, kidolgozott fakatonája erős álkapcsával könnyedén megroppantotta a diót, elnyerve ezzel a mester jutalmát. Többek között ezért is vált a fabábú a házban élők őrangyalává, a gonosz lelkek távoltartójává. A Steinbach család a legjelentősebb diótörő készítő família, munkásságuk eredményeként már nem csak katonák, tábornokok alakjában találkozhatunk diótörőkkel. Napjainkban Herr Christian Steinbach és lánya Karla viszi tovább a diótörő-készítés hagyományát.

E.T. A. Hoffmannak köszönhetjük, hogy a diótörő fabábúból történet vált, igaz, nem az általunk ismert változat, mert az legfeljebb hátborzongató horror balettként terjedhetett volna el, "cukor-bonbon édes íze" és rózsaszín árnyalatok nélkül. A Diótörő és Egér-király című erdeti változat rémisztő, sötét kontúrjait a francia Alexander Dumas puhította színpadra állítható, meseszerű balett-alapanyaggá, amelyben a történet megőrizte az alapelemeket: a gyermek Mária elalszik, álmában a bábú megelevenedik, és összecsap az egér-királlyal. Utóbbi változatban azonban az egész gyermeki álom marad, nem pedig lidércnyomás.

A darab 1892-ben a szentpétervári Mariinszkij színpadán kelt először életre, a világ opera-színpadain leggyakrabban megjelenő koreográfiák Marius Petipa, Lev Ivanov, Rudolf Nurejev és George Balanchine nevéhez fűződnek. Oroszországon kívűl először Angliában 1932-ben, majd Amerikában - a tévhitek ellenére viszonylag későn - csak 1944-ben került bemutatásra a darab. A tengerentúlon elsőként a San Francisco Balettegyüttese mutatta be. Egyik legismertebb variációja a csengetyűszerű dallamokra táncolt Cukortündér-variáció, ami letisztult egyszerűségével látszólag könnyűnek tűnik, azonban kivitelezéséhez nagyon erős és biztos spicctechnika szükséges. Ennek eltáncolása kellő kihívást jelent mind a végzős növendékek, mind Európa balettsztárjai számára.

Diótörő
Diótörő

Zenéjét az orosz Csajkovszkij szerezte, aki a történet érdekes cselekménye miatt elvállalta a megbízást, mindazok ellenére, hogy kezdetben úgy ítélte meg, az agyondíszített jelmezek és díszletek a zene rovására mennek.

Bár a Diótörő táncművészeten túlmutató népszerű feldolgozásait - a rajzfilmtől a papír-írószerig - felsorolni szinte lehetetlen lenne, mégis sokszor éri a kritika, hogy cselekménye mára unalmassá lett, a technikailag másodpercenként fejlődő világhoz mérten a történet túlontúl hosszadalmas, a rózsaszínbe burkolt karácsonyi csoda mára elavulttá vált.

A diótörő - New York City Balett
A diótörő - New York City Balett

Természetes velejárója, hogy a koreográfusok válaszként modern feldolgozással reagálnak a kritikára. A huszadik században a klasszikus verzióra legalább tizenhárom új koreográfiát írtak, a huszonegyedik században összesen megközelítőleg tizenöt modern feldolgozás készült. Utóbbiak közül kiemelendő a Birmingham Royal Ballet-tól Peter Wright koreográfiája, vagy a 2004-ben készült Helgi Tomasson által készített változat, melyet a San Francisco Ballet társulata adott elő. Ismert hazai feldolgozásai a Szegedi Kortárs Balett Juronics Tamás gyerekekhez szóló kortárs koreográfiája, valamint A Diótörő és az egérkirály címen az eredeti változat a Közép-Európa Táncszínház és az Átrium Film-Színház közös produkciójaként került színpadra.