Katalin

Régi adósságot törlesztünk

2014.12.06. 07:04

Programkereső

November 16-án mutatta be a Magyar Állami Népi Együttes legújabb koreográfiáját, mely a Megidézett Kárpátalja - Hágókon innen és túl címet viseli. A bemutató kapcsán Mihályi Gábor művészeti vezetővel többek között arról beszélgettünk, milyen űrt próbál betölteni ez az előadás a magyar néptánc-koreográfiák sorában. INTERJÚ

- Némi halasztás után, de végül eljutottak Kárpátaljára, hogy tánc- és zenei anyagot gyűjtsenek a novemberi premierjükhöz. Tették ezt azért, mert itthon nem találtak elegendő archív anyagot. Mennyire volt sikeres a gyűjtőút?

- Nagyon, de nemcsak a gyűjtés volt a lényeg, hanem az új zenék és lépéskombinációk, stílusok megtalálása. Amikor ugyanis az ember egy városban él, akkor azt érzi, nehéz hitelesen megszólalni. Most, még az utolsó órákban volt lehetőség arra, hogy elmenjünk az adott tájegységre, megérezzük az adott világot, leüljünk egy asztalhoz, igyunk egy pálinkát, megmerítkezzünk. Ezekkel az érzésekkel feltöltődve talán hitelesebben tudunk a színpadon is helytállni.

Mihályi Gábor
Mihályi Gábor

Odakint temérdek inspirációt kaptam. Megrázó volt a técsői zenekar harmonikásának házában lenni. Olyan bensőséges pillanatok születtek ott, amelyeket átemeltem az előadásba is. Nagyon érdekes volt, amikor egy görögkeleti fatemplomot néztünk meg, és kijőve egyszer csak föltámadt a szél, elkezdtek zizegni az ágak, hullani a levelek. Mintha még a templom is megreccsent volna. Mindig is azt akartam, hogy a szélnek legyen jelentősége egy darabomban: a szélnek, amely emlékeket hoz és visz, elsodor bennünket, megtisztít, vihart kavar, amely feldúlja a hétköznapjainkat, megidéz.

A szél meg is jelenik az előadásban. A műsort a hagyományok, a tradíciók köré építettem, a szél, a színen újra és újra megjelenő női alak pedig egy másik dramaturgiai szál. A legfontosabb a tánc és a zene, amely képes új helyzeteket teremteni, asszociatív módon mesélni a hagyományról, az emlékezés fontosságáról.

Magyar Állami Népi Együttes: Megidézett Kárpátalja (Fotó: Gorácz József)
Magyar Állami Népi Együttes: Megidézett Kárpátalja (Fotó: Gorácz József)

- Korábban már említette, hogy a társulat részéről ez egy nagy adósság, hiszen a jelentősebb tájegységeket már feltérképezték, Kárpátaljára viszont még nem jutottak el.

- Nem csak az én személyes adósságom ez. A magyar néptáncművészek és koreográfusok valahogy nem szenteltek elég figyelmet Kárpátaljának. Azt remélem, hogy ez a műsor kaput nyit az alkotók számára, hogy rápillantsanak, s ugyanolyan fontosnak tekintsék ennek a régiónak a táncait is, mint az erdélyi vagy a felvidéki folklórt. Ugyanakkor az is igaz, hogy bármilyen barátságban voltunk is a „nagy szovjet birodalommal", ez a határ a legjobban lezártak közé tartozott, ezért a korai gyűjtések nem indultak meg. Természetesen az itt is látszik, hogy egy közösség társadalmi-szociológiai fejlődése, urbanizációja miatt kezdi elveszteni a hagyományait. Azzal kellett szembesülnünk, hogy miközben a zene még nagyon erősen él, a tánc a magyaroknál már jelentősen megkopott. A néhány évvel ezelőtt készült filmeken látszik, hogy már senki nem áll fel táncolni. Korábban néhány idős asszony még lépegetett, de mivel férjeik már meghaltak, más partnerekkel már nem mozognak. A ruszinoknál és a románoknál ugyanakkor még kiválóan táncoló párokat tudtunk filmre venni.

- Ez befolyásolta a készülő mű szerkezetét?

- Nem, hiszen nem a jelen romlott állapotát kívántuk konzerválni, hanem a szándék az volt, hogy magyar szemszögből tekintsünk más nemzetek táncaira is. Talán nem tűnik sovinizmusnak, hogy erős magyar hangsúlyokat tettem az előadásba. Ugyanakkor hasonló erővel kívántam megjeleníteni a román, a ruszin táncokat és megidézünk zsidó hangszeres zenét is, mert ez így egy egységes kultúra. A románok erdélyi tánca ugyanúgy előfordul a mi táncainkban is.

Az előadás zeneszerzője Pál István Szalonna, zenei szerkesztője az édesapja, Pál Lajos. Felkerestük Vidnyánszky Attilát, hiszen ő is kárpátaljai születésű, és ezt a műsort rendhagyó módon a Nemzeti Színházban mutattuk be novemberben. Ez egyfajta üzenet a körülöttünk lévő országok hasonló együtteseinek: közös ez a kultúra, ne féljetek tőlünk. Vigyétek ti is a mi magyar kultúránkat, még ha kisebbségben élő is, Bukarestbe, Pozsonyba. Hiszen egy ez a Kárpát-medence, még ha a határok el is szakítanak bizonyos nemzetrészeket egymástól.