Emma

Munkaszemlélet balettalapokon

2014.12.11. 06:56

Programkereső

Bár a Katona József Színház Jászai Mari-díjas színésznője már csak a múlt egy meghatározó szakaszaként tekint a balett-táncos évekre, a tánctól a mai napig nem szakadt el teljesen. Rezes Judit csodálja a nagy, klasszikus balettelőadásokat, de legnagyobb örömmel a balettpróbák kulisszái mögé les be. OPERA MAGAZIN

- A balett-táncosokhoz képest később kerültél kapcsolatba a tánccal, mégis nagy elhivatottságod lehetett, ha öt évet szenteltél neki.

- Miskolcon egy művelődési házban találkoztam először a balettel, ahonnan egy barátnőm Pécsre ment egy művészeti középiskolába, én is ekkor döntöttem el, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. Pécsen a fő tantárgyunk a klasszikus balett volt, de emellett, mint minden táncos képzésben, nálunk is voltak például néptáncórák, spiccórák, emeléstechnika és színpadi tánc. Az iskola arra törekedett, hogy a hagyományos balett mellett más táncstílusokkal is megismerkedjünk.

Rezes Judit
Rezes Judit

- Ráadásul az alkatod is megfelelő volt hozzá. A középiskolában tehát úgy gondoltad, hogy híres balerina leszel?

- Nem emlékszem pontosan, hogy tizennégy évesen mennyire voltak határozott elképzeléseim a karrieremről, de azt továbbra is éreztem, hogy ez engem érdekel. Érettségi után nem vettek fel elsőre a Színművészeti Főiskolára, ezért úgy döntöttem, hogy Győrben még egy plusz évig klasszikus balettet fogok tanulni. Akkor még nem dőlt el bennem tisztán, hogy táncos leszek vagy színész. Nem tudhattam biztosan, hogy végül melyiket dobja ki a gép.

- Emlékszel még a balett fizikai kihívásaira?

- Természetesen emlékszem a műfaj örömeire és a fizikai-lelki nehézségeire is. Ahogy ennyi idő után visszanézek, már önmagában az is hihetetlennek tűnik, hogy képes voltam reggel felkelni és kemény balettpróbákra járni.

- A Színművészetire való sikeres jelentkezésed aztán eldöntötte, hogy melyik irányba mész. Tudtál abból a fajta magatartásból, fegyelemből valamit továbbvinni a színészetbe?

- Egyfajta munkaszemléletet vittem tovább a balettből, aminek voltak előnyei és hátrányai is a színházban. A színészember alapvetően önmagára figyelő művész, vagyis általában arra koncentrál, hogy ő mit csinál és miként van jelen a darabban. Ezzel szemben egy táncosnak mindig alkalmazkodnia kell a partneréhez és a mozgáshoz is. A táncosokhoz képest tehát először nagyon fegyelmezetlennek éreztem a színészeket, ezt meg kellett szoknom.

- Idegesített ez a fegyelmetlenség?

- Eleinte igen. Például amikor a színházban a rendező beszélt, akkor a színészek teljes természetességgel szóltak bele az instrukciókba, ilyet pedig táncosként soha nem éltem meg. A balett-teremben mindig iszonyú nagy fegyelem volt, ahol a koreográfus szava szent. Meg kellett tanulnom, hogy a rendezői utasítás sokszor egy közös munkát jelent, amiben bátran ki lehet próbálni magunkat. Utólag tehát azt mondom, hogy a balett túlzott fegyelme nem csak pozitív hatással volt rám.

Rezes Judit
Rezes Judit

- Esténként te magad is a színházban dolgozol. Mennyire van időd táncelőadást nézni?

- Régen sokszor mentem megnézni a táncos barátaimat, illetve egyikükkel dolgoztunk is közösen a Katonában, amikor Bozsik Yvette nálunk rendezett. A kisfiam megszületése óta erre kevesebb idő jut, mert azóta nehezebb megszervezni egy-egy estét a saját színházi munkáimon kívül. A Magyar Nemzeti Balett társulatából egyébként Bajári Leventével voltam nagyon jó munkakapcsolatban, mert a Musik, Musikk, Musique című darabunkban az egyik számot Levente koreografálta. Akkor kölcsönösen szimpatikusak voltunk egymásnak, és utána elmentem megnézni a premierjét az Operában.

- Nézőként mi köt le a balettban?

- Szeretem a klasszikus balettelőadásokat nézni színpadon is, de ami mindig igazi élmény volt az az, hogy ha például a tévében a próbatermi balettgyakorlatokat nézhetem. Ez szinte jobban leköt, mint maga az előadás. A próbákon mindig vannak leállások, és olyankor többet megtudsz a táncosról mint  emberről. Tetszik az is, hogy a táncosok ilyenkor nem csillogó jelmezben vannak, hanem speciális ruhadarabokban gyakorolnak, sokszor nagy, vastag zoknikkal és nadrágokkal vonják be magukat, hogy védjék a lábukat.

- Nemrég egy egészen más formában tért vissza a tánc az életedbe. Felkértek a tévében a Szombat esti láz című táncos showműsor egyik szereplőjének, partnereddel, Lehoczky Györggyel pedig májusban meg is nyertétek a versenyt. Hogy kerültél ilyen messze a színháztól?

- A párom, Szabó Győző, aki szintén szerepelt a műsorban, a médiában már igazi sztárnak számít. Egyértelműen miatta kértek fel engem is, én pedig örömmel vettem részt. Azért is vállaltam el a felkérést, mert tudtam, hogy ez elsősorban a kemény munkáról, kihívásokról fog szólni, és nem kizárólag a sztárvilágról. A műsorban ráadásul hétről hétre egészen különböző táncműfajokban, például charlestonban, jazztáncban és freestyle-ban próbálhattam ki magam, és ez elég változatossá tette a kemény munkát.

- Ezt a kemény munkát és a te vasakaratodat az is bizonyítja, hogy tulajdonképpen egy sérüléssel együtt csináltad végig a döntőt.

- A végére már hatalmas volt a fizikai megterhelés, és a finálé előtti héten becsípődött egy ideg a derekamnál. Akkor nem volt biztos, hogy színpadra tudok menni, főleg, hogy a koreográfiával még sokat kellett dolgoznunk a fellépésig. Végül nagy elszánással és orvosi segítséggel helyreálltam annyira, hogy végig tudtam csinálni a döntőt. Ezzel együtt is nagy élményt jelentett a finálé, és büszke voltam a sikerünkre.