Olivér

Gombai Szabolcs: "A legfontosabb az arányérzék"

2014.12.15. 08:04

Programkereső

A Bozsik Yvette Társulat vezető táncosa több éve koreográfusként is közreműködik a társulat produkcióiban és önálló előadásokat is készít. A Csillagokkal táncoló Kojot című előadás után beszélgettünk Gombai Szabolccsal. INTERJÚ

- Ha jól tudom, te a néptánc felől érkeztél a kortárs tánc-szférába. Hogyan indult a pályád?

- Nekem nem volt szerencsém a Balettintézet néptánc tagozatához, mert az én időmben négy évente indult a szak, amiről pont lecsúsztam.  Így más úton-módon kellett megszereznem azt a tudást, amit ez az intézmény nyújtott volna. Szerencsére olyan jó iskoláim voltak, mint a Szögi Csaba vezette Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes és a szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola, ami a klasszikus alapok elsajátítására specializálódott. Emellett még középiskolás koromban felvételt nyertem a József Attila Tudományegyetem kiváló amatőr együttesének felnőtt csoportjába, ami nagyon nagy szó volt, hiszen a korom miatt még nem lehettem volna tagja az együttesnek. Itt olyan koreográfusokkal dolgozhattam, mint Zsuráfszky Zoltán. Innen szinte egyenes út vezetett a Honvéd Táncszínházba, ahol a kollegáim a Balettintézet néptánc tagozatáról kerültek ki, tehát sikerült behoznom a „lemaradásomat".

Gombai Szabolcs
Gombai Szabolcs

- Laikusként azt gondolná az ember, hogy a kortárs tánc egészen más technikai felkészültséget igényel, mint a néptánc. Neked mi segített a kortárs táncszférában való elhelyezkedésben?

- Szerencsém volt, mert Dunaújvárosban a néptánc próbák előtt balett-alapú bemelegítéseink voltak, ami már kicsit ráhangolt egy másfajta technikára, másfajta testtartásra, más izmok használatára. A szegedi középiskolában pedig szintén a balett volt a fő tárgyunk, tehát az esetemben ez a két műfaj a kezdetektől egymás mellett élt bennem. Egy balett-művésznek valószínűleg nehéz lenne stílusosan elsajátítani a néptánc lépéseket, mint ahogy egy néptáncos is szokatlanul festene egy balett-koreográfiában. De a modern, kortárs tánc, ami izomhasználatban valahol e kettőnek az ötvözte, szerintem teljesen működőképes egy kellően nyitott és jó stílusérzékkel rendelkező néptáncos esetében. A néptánc egyébként rendre és fegyelemre szoktatott és kialakította bennem a zene iránti alázatot, úgyhogy nagyon jó iskolának bizonyult. Juronics Tamás is a Balettintézet néptánc tagozatán végzett és még sokan mások, köztük Horváth Csaba is.

- Az első saját koreográfiád, A férfi tánca mintha a két műfaj közti átmenetet fogalmazta volna táncba. Ez egyfajta művészi önvallomás volt?

- Igen. Az egy búcsú volt a Honvéd Táncszínháztól, akiktől akkor már eljöttem és hivatalosan a Bozsik Yvette Társulat tagjává váltam. Nagyon személyessé vált ez a produkció: a Honvéd Táncszínház négy táncosát hívtam meg, akikkel általában este tíz után tudtunk elkezdeni próbálni a lecsendesedett Bethlen téri színházban. Nehéz volt összeegyeztetni a próbákat és hálás voltam a táncos barátaimnak, akik rááldozták az estéiket erre a darabra. Talán azt fejeztem ki ebben a darabban, amit a néptánc és a kortárs tánc kapcsolódási pontjairól gondolok. Megpróbáltam a tradicionális gyökerekből kiindulva egy kortárs táncprodukciót létrehozni. Az inspirációként összegyűjtött két-három lemeznyi zenei válogatás is ezt az irányvételt mutatta. Azt éreztem, hogy a kettő „házasításából" születhet valami érdekes dolog. Egyébként ez az irány nem csak ekkor kezdett foglalkoztatni, már a Honvéd Táncszínháznak készített koreográfiáimban is az a táncnyelv érdekelt, ami hagyományos elemekből építkezve mozdul el a kortárs tánc irányába. 

Gombai Szabolcs az Orfeusz és Eurüdiké című darabban
Gombai Szabolcs az Orfeusz és Eurüdiké című darabban

- A dunaújvárosi Bartók Táncszínháznak is koreografáltál közvetlenül az együttes megszűnése előtt. Hogyan emlékszel erre az időszakra?

- Tavaly volt a Mesebeszéd című gyerekdarab bemutatója. Rossz érzés volt, hogy abban a tudatban kellett eltölteni az utolsó hónapot, hogy nem maradnak együtt. Az egy hálátlan szerep volt, miközben örültem is, hogy újra azokkal dolgozhatok, akikkel tizenkét évesen elkezdtem táncolni.

- Hogyan kerültél bele a Bozsik Yvette Társulatba?

- Yvette épp a Tavaszi áldozat című koreográfiájához keresett néptáncosokat, amikor az egyik táncos kiesett, és beléptem én a helyére. Ezt követően a Most ősz van... című Katona József Színházban bemutatott darabba és a Táncterápia című produkcióba is felkért, miközben én még a Honvéd Táncszínházban táncoltam. Ezek a vendégszereplések annyira izgalmasak voltak számomra, hogy feltettem Yvette-nek a kérdést, hogy lenne-e lehetőségem nála folytatni a táncos pályafutásomat. Akkor pont volt egy üresedés a társulatban, három darabon már túl voltunk, tehát ismert engem, ezért azt mondta, szívesen dolgozik velem. Így kerültem oda, immár tíz éve.

- Bozsik Yvette láthatóan többeknek is lehetőséget ad a kreatív kibontakozásra, Vati Tamás például gyakran díszlettervezőként is közreműködik a darabokban. A ti munkakapcsolatotok hogyan alakult Yvette-tel? Már az elején úgy gondolkodott benned, mint majd későbbi koreográfus?

- Yvette társulatában igazi közösségi munka folyik: szereti a sokoldalú táncosokat, és azt, ha valaki többféle nyelvezetet tud alkalmazni úgy táncosként, mint alkotóként. Mindig hagyja kibontakozni azokat, akiknek van saját ötletük. Ez így volt most a Csillagokkal táncoló Kojot című gyerekelőadás esetében is, ahol egy-egy rész megkoreografálását rábízta a társulat tagjaira, majd a végén ő összerendezte a fejezeteket. Talán lehet mondani, hogy látott bennem efféle tehetséget is, de erről őt kellene megkérdezni.

- Ez nem az első gyerekdarab, amit koreográfusként részben vagy egészében jegyzel. Mennyiben más gyerekdarabot készíteni, mint felnőtt táncelőadást?

- Minőség szempontjából a gyerekdarab nem tér el egy felnőtt előadástól. Mint mindig, számomra a Kojotban is a zene szolgált fő ihletforrásként. Egy gyerekeknek szóló előadás esetében a zenében és a mozdulatokban is több hangsúlyt kell fektetni a játékosságra, a történetmesélésre. Mivel egy gyerek máshogy látja a világot, mint egy felnőtt, ezért természetesen ennek az eltérő látásmódnak a koreográfiában is meg kell jelennie.

- Mi volt eddig a legnagyobb kihívás számodra táncosként?

- Az ilyen kérdésekre az ember általában nagyon nehezen tud felelni, de nekem pont van erre egy válaszom. 2009-ben Yvette a Menyegző című Sztravinszkij-darabot koreografálta az Operaházban, ahol én voltam az asszisztense. Az egyik szólistával történt valami, így nekem kellett beugranom helyette az utolsó héten. Hál istennek tudtam mindent, hiszen én tanítottam be a mozdulatokat, de ilyenkor mégsem könnyű hirtelen átprogramozni az agyamat a színpad egyik oldaláról a másikra. Ez a beugrás nagyon sikeres volt, úgyhogy erre szívesen emlékszem. Az előadás abban az évben elnyerte a Lábán Rudolf-díjat, és a Nemzeti Táncszínház szervezésében tovább játszottuk a Művészetek Palotájában is. Egyébként pedig nem is konkrét előadásokra, mint inkább időszakokra tudnám lebontani az embert próbáló helyzeteket. Az elmúlt héten például hat különböző előadást játszottunk, és volt olyan hónap, amikor tizenhárom féle előadás futott párhuzamosan.

Az ezeregyéjszaka virágai - Bozsik Yvette
Az ezeregyéjszaka virágai - Bozsik Yvette

- A Bozsik Yvette Társulat talán azon együttesek közé tartozik, ahol a táncosok nem csak a testükkel és fizikumukkal vannak jelen a színpadon, hanem mindig magukra öltenek egy karaktert is. Az ilyen sűrű időszakokban milyen rákészülést igényel például egy reggeli gyerekdarab után egy esti, komolyabb felnőtt-előadás?

- Valamennyire színészi feladat is minden előadás, tehát nem faarccal, álarcban rakosgatjuk egymás után a lépéseket. De valójában sose megyünk ki úgy a színpadra, hogy előtte ne próbáltuk volna végig az egész darabot. Hogyha pedig ilyen sok előadás van, akkor egy gyors „floppy cserére" van szükség, és az öltözőben talált jelmezek alapján egyből beazonosítjuk a következő előadást (nevet).

- Koreográfusként van most megvalósításra váró terved? 

Egyelőre nincs. Inkább még egy ideig táncolok és figyelek. Persze ha adódna felkérés, akkor azt biztosan megcsinálnám. Úgy érzem, hogy kész vagyok arra, hogy átkattintsam az agyam alkotói üzemmódba, de jelenleg annyi mindent csinálok táncosként, hogy nincs ellenállhatatlan alkotáskényszerem. A dunaújvárosi Mesebeszéd című darabom kapcsán nagyon jó visszajelzéseket kaptam a táncosoktól és a közönségtől, ami talán azt jelenti, hogy van valami érzékem a koreografáláshoz. Arányérzékem - mert talán az a legfontosabb a koreografálásban, hogy az arányokat az ember jól tudja kezelni. De szerintem ez az élet minden területére igaz.