Olivér

Az alkotás magányos harca

2014.12.21. 07:04

Programkereső

Először a balettről a reál tárgyakra váltott, majd bölcsészkarra ment, végül úgy döntött, hogy kortárs tánccal akar foglalkozni. Számos alkotóval és társulattal közös munka után Kántor Kata a kassai Thália Színházban koreografál, valamint Jelenlét Színház néven önálló előadásokat is készít. Legutóbbi bemutatója októberben volt a Szkéné Színházban. INTERJÚ

- Annyira különleges és szokatlan, ahogy a táncművészi pályád elindult. Mi fordított el a tánctól, és aztán végül mi hozott vissza?

- A Győri Balett növendékeként kezdtem táncolni, de már abban az időszakban is éreztem, hogy sem lelki, sem fizikai értelemben nem vagyok az az alkat, aki az Operaházban fog táncolni. Markó Iván személye Győrben nagyon meghatározó volt számomra, mivel az ő táncszínházi gondolkodása mindig garanciát jelentett. Abban, hogy én tizennégy évesen abbahagytam a táncot, nagy szerepe volt Markó Iván távozásának is. Rengeteg minden érdekelt a táncon kívül is, a rajzolástól a biológiáig, és a saját kapacitásomat felmérve elbizonytalanodtam, biztosan jó helyen vagyok-e, amennyiben nem akarok klasszikus balett-táncosnő lenni. A humán beállítottságommal együtt a reál tárgyakat is szerettem, különösen a biológiát és fizikát, és a versenyhelyezéseim miatt felvételi nélkül kerültem be a reálosztályba. Aztán gyanakodni kezdtem, hogy mégsem ez az én utam, bár körülöttem mindenki orvos és közgazdász akart lenni. Az ELTE magyar-esztétika szakos évei alatt kezdtem utánajárni, hogy amit érzek, az pusztán gyerekkori nosztalgia-e, vagy tényleg akarok valamit, nem is kifejezetten a tánctól, hanem tágabb értelemben a színháztól.

Kántor Kata
Kántor Kata

Ezért elkezdtem kurzusokra járni, és a Markó Ivánnal való újratalálkozásnak, valamint a Moving Academy for Performing Arts nevezetű holland szervezet berlini nyári akadémiáján ösztöndíjasként való részvételnek is nagy szerepe volt az újrakezdésben. Szó szerint is csavartam egyet-kettőt magamon, és az ELTE mellett elkezdtem újra komolyabban táncolni. A berlini akadémiának köszönhetően felismertem, hogy engem a koreografálás nagyon érdekel. Az egyetem utolsó évében jelentkeztem a Magyar Táncművészeti Főiskola koreográfus szakára, aztán később a modern táncpedagógus szakot is elvégeztem. Nem tekinthető hagyományosnak vagy lineárisan előretartónak a pályakezdésem, viszont nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy ez így alakult. A reáltagozattól a bölcsészkarig sokféle dolgot magamba tudtam szívni, és ezek átültetődnek a koreográfiákba.  A Markó Iván-féle iskolában azt tanultam, hogy ha csak egy fél napot is kihagysz, akkor már nem vagy táncos. Innen nézve elég sok önbizalmat kellett gyűjtenem a visszatéréshez, és persze nagy erőbedobással gyakorolni az egyetemi évek alatt.

- Az új előadásod, a Játsszuk azt, hogy...Alma alapját egy monodráma képezi, ami személyesen is egy  fontos szöveggé vált számodra. Mit jelent neked Alma története?

- Huszonegy éves voltam, és még a bölcsészkarra jártam, amikor először olvastam Nagy András Alma című darabját.  Akkor még csak azt éreztem, hogy színházzal akarok foglalkozni, ezért úgy raktároztam el magamban a szöveget mint valamit, amihez közöm van, és úgy sejtettem, szinte tudtam, hogy később ezzel még kezdeni akarok valamit. Tizenhat év telt el, mire bennem is megérett a történet annyira, hogy most egy előadás formájában artikulálódik. Izgalmas életanyagról van szó, nem véletlen, nyilván a saját életélményeim miatt is, hogy akkora hatással volt rám.  

Játsszuk azt, hogy...Alma
Játsszuk azt, hogy...Alma

Alma Schindler életében a zene volt a legmeghatározóbb, de sok művészeti tevékenység iránt érdeklődött. Huszonegy évesen bennem is hasonló energiák mozogtak, ezért is éreztem rokonságot vele.

A legfőbb kérdés az a történetben számomra, hogy az alkotás iránti vágyát miként és miért tudta vagy éppenséggel nem tudta kiélni, érvényesíteni. Ennek mennyiben voltak okai azok a férfiak, akikkel kapcsolatban volt, és mennyiben múltak a dolgok saját magán.

Vagyis az izgatott a leginkább, hogy mi akadályozza az embert abban, hogy önazonos életet éljen, hogy a vágyait valóra váltsa. Milyen csapdákat rejtenek a szerelemről alkotott tévképzetek, mennyiben, mikor és miért okolhatja az ember a körülményeit és környezetét sorsának alakulásáért, hol van az a pont, ahol keményen szembe kell nézni azzal, és be kell látni, hogy abban, amit tesz, vagy nem tesz meg az életében valaki, abban abszolút szerepe van egyéni döntéseinek. Ennek a problémának a felvetése, még ha egy századfordulós díva kapcsán kerül is terítékre, úgy gondolom, állandóan aktuális és napirenden van az életünkben.

Ebben az értelemben tehát mindenképp kerülni akartam, hogy egy szerencsétlen nő siránkozása, vekengése és magát áldozati szerepben való feltüntetése jöjjön le az előadásból. Egyébként a valóságot elegánsan megcsavarva Nagy András darabja is erre törekszik, nem pedig annak vizsgálatára, hogy milyen típusú viszonyai voltak a főszereplőnek, hiszen ez kit érdekelne igazán. Sokkal erősebb a darabban és az előadásban is a számvetés jelleg, annak belátása, hogy ahhoz, hogy valaki alkotni tudjon, azért alapvetően magányosan kell tudni megharcolni. Alma majd minden esetben egy-egy szerelmi beteljesüléstől vagy társélmény megtalálásától várta azt a tapasztalatot és energiát, ami őt megindítja az egyéni alkotás felé vezető úton. Támogatást várt volna zeneszerzői ambíciói kibontakoztatásában a nála húsz évvel idősebb, tapasztaltabb zeneszerzőtől, Mahlertől, akihez feleségül ment, de az életrajzi írások arról vallanak, hogy Mahler ebben nem támogatta, és későbbi kapcsolataiban sem talált társra.

- Sok szöveg szerepel az előadásodban. Ez a vallomásos műfajból fakad?

- Már az ORIGO című darabom előtt készített Kazár szótárban is sok szöveget használtam a mozgás mellett. Többször gondolkodtam azon is, hogy vajon ezt a történetet el lehetne-e mondani szöveg nélkül, de arra jutottam, hogy képtelenség lenne kizárólag mozgásban elbeszélni. Állapotokat nagyon is meg lehet ragadni belőle, de a történet attól még nem megy át. Nem hiszem, hogy a vallomásos műfaj miatt van jelen a szöveg. Az ORIGO is, valamint a Gelsomina című korábbi darabom, ami szintén szóló előadás,  is vallomásos előadások, azokban egy árva szó nem hangzik el, csak a test és a zene mesél a lélek harcairól, magányról... Ez utóbbi azt hiszem majd minden szóló előadásomnak központi témája.

Azt gondolom, minden téma egy önálló saját formát, közeget követel.  Ezért vannak olyan előadásaim, amelyek csak a tánc, mozgás nyelvén szólnak, és akadnak szövegesek is. Vannak amelyeknek a látványvilága szikárabb, és vannak olyanok, amelyek dúsabbak a látványelemeket illetően. Nem izgatom magam azon, hogy akkor most koreográfus vagyok-e vagy rendező.

Sediánszky Nóra dramaturggal sokat dolgoztunk azon, hogy az alapvetően narratív struktúrájú darabot meghúzzuk, de még így is rengeteg szöveg maradt, viszont akkor úgy láttuk, hogy a történet sérülne, ha további részeket kihagynánk. Szóval ez egy vállalás. Az, hogy az előadás kétórás, főként a színésznőnek heroikus feladat. Nagyon vigyázni kell, hogy jó tempót vegyen, mert a legkisebb tempóhiba elcsúszást eredményezhet. A budapesti, Szkénében tartott bemutató után a kassai premier nagyon kompakt volt ebből a szempontból. A nézők azzal kerestek meg, hogy hihetetlen, hogy ez az előadás két óra volt, úgy elröpült az idő. Egy ideig nem játsszuk most újra a darabot, mert februárban kisbabám születik.

- Mi alapján választottad ki a főszereplődet, Varga Líviát, aki elsősorban nem táncos, hanem színésznő?

- 2013-ban Kassára szerződtem, de már korábban is dolgoztam a kassai Thália Színház társulatával, mint vendég. Ottani munkám közben ismertem meg Líviát, és a személye, színpadi játéka előhívta belőlem a tizenhat éve ott lappangó darab élményét. Mindketten leterheltek voltunk évad közben, ezért 2013 nyarát használtuk a darab mozgásos előkészítésére az Off Alapítvány Leonardo alkotói ösztöndíj programját elnyerve. Így Franciaországban dolgoztunk évadkezdésig, aztán a kassai Thália Színház lehetőséget adott rá, hogy a Márai Stúdióban próbálhassunk, ami koprodukciós partnerként a Szkéné és a Jelenlét Színház mellé betársult.

Játsszuk azt, hogy...Alma
Játsszuk azt, hogy...Alma

- A darab szereplői közt vannak zeneszerzők. Ti hogyan használjátok fel például Mahler zenei világát egy kortárs darabban?

- Két festő, Kokoschka és Klimt, egy építész, Gropius, egy író, Franz Werfel, valamit egy pap, Johannes Hollnsteiner mellett két zeneszerző, Mahler és Zemlinsky szerepel a darabban, azaz Alma a hozzájuk fűződő kapcsolatairól vall. A férfi szereplők közül látványosan Mahler foglalja el a legnagyobb helyet. Ezzel együtt nem akartam, hogy az ő zenéje uralja a darabot. Az előadás zenei világát megalkotó Tóth Andor azt a megoldást választotta, hogy Mahler bizonyos műveiből nagyon jellegzetes részeket kiemelve és azokat különböző tempójú metronóm hangzásokkal összekomponálva egy önálló hangzást teremtsen. Továbbá hallható az előadásban Wagner is, és a klasszikus művek mellett Nick Cave, Tom Waits, Nine Inch Nails, valamint Morphine számok is szerepelnek.

- Mik a további terveid?

- A babával együtt már egy új darab terve is kialakulóban van bennem. Egyelőre úgy érzem, az nem verbális darab lesz, és ahogy megfigyeltem magamat, dinamikusan változik bennem a szóló aztán a többszereplős előadások létrehozásának igénye. Az előbbi esetében többnyire a fenti témák izgatnak, az utóbbiban általában valamely társadalmi jelenség vizsgálata zajlik egy személyes szálon keresztül. Így például egy emberpár egységének felbomlásán keresztül egy nemzethalál története bontakozódott ki a Kazár Szótár című előadásomban.

- Mesélj az általad indított Thália Táncestek sorozatról!

- Amit szeret az ember, azt szereti megosztani másokkal. Miután Kassára szerződtem, és azt tapasztaltam, hogy ott kevésbé ismerik a kortárstánc előadásokat, arra gondoltam, milyen jó lenne, ha a kassai Thália Színház alkalmat adna a nézőknek arra, hogy jobban megismerjék ezt a műfajt is. Ezért pályázatot adtunk be az NKA-hoz azzal a tervvel, hogy elindítsuk a Thália Táncestek sorozatot. Először a magyarországi táncszcénából hívnánk meg társulatokat, majd szlovákiai magyar, de szlovák társulatok felléptetése is tervben van, később pedig más országok társulatainak elhívása a cél. Most ott tartunk, hogy az ORIGO című előadásommal és a Bélaműhely zenekar koncertjével megvolt a sorozat megnyitása novemberben, december 8-án pedig a Forte Társulat vendégszerepelt A nagy füzet című előadással. Nagy tapssal fogadták a kassai nézők az eddigi két előadást. Januárban a TranzDanz DiverZity előadása lesz műsoron. A további meghívottak közt van a Bozsik Yvette Társulat, Nagy József Jel Színháza, majd Keck Mária flamenco művész, a Pataky Klári Társulat, Gergye Krisztián Társulata, valamint Réti Anna és Fehér Ferenc is.