Gellért, Mercédesz

"Egyetlen ötlet kevés egy egész estéhez"

2015.01.12. 07:02

Programkereső

Szerte a világon táncolják Youri Vamos - Vámos György koreográfiáit, Magyarországon azonban csak ritkán látni a darabjait. A Győri Balett 2013 őszén mutatta be a Szentivánéji álom című táncjátékát, az idén pedig a Carmina Buranával kezdték az évadot. A Táncművészet folyóirat INTERJÚja.

- Miért nem láthatjuk gyakrabban a műveit?

- Amikor megkérdezték Solti Györgytől, miért nem dirigál Magyarországon, csak ennyit felelt: „Mert nem hívnak". Természetesen bánt, hogy a hatalmas repertoáromból csak ennyit mutattak be ebben az országban, mert ízig-vérig magyar vagyok.

- Számos balettklasszikusra készített koreográfiát. Újraalkotni a Csipkerózsikát, A diótörőt vagy A hattyúk tavát - mi ebben az igazi kihívás?

- A dramaturgiai ötlet. Egy színpadi mű, így balett sem áll meg ötlet nélkül. Egyetlen jó gondolat viszont kevés, az csak tíz-tizenöt percre elegendő, egy egész estéhez tehát sok eredeti kezdeményezés kell. Sőt én nem is kitalálásnak nevezném ezeket, hanem beletalálásnak, hiszen kitalálni mindenki tud, mondjuk azt, hogy jöjjenek be a szereplők görkorcsolyán, lóháton vagy elefánton a színpadra. De hogy mi lehetett, ami Csajkovszkijt ilyen virtuóz, drámai és egyben könnyed zenére ihlette - ehhez kevés a cselekményben található kis mese. Persze talán csak manapság kevés, hiszen annak idején jobban értették a darabokban szereplő szimbólumok összetett jelentését, ma meg, ha az átlagember azt hallja: hattyú, azt mondja, ugyan, mi az, egy madár. Ki kell tehát egészíteni a mesét. Én például a Csipkerózsikánál abból indultam ki, hogy kinek írta, ki láthatta a darabot. A cár látta, hiszen Csajkovszkijnak a cári színház adott munkát. Rögtön asszociáltam az utolsó cárra, és hogy az ő lányai is láthatták, bár erre nincs bizonyíték. Abból indultam ki, hogy ezek a lányok ott ültek az előadáson, később pedig megölték őket: hogyan vihetem úgy bele ezt a szálat, hogy ne hamisítsam meg a történetet? Ugyanígy történt egy másik mű esetén is: amikor megismertem Dickens A karácsonyi ének című regényét, egyes részeit beleszőttem A diótörőbe. Meghagytam a mese fő elemeit: a diótörő babát, a karácsonyfát, csak Drosselmeyer alakjához adtam többletet, hogy ne csak szórakoztasson, hanem el is gondolkodtasson.

Vámos György
Vámos György

- Sokan vélik úgy, hogy a klasszikus balett már megkopott. Ön egyszer azt nyilatkozta, nem megújítani kell, hanem jól művelni.

- Jól művelni és állandóan dolgozni rajta, mert a színpad élő dolog. Ahogy Shakespeare-t sem úgy játsszuk, ahogy négyszáz évvel ezelőtt, ezt is át kell alakítani. A klasszikus balettekben akadnak nagyszerű, zseniális részek, amelyeket mindig lehet idézni, de az egész darabot már nem táncolhatjuk ugyanúgy, ahogy annak idején. Talán még Párizsban, Londonban, Moszkvában vagy Szentpétervárott elmennek az emberek a leghagyományosabb módon előadott klasszikus balettre, de például Németországban, ahol a színházkultúra az egyik legmagasabb szinten áll Európában (s rengeteg bolondság és túlkapás is megjelenik persze), nem elégszik meg ezzel a közönség, ott dolgozni kell a darabon.

- A Szentivánéji álmot tavaly komolyan „át kellett szabnia", hogy a kisebb létszámú Győri Balett színpadra vihesse. A Carmina buranán mennyit kellett változtatnia, hogy a győriek el tudják táncolni?

- Az én Carmina buranámat a Berlini Állami Operaház művészei mutatták be először 1985-ben: hatvan táncos dolgozott a színpadon. Könnyű volt kisebb társulatra átdolgozni, mert dramaturgiailag nem kellett hozzányúlni, a változtatás a darab lényegét nem befolyásolja.

- Carl Orff művére már többen készítettek koreográfiát. Önt mivel fogta meg ez a zene, miért gondolta, hogy ebből táncot kell csinálni?

- Mindig úgy koreografálok, hogy próbálom elfelejteni, amit korábban láttam. Becsukom a szemem, és addig hallgatom a zenét, amíg meg nem jelenik valami vizuálisan a gondolataimban. Az első rész a nők és a férfiak, vagyis a nemek harca; a második rész jelképes vadászat a meg nem valósuló testi örömök után - merthogy ezek nem mindig olyan könnyen elérhetők, mint ahogy az ember azt elképzeli. A harmadik rész az egymásra találásé, ami szintén nem olyan egyszerű, hogy meglátom, megcsókolom, és ezzel el van intézve. A negyedik ennek az örömünnepe, a harmonikus együttlét mennybe menetele. Ezt néha mondják katarzisnak vagy himnusznak, de ne használjunk ilyen nagy szavakat, a felemelkedés is kifejezi azt, amit a darab vége sugall.

Carmina Burana - Győri Balett
Carmina Burana - Győri Balett

- Kiss János, a Győri Balett igazgatója többször is említette különféle interjúkban, hogy nagyon technikás ez a darab, a szó jó értelmében megszenvedtek vele a táncosok. „Tudjuk, hogy nem hiányos a Gyuri lábmunkában" - így fogalmazott kicsit tréfásabban. Miért tartja ennyire fontosnak, hogy nehéz technikai alapokra épüljön a koreográfia?

- Harmincöt éven keresztül volt saját együttesem. E hosszú idő alatt azt tapasztaltam, hogy a táncosok csak akkor élvezték a munkát, ha feladatként élték meg. Ha valamit könnyűnek találtak, akkor úgy láttam, hogy elszállt a kedvük. Én szólótáncosként a saját tudásomra, technikai felkészültségemre és adottságaimra készítettem mindent, érthető, hogy egy kartáncosnak elég nehéz volt végrehajtania. Főleg egy ilyen darabot, amelyben az igen kemény fizikai munkával művészetet kellene produkálni: ezt a kettőt összehozni nagy kihívás.

- Nagyon fiatalon ment el Magyarországról. Öt évvel azután, hogy végzett a Balettintézetben, külföldre szerződött, és azóta járja a világot, eleinte csak táncosként, majd igazgatóként és koreográfusként. Hogyan látja magyarként, de azért mégis kívülről az itthoni táncéletet?

- Nem vagyok kritikus, ezért nem illik ehhez hozzászólnom. Érdekes megfigyelés viszont, hogy a közönség mindent megtapsol, nincs hangos bukás. Németországban vagy Svájcban például őrületes különbségek vannak a fogadtatásban: tomboló siker vagy hangos búúúzás. Itthon nem érzem, hogy valakit nagyon felemelnének, vagy letaszítanának. Mintha félnének. Amikor egy énekes melléfog, kifütyülik. Egy táncosnak is tudnia kell, hogy észrevették a nézőtéren azt a kis csusszanást. Dolgozzon csak rajta, mert könnyű ellustulni.

- Egy világtól elzárt magyar zsákfaluban vett házat a feleségével. Gyakran tartózkodnak ott?

- Véletlenül bukkantunk rá, és rögtön megtetszett ez a zsákfalu, s a végén „kurta kocsma". Eleinte azt hittem, időnként lemegyek majd néhány napra, de egyre többet járok oda, és egyre jobban érzem ott magam.

- Ilyenkor koreografál is fejben?

- Én nem vagyok képes fejben koreografálni, csak testtel. Hatvannyolcadik évemre elkoptak a tagjaim, tehát már új munkát sajnos nem vállalhatok. Viszont nagyon szeretek betanítani, táncosokat formálni, hogy elérjék azt, ami nekem mindig fontos volt. Hogy mi az? Szeretném, ha megértenének! Úgy néznék az előadást, mint egy színdarabot vagy egy jó operát. Semmi se legyen fölösleges, mindennek leolvasható értelme és érzelme legyen. Csodálják a nézők önmagukat, hogy látnak egy balettet, amit szóról szóra, illetve mozdulatról mozdulatra felfognak, és azt képzeljék, hogy ebben szituációban ők is így táncolnának. Ezt elérni véget nem érő munka.