Erzsébet

Pasolini, a visszatekintő

2015.01.15. 08:06

Programkereső

A Magyar Táncművészeti Főiskola rektoraként egy kortárs előadás címszerepébe bújva, az örök lázadó és polemizáló polihisztor megformálójaként láthatta újra a közönség. Pier Paolo Pasolini munkásságához való viszonyáról, a kirekesztésről és elfogadásról kérdeztük Szakály Györgyöt. INTERJÚ

- Hogyan esett Önre a választás Pasolini szerepére a P.P.Pasoliniproject című alkotásban?

- A szerep megformálásának ötlete nem tőlem származott. Alapvetően olyan embernek tartom magam, aki képes lezárni élete egyes szakaszának, mind magánéletét, mind szakmai részét érintő periódusait, általában nincsenek nosztalgikus érzéseim. 2007-ben léptem utoljára színpadra Capulet szerepében, és egyáltalán nem volt a színpadra való visszatérés iránti kielégületlen vágy bennem. E téren egyébként szerencsés alkatnak vallom magam, aminek le kell zárulnia, elfogadom, és képes vagyok lezárni. Ráadásul a főiskolán, a rektori szerepkörben maximálisan meg tudom élni a mindennapi felkészüléssel járó izgalmakat vagy a színpadra lépés örömét, mert bármennyire is hihetetlen, lehet valaki koreográfus vagy balettmester, legalább akkora örömöt ad a sikerélmény, mintha a növendéke helyett saját maga lenne ott a színpadon. Visszatérve a felkérésre, a darab koreográfusa, Nemes Zsófia keresett meg először, hogy Szemán Béla rendezővel rám gondoltak a szerep megformálása kapcsán, és elmondta mennyire szeretnének velem dolgozni. Először nemet mondtam. Ennek semmi köze nem volt ahhoz, hogy kortárs-táncműben kell szerepelnem, hiszen aktív balettművészként többször léptem fel modern műfajú darabban, sokféle stílust és irányzatot táncoltam itthon és külföldön egyaránt, ezért nem állnak távol tőlem a műfaj sajátosságai. Egyszerűen úgy véltem, időbeli korlátaim vannak, annyi minden más van az életemben, hogy a szerep megformálása egyszerűen nem fér már bele. Az alkotók kitartóak voltak, a nemleges válaszom után is megkerestek, és felvázolták a darab felépítését. Pasolinit még kamaszkoromban ismertem meg. Mikor meghallottam az ötletet, felvillant egy kép, ahogyan a film után a moziból az Astoria felé gyalogoltunk az évfolyam- és kollégiumi társammal, közben valami felszabadultságot éreztünk, és a filmbéli élmény a felnőttkort vetítette számunkra előre. Volt bennem egy benyomás Pasolini filmjeit illetően, ezért megfogalmazódott bennem: ha az alkotók ennyire úgy érzik, az én fizikai képességemre vagy az én arcomra van szükség, akkor próbáljuk meg. Hagytak nekem egy kiskaput, amennyiben az együttműködés elején úgy látom, mégsem tudom a feladatot vállalni, szabadon kiléphetek belőle.

Szakály György az MTF rektora
Szakály György az MTF rektora

- Volt olyan pillanat, amikor úgy érezte visszakozna?

- Kizárólag akkor, amikor szembesültem, hogy a szakma kiemelt érdeklődéssel kíséri a szereplésem, hogy mekkora publicitást kap a darab, és hogy egy nagyon nehéz témájú színpadi műben esetleg valami rendkívülit várnak tőlem. Ne felejtsük el, mindezt úgy, hogy egy jelentős köznevelési, közoktatási művészképző vezetője vagyok, ahol a tízévestől a húszévesig tanulnak fiatalok. A növendékeimet rögtön felcsigázta a darab témája, a szereplésem ténye.

- Végül mégis az együttműködés mellett döntött.

- Az alkotók maximálisan alkalmazkodtak a mindennapi feladataimhoz, és megpróbálták a lehető legjobb körülményeket megteremteni. Nagyon örülök, hogy végül igent mondtam, hiszen így olyan fiatalokkal dolgoztam együtt, akikkel enélkül valószínűleg sosem működhettem volna együtt. Nagyon tehetséges, pályájuk elején járó, vidéki társulatnál működő ifjú táncművészekkel. Olyan szereplőkkel, akik a főiskola pedagógusképzésére jártak, így izgalmas volt más viszonyrendszerbe kerülni velük. Megtapasztaltam kevésbé boldogító körülményeket is, közelről láthattam a kortárs műfaj nehézségeit, anyagi korlátait, a próbalehetőségek akadályait, a projekt alapú produkciós házak és a kőszínházi társulatok éles kontrasztját. Hangsúlyozni kell, hogy a Nemzeti Táncszínház vezetősége fantasztikus feladatot végez, erőfeszítéseket tesz a próbafolyamat megsegítésére, próbál támaszt nyújtani a független társulatoknak.

Pasolininek - PR-Evolution
Pasolininek - PR-Evolution

- Ahogy hallgatom Önt, felsejlik bennem valami, ami a darabot és Pasolinit is egyaránt jellemezheti: nyitottság, a másik elfogadásának képessége iránti rendíthetetlen vágy. Jó nyomon járok?

- Művészként alapvetően nyitottnak tartom magam. Egész pályám során úgy véltem, nem feltétlenül kell egy előadónak egyetérteni egy rendező-koreográfussal. Neki az alkotó elképzeléseit kell megjeleníteni és reprodukálni, ettől függetlenül a véleménye természetesen eltérhet a műről vagy a történetről, amit feldolgoz. Személy szerint egy rendező elképzelését én maximálisan el tudom fogadni. A táncművészet sajátossága, hogy ritkán állunk le vitatkozni egy koreográfussal, azt kell csinálni, amit mondanak, a pályám során is végig erre törekedtem. Úgy gondolom, a táncban ez nem működhet máshogy. Béla elfogadó, szintén nyitott rendező, ha szükségessé vált, hajlandó volt a változtatásra, finomított néhol. A főiskola vezetőjeként ugyanerre a nyitottságra törekszem. Az iskola tanrendjébe a klasszikus baletten és a néptáncon túl mára teljesen beépült a modern tánc oktatása. Meggyőződésem, hogy egy kortárs táncosnak is kell az alapos és átfogó képzés, ők Graham-, Limón-órát jóval magasabb óraszámban tanulnak, de a klasszikus balett szakon is megemelkedett a kortárs órák száma. A Magyar Nemzeti Balett felvételijén a klasszikus baletten túl már a kortárs tánctechnika magas szintű tudása is követelmény. Az elmúlt években többször voltam a Veszprémi Játékok Nemzetközi Összművészeti Fesztivál zsűrijében, egy hét alatt ömlesztve kaptuk az ország modern, kortárstánc előadásainak válogatását, és a két kuratóriumi munkámból kifolyólag is tájékozódom a modern tánc irányzatokról. A táncstílusok felé történő nyitottságon túl a fiatal növendékeinket arra is nevelem, hogy most szívjanak minél több kultúrát magukba, olvassanak sokat, járjanak múzeumba, nézzenek filmeket, ismerkedjenek meg a nagy színházi előadásokkal, rendezőkkel, még akkor is, ha személy szerint nem tetszik minden, amit látnak, vagy úgy érzik, hogy kívül áll az érdeklődési körükön. Akkor is, ha nem ad különösebb élményt, vagy nem így képzelik el, nem így oldanák meg a feladatot. Kell egy alapvető nyitottság, kulturáltság, befogadóképesség, hogy az élménygyűjtés utáni igény még fiatalon kialakuljon az emberben. Nem azt mondom, hogy az általam megszólaltatott szerep mindig pozitív élmény volt, de később kellett, akár Pasolini megformálásához is. Én magam sem tudtam minden Pasolini-filmet végignézni, volt, amit kikapcsoltam a felénél, mert nem az ízlésemnek, hanem a lelkemnek lett volna nehéz végignézni, annyira nem bírtam elviselni más megalázását, kigúnyolását. Egyébként véleményem szerint Pasolini maga sem gondolta volna, hogy a munkássága évekkel később majd művészeket inspirál arra, hogy összművészeti produkciót, prózával gazdagított táncjátékot alkossanak róla. Egy olyan összművészeti alkotást, amelyre igaz, a nézőnek különösebben nem is kell beleásnia magát Pasolini életébe, ahhoz, hogy egy alkotó életéről átfogó képet kapjon.

Pasolininek
Pasolininek

- Tudatosan készült a szerepre? Mennyire volt nehéz Pasolinivé válnia, azonosulnia vele?

- Pasolini ebben az életkorban egyrészt a visszatekintő ember alakjaként, másrészt a világgal folyton harcban lévő emberként jelenik meg. A visszatekintés egyszerűen ment, hiszen jómagam is olyan életkorba léptem, amikorra képes lettem visszanézni egy életpályára, arra, hogy mit tudtam megvalósítani abból, amit elterveztem. A rendező nem adott konkrét instrukciókat, hogyan legyél megtört, vagy visszapillantó, hogyan hasonlíts Pasolinire. Úgy látom, azért választott éppen engem, mert a személyében ezt a karaktert kívánta a színpadon viszontlátni. Ami nehézséget okozott, az a színpadon való megszólalás. Bár nem ez volt az első feladatom, amikor táncosként beszélnem is kellett előadás közben, de eltérő tudást, képzettséget igényel, hogy milyen hangerővel, mennyire érthetően szólaljon meg az ember a színpadon.

- A darab a mai társadalmi viszonyokkal is foglalkozott, próbált párhuzamot keresni. Hogyan viszonyul a Pasolini filmjeire is jellemző, kirekesztést ellenző politikai aktivimushoz?

- Pasolini sok filmrendező mellett addig ismeretlen gondolatokat hozott elzárt országunk kulturális életébe és gondolkodásába. Emberszeretete, tanításai, a szegények segítése iránti elkötelezettsége a filmjei révén épült be a magyar értelmiség életébe. Az előadás alapvető célja, hogy az érdeklődést felkeltse Pasolini összetett munkássága iránt. Megmagyarázni a mai fiataloknak, hogy minderről az akkori hazai hivatalos kulturális sajtó hallgatott, hogy egyáltalán örültünk annak, ha mozijegyet tudtunk venni. Egy átlagos magyart kirekesztettek a nemzetközi kulturális életből, akár a tánc-, film-, színházművészet terén, és csak nagyon kivételes esetben tudott hozzájutni az aktuális trendekhez. Talán ez a legkülönösebb egy ma élő fiatal számára. Pályafutásom és eddigi életem során a személyem ellen irányuló kirekesztettség érzésével nem találkoztam, de mélyen megvetem annak minden formáját. Úgy érzem, a világ nem tanult az elmúlt évszázadokból, és továbbra is jelen van sokszor a másik ember mélyről jövő elutasítása. Az elfogadás hiánya mindennél jobban zavar, az, hogy bőrszín, vallás, politikai hovatartozás miatt még mindig jelen van egyfajta félelem az emberekben. Pasolinit a saját korában nem azért utálták elsősorban, mert homoszexuális volt, hanem mert őt ezzel nem lehetett zsarolni, sarokba szorítani, mert fittyet hányva erre azt mondta: és „akkor én nem vagyok veletek egyenrangú ember?" Egy politikai aktivista, aki felemeli a hangját más védelmében, az bátor, tiszteletreméltó ember. Persze nem gondolom, hogy akit a direkt provokáció vezérel, csak az önmaga mutogatása vagy a szerepelni vágyás a célja, ugyanebbe a kategóriába tartozna. Elgondolkoztam vajon Pasolini most mit szólna a mai világhoz, vagy az elmúlt évtizedekhez, a változásokhoz. Amikor a záró jelenet utolsó monológját elolvastam kérdeztem Bélától mi változott azóta? Tanultunk az egészből valamit? Történt valami alapvető szemléletváltás az emberekben azáltal, hogy ő képviselt valamit? Szerintem nem. Elmerengetem, vajon hány film maradt ki az életéből, hogy mi minden születhetett volna meg, ha életben marad? Hogyan reagálna a mai hatalomra? A választ nem tudhatjuk, de valószínűleg hasonlóan kritikusan cselekedne, mint ahogy addig tette.