Orsolya

"Visz az érzés, a szenvedély"

2015.02.05. 07:29

Programkereső

Átléphetjük-e a falakat, amiket a belső szorongás von körénk? Ezt a kérdést feszegeti az Üvegbúra, amelyet a Nemzeti Táncszínházzal együttműködésben február 18-án mutat be a Badora Társulat a Mom Kulturális Központban. A korlátok ledöntése se feltétlenül jelent megoldást Katonka Zoltán társulati tag szerint, akivel a premierről, szabadságról és táncoslétről beszélgettünk. INTERJÚ

- Az üvegbúra Sylvia Plath egyetlen regénye, egy fiatal lány szorongásairól, idegösszeomlásáról szól. Kapcsolódik-e a könyv az előadáshoz?

- Csak gondolatiságában, érzelmi-lelki hatásaiban kapcsolódik hozzá. A regény elsősorban szikraként hatott, gondolatlavinát indított el a téma körül. Számtalan variációs helyzetet szül pusztán a cím által adott helyzet leképezése is. A mindannyiunkat körülvevő, transzparens réteg áthatolhatatlanságával való küzdelem és a szembesülés variációit elemezzük, konkrét történetmesélés helyett a szorongás érzeteit fordítjuk le a mozgás nyelvére több karakteren és olyan helyzeteken keresztül, mint például a férfi-nő kapcsolat, családi konfliktusok, traumák. Érdekes, hogy a közvetlen környezetedet harmónia övezi, és a búra kellemesen izoláló hatását élvezed, a külső, a mások által létrehozott, olykor csak vizuálisan ható világ mégis hatással lesz rád. Nem is nagyon tudjuk különválasztani, hogy mikor húzza rád külső tényező ezt a búrát, és mikor vagy önmagad saját gátja.

Katonka Zoltán a Badora InVízió című előadásában (Fotó: Dömölky Dániel)
Katonka Zoltán a Badora InVízió című előadásában (Fotó: Dömölky Dániel)

- Hogyan lehet szólni erről a kemény témáról a tánc nyelvén?

- Az elképzelt karakterek világát próbáljuk megjeleníteni hitelesen. Szükséges saját magunkból és a tapasztalatainkból táplálkozni, ami esetenként egyfajta önvallomás is lehet. Én mindig keresek magamban egy kapcsot, amivel az eljátszandó karaktert át tudom fordítani a saját nyelvemre, és fel tudom tölteni vele a szerepet.

- Mire jutottatok a próbafolyamat során, mit lehet tenni, hogy ezek a falak eltűnjenek?

- Egy ilyen helyzetben több végkifejlet lehet, az előadás bemutathat pusztán egy diagnózist. A másik a feloldás, a harmadik, ami izgalmasabb, hogy megszűnnek a gátak, de a lerombolt korlát visszatér, más formát ölt. Ez egy körforgás, mert egy anyag, egy gondolat, egy érzet nem tud megsemmisülni, csak átalakul, és megjelenik másképp. Az emberi természet talán nem képes arra, hogy teljesen kitisztulva, szabadon éljen - vagy csak nagyon keveseknek sikerül -, egy idő után mindig generálódik valami. De az is lehet, hogy a felmerülő probléma egy törött üvegbúrát képez, ami körül ott hevernek a szilánkok - ez lehet korlát, vagy védelem a továbbhaladásban, nem tudjuk.

- Előadóművészként kifejezetten fontos a gátlások leküzdése. Táncosként milyen eszközök állnak a segítségetekre?

- Úgy hiszem, minden eszköz adott a közvetítéshez. Nem gondolom, hogy nagyban különböznénk más művészeti ágaktól, egy téma megragadása, az azzal való hiteles azonosulás, annak továbbgondolása evidencia. Mi táncosok a tánctechnikán keresztül felfejlesztjük a testet egy olyan biztonságos szintre, amelyen már el merjük engedni a gátlásainkat, és onnantól visz az érzés, a szenvedély. Olyan autónak, ami nincs felkészítve az útra, például az első kereke nincs a helyén, hiába nyomod a gázt, nem tudod bevenni vele a kanyart.

- Neked van-e erre személyes technikád?

- Én az előadásokon, az alkotók mellett tanultam meg a gátakat kiszedni magamból. Nem volt külön óránk, ahol megmondták, hogyan kell. Egyszer részt vettünk egy projektben, amelynek keretében elmentünk egy álomelméletről szóló beszélgetésre - ez volt az egyetlen alkalom, mikor egy erre szakosodott emberrel leültünk beszélgetni arról, mivel nézel szembe, hogyan tudsz tőle szabadulni.

Katonka Zoltán a Badora InVízió című előadásában (Fotó: Dömölky Dániel)
Katonka Zoltán a Badora InVízió című előadásában (Fotó: Dömölky Dániel)

- A szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolában tanultál táncolni. Hogyan vezetett az utad előbb a Badora Társulathoz, majd 2013-ban a Kecskemét City Baletthez?

- Szeged után a MU Terminálban kezdtem táncolni, majd a Közép-Európa Táncszínházba (KET) szerződtem, ahol hat évig voltam társulati tag. Utána előbb a szabadúszást választottam, majd 2012-ben a Badora Társulat következett. Barta Dóra a magánéletben is a társam, így mikor felajánlották neki a kecskeméti lehetőséget, és engem is szívesen láttak, vele tartottam.

- Neked mint kortárs táncosnak mit nyújt egy vidéki kőszínház munkastílusa?

- Már a középiskola alatt bekerültem a szegedi színház tánckarába, ötödévben állást is kaptam, így elég hosszasan ismerkedtem ezzel a működési formával. Annyi különbség volt, hogy szegedi tánckarnak nem volt önálló bemutatója és produkciója, mint most a Kecskemét City Balettnek. A KET társulati formája sem különbözött sok mindenben a mostani tagozattól. A mindennapi tréning, a próbák, az önálló repertoár fenntartása hasonló szisztéma szerint működik.  Az első táncszínházi bemutatónk A négy évszak volt, a következő előadásunk a Carmen lesz április végén.

- Te vagy az Üvegbúra fénytervezője is. A mozgástól oly távol álló fénytervezői munkában mit élvezel?

- A világítás szerves része az előadásnak, önálló alkotói folyamatnak tartom. Nagyon szeretem a képfestést, a képekben gondolkodást, ahogy megteremtesz egy atmoszférát, egy teret, majd ugyanabból a térből egy másikat varázsolsz. Ha táncosként is benne vagyok az előadásban, plusz érzetem kapcsolódik hozzá, belső érzésből indítom az ötletelést. Az első mozdulat születéséhez már hozzáképzelhetem az azt körülvevő miliőt is.

- Emellett néha koreográfusként is dolgozol. Milyen témák izgatnak?

- Nem mondom magamat rutinos koreográfusnak, táncosként, fénytervezőként több alkalommal vettem eddig részt előadásokban. Sosem éreztem feltétlen szükségét annak, hogy a koreográfiával mondjak el valamit, első saját alkotásom felkérésre történt, később minden kialakult érzetemet alkotói aspektusból is értelmezni kezdtem. A Filter a bennem felgyülemlett érzéseket fogalmazta meg egy közösség működéséről, egységről, szakadásokról, ezt a KET-ben csináltam pont azelőtt, hogy eljöttem volna a társulattól, akkor éreztem azt, hogy nekem most van mondanivalóm. 2013-ban a MU Terminálban a System 32-be is belekerült az engem aktuálisan leginkább érdeklő téma: ebben a főszereplő egy rendszer-gazdaként mozgatja a körülötte lévő rendszert. Ebből az uralt pozícióból csúszik ki kezéből az irányítás, amit átvesz tőle maga a szervezet. Ez a mechanikus közösség nem érzelmi alapon működött, tárgyszerű, élettelen volt, majd öntudatára ébredt. Hasonlított a mesterséges intelligenciával kapcsolatos történetekre.

- Az Üvegbúra a szabadságról szól. Táncosként nyilván sok szabály övezi az életedet, ez az életmód tud-e korlátozó lenni?

- Vannak nehezebb próbaidőszakok, de a színpadon töltött idő kárpótol mindenért. Nagyobb szabadság van ebben az életben, mint egy hétköznapibb munkában. Kell, hogy legyen napi rutin, elengedhetetlen, hogy karban legyen tartva a test. Szerencsésnek mondhatom magam az alkatommal, rengeteg egyéb ráfordítást nem igényel. Megtanultam komolyan venni a testem, amit gondozni, szolgálni kell. Az ember idővel felismeri, hogy mi az, amit a teste adhat neki, és mit kell neki visszaadni ahhoz, hogy ez a kapcsolat később is jól működjön.