Emma

Mi vár a táncművészekre?

2015.09.07. 09:10 Módosítva: 2015-09-07 10:24:25

Programkereső

Kiszámíthatatlan és nehéz pálya. Mégis azok, akik művelik, a legszebbnek tartják. Egy klasszikus balettművészt és egy kortárstáncost, koreográfust ültettünk egymás mellé, beszéljenek a két műfaj sajátosságairól és hasonlóságairól. Interjú Leblanc Gergellyel és Duda Évával.

Duda Éva – MU Színház

Leblanc Gergely – Magyar Állami Operaház

- Az Operaház a Billy Elliot című, balettről szóló musical bemutatására készül. Ókovács Szilveszter főigazgató a darabválasztást azzal is indokolta, hogy népszerűsítsék a balettet a gyerekek körében. Ti hogyan látjátok, valóban szükség van kedvet csinálni a hivatásos táncoláshoz?

Leblanc Gergely: Minden téren szükség van a tánc népszerűsítésére, hiszen egyre inkább felgyorsult világban élünk, instant leveseket eszünk, a moziban nagy robbanásokat, mozgalmas jeleneteket várunk. Ebben a közegen kicsit

elveszni látszanak a klasszikus és a modern balett, illetve a színház értékei.

Nagyon fontosnak tartom, hogy folyamatosan felhívjuk a figyelmet rájuk. A Táncművészeti Főiskolára egyre kevesebben jelentkeznek. A lányokat jobban érdekli a tánc, ám fiúkból hiány van.

Duda Éva: Minden nyitást, ötletet, őrültséget szeretek. Lehet, hogy a Billy Elliot bemutatása az egész Operaház repertoárjára hatással lesz. Valószínűleg olyanok is eljönnek majd megnézni az előadást, akik egyébként nem járnak balettot nézni. Talán kedvet kapnak ahhoz is, hogy más produkcióra is beüljenek majd. Fontos, hogy az alkotók találjanak a címszerepre több kiskamasz korú fiút, akik nem csak táncolni, hanem énekelni is tudnak. Ha hosszú távon tervezik játszani a darabot, több gyerekre lesz szükség, hiszen hamar elkezdenek nőni, mutálni.

Leblanc Gergely és Duda Éva
Leblanc Gergely és Duda Éva
Fotó: Adrián Zoltán

- Mi lehet az oka annak, hogy kevesebb fiú érdeklődik a tánc iránt?

LG: Nyolc-kilenc évesen, amikor el kell kezdeni balettot tanulni, a fiúkat inkább a motor, a repülő és a tűzoltóautó érdekli. Legtöbbjük nem önszántából, hanem a szülők kezdeményezésére kezd el táncolni. A lányoknál ez az érdeklődés hamarabb kialakul, ők már abban a korban is csodálják a balerinákat.

- Van ebben olyan vélekedés, hogy a tánc lányos műfaj?

DÉ: A köztudatban létezik ez az elképzelés, sokan feminimként könyvelik el a szakmánkat. Sok szülőnek nincs pontos ismerete erről a területről, ugyanakkor pont az ő nyitottságukra van szükség ahhoz, hogy fejlesszék a gyerekük mozgáskészségét, legyen szó úszásról, fociról vagy táncról. Szerintem maguk

a gyerekek nagyon kaphatók a mozgásra.

Fontos szerepe van az óvodának és az iskolának is, milyen sportolási lehetőségeket tudnak biztosítani, és abban is, felismerjék, melyik gyereknek mihez van tehetsége. Ha erre később jön rá, lehet, az életkora miatt már kicsit késő lesz elkezdenie, hogy a legmagasabb szintre eljuthasson benne.

- Kimondhatjuk tehát, hogy egy sikeres táncos pálya elindításához szükség van a szülők nyomására?

DÉ: Egyértelműen. De én inkább a figyelmet és a támogatást hangsúlyoznám, nem a nyomást.

LG: Gyakran az első pár évet nyögvenyelősen végig kell csinálnia a gyereknek, ahhoz hogy belejöjjön, és valóban lássa, tetszik-e neki vagy sem.

- Létezik még egy sztereotip kép a társadalomban, miszerint a táncos pálya nagyon sok befektetett energiával és önsanyargatással jár, és még így is kétes, összejön-e vagy sem.

DÉ: Olyan, mint az élsport. Iszonyú rizikós szakma. Bármikor lesérülhet a táncos, miközben a művészi pálya mentálisan, pszichésen is megterhelő. Értem tehát a szülők aggodalmát. (Nevet.) Nem mindenki válik az ország legjobbjává, ám sok tehetséges táncművészre van szükség. A rengeteg befektetett munka ellenére egy táncos soha nincsen készen, minden nap több órás tréningezést igényel, hogy fenntartsa a kondícióját.

LG: Amikor a Táncművészeti Főiskola után bekerülnek a pályakezdők a színházba, az idősebb kollegák éreztetik: valójában akkor, a gyakorlatban kezdik megtanulni a szakmát. Én a saját családunkban megtapasztaltam, mennyire pengeélen billeg egy táncos sorsa. Velem együtt a bátyám is elkezdte a főiskolát, remekül indult, ám egy próbán eltörte a lábát, nem tudott tovább haladni a pályán. Tizenhat éves volt ekkor, még tudott váltani, jelenleg a második egyetemi diplomája megszerzésért tanul.

- Mennyire foglalkoztatja a táncosokat a testük változása? Kell-e előre tervezniük a pályájukat?

LG: Mindig számítok arra, hogy változik a testem, remélem, jó irányba... (Nevet.) A táncosnak az idő az ellensége, ezzel mindannyiunknak számolnia kell.

DÉ: Sok táncos későn kap észbe. B-verzióval kell elindulni a pályán, negyven évesen már késő átképezni magunkat. Kézenfekvő megoldásnak tűnik a tanítás, ám a pedagógia is egy külön, felelősségteljes szakma. Persze, ha egy előadóművész aktív, nincs másra ideje. Azt gondolom,

az iskolában is tudatosítani kellene, mikor mi vár a táncosra a pályája során.

Jelenleg vitás kérdés az is, megoldásra vár, hogy csak három állami intézmény, a Nemzeti Balett, a Győri Balett és a Pécsi Balett táncosai mehetnek szakmai nyugdíjba, miközben ennél sokkal több táncművész él és dolgozik az országban. Ezen muszáj változtatni, hiszen e miatt sem elég vonzó a pályánk. Kockázatos és kiszámíthatatlan, a vége pedig kilátástalan - a megbecsülés helyett. Eközben persze fontos elmondani, a világ egyik legszebb szakmája a miénk, amit csakis szerelemmel lehet művelni. Nagyon hasznosnak tartanám egy országos művészeti menedzsment iroda létrehozását, amely segítené, szervezné a hazai társulatok külföldi megmutatkozási lehetőségeit. Sokkal többet utazhatnánk, jelenleg minden együttes csak a saját kapcsolatrendszere mentén jut fellépésekhez, miközben a magyar táncosokat világszerte dicsérik. Ráadásul tudjuk, a tánc nyelve világszerte univerzális.

- Két különböző táncműfajban dolgoztok. Gergő nagy, állami balett intézményben, Éva független, kortárstársulatnál. Van kíváncsiságotok, lehetőségetek kirándulásokat tenni a saját területeteken kívülre?

LG: Nézőként sok előadást látok, főleg gálaesteken. Nyomon követjük a szakmában, kinek van új produkciója. Az egyes táncművészeti műfajok mozgáskultúrája nagyon különbözik egymástól. Nekem a klasszikus balett az erősségem, aminek ebben az országban a Nemzeti Balett a fő otthona. Ha nem lenne lehetőségem itt dolgozni, valószínűleg külföldre kellene mennem szerencsét próbálni.

DÉ: Engem mindig is a kíváncsiság hajtott előre a pályán. Mindenevő vagyok, sokat nézek és nagyon szeretem a műfaji átjárásokat. Alkalmazott koreográfusként főként színészekkel, a saját társulatomon belül pedig leginkább képzett táncművészekkel dolgozom.

Duda Éva
Duda Éva
Fotó: Adrián Zoltán

- Létezik olyan különbség, hogy a kortárstáncosok nagyobb lehetőséget kapnak arra, hogy alkotói legyenek az előadásnak, mint a formakövető, klasszikus irányzat képviselői?

DÉ: Kétségtelen, a kortárs terület kreatívabb lehetőségeket kínál az előadóművészeknek, míg a klasszikus balett esetében szigorú szabályokat és partitúrát kell követni, a technikai bravúron és az esztétikán van a hangsúly. Ma Európában viszont nincs egy olyan operaház sem már, ahol ne lennének modern előadások is műsoron, viszont ebben a műfajban sem lehet minden esetben improvizálni.

LG: A modern balettben sokkal több szabadságot kaphatnak a táncosok. A klasszikusban szigorúan azt kell megjelenítenünk, amit a koreográfus elképzel. Sokszor kerültem már olyan helyzetbe, hogy felmerültek ötletek bennem, ám ezek megvalósítására nem nyílt lehetőségem, hiszen én kívülről nem látom az előadás egészét, ráadásul sokszor a produkciók jogdíjhoz kötöttek. Vannak műfaji, szerepköri kitételek is. Rómeó nem lehet például spanyolos külsejű. Ő fiatalos, vakmerő kölyök, aki nem foglalkozik a holnappal, a haverjai társaságát élvezi.

DÉ: Ez a kép talán nem áll annyira messze tőled... (Nevet.)

- Gergő, te főleg herceg karaktereket játszol.

LG: Többnyire igen. Alapvetően a magasságtól, alkattól függ, ki milyen szerepeket formál meg. Talán én ezekre a szerepekre vagyok a leginkább alkalmas, nagyon szeretem is őket. Említhetem A diótörőt, vagy akár a Manon című előadást, amiben szintén egy nemesi származású karaktert táncolok.

- Mennyire fontos az egyenletes terhelés és elfoglaltság a táncosok életében?

LG: Szezon közben folyamatosan formában kell tartanunk magunkat, kötelezőek a mindennapos tréningek. Egy-egy szerepbe nem lehet beugrani egyik napról a másikra. Párhuzamosan dolgozunk, hiszen miközben játszunk egy produkciót, már próbáljuk a következőt. Évközben emiatt nem nagyon vannak nagy szüneteink.

- Több időt töltötök a próbateremben, mint a színpadon?

LG: Bár fordítva lenne... (Nevet.) Az új darabokat két hónapig próbáljuk, a korábban bemutatottakat három-négy hét alatt újítjuk fel.

DÉ: Ez különbözteti meg a mi műfajunkat a színészekétől. Nekik elég, ha összemondják a szöveget előadás előtt, ha régen játszották, esetleg tartanak lejárópróbát. A táncban minden előadás előtt szükség van próbákra, azért, hogy ugyanazt a színvonalat tudjuk nyújtani. Be kell melegednie az izomzatunknak, a testünk mellett a lelkünk is meg kell érkezzen az előadásba.

Találkozzon Ön is kedvenc színészeivel!

Idén negyedik alkalommal rendezik meg 2015. szeptember 19-én, 25 fővárosi színház részvételével a Színházak Éjszakáját.

Résztvevő színházak: Átrium Film-Színház, Bethlen Téri Színház, Budapesti Operettszínház, Centrál Színház, Dumaszínház, Játékszín, József Attila Színház, Jurányi Inkubátorház, Karinthy Színház, Katona József Színház, Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, Madách Színház, Magyar Állami Operaház, MU Színház, Nemzeti Színház, Örkény István Színház, Pinceszínház, Radnóti Miklós Színház, Rózsavölgyi Szalon Arts&Café, Ódry Színpad (Színház- és Filmművészeti Egyetem), Szkéné Színház, Thália Színház, Trafó, Újszínház, Vígszínház.

Vásárolja meg jegyét itt és most!