Orsolya

Vannak, akik szerint a pornográfia prűd

2016.05.19. 12:37

Programkereső

Juhász Kata és Társulata két hónapig kísérletezett azon, hogy hogyan lehet a szórakozás témáját szó nélkül, azaz a tánc eszközeivel a legteljesebb módon színpadra vinni.

Tette mindezt a neves színházcsináló, Eugenio Barba dániai kísérleti központjában, a Holstebro-ban lévő Nordisk Teaterlaboratoriumban az olasz performer-rendező Guiseppe L. Bonifati segítségével. Az eredmény május 20-án a Bethlen Téri Színházban látható, Entertain me címmel.

Az előadás a Bethlen Téri Színház hagyományaihoz nyúl vissza. A társulat a kabaré műfajának a kortárs tánc eszközeivel való megújítására tesz kísérletet a saját legkevésbé nyelvi megnyilvánulásai útján. Nem csak a szórakoztatóipar által kínált lehetőségeket teszik az alkotók ”kritikai megfontolás tárgyává”, hanem a szórakozni-vágyást is, sőt magát a szórakozást, mint viselkedésformát. Mindezt pedig nagyon is színházi eszközökkel. Sajátos esztétikai minőség születik ezáltal a lazán kapcsolódó jelenetek során, hiszen a kabaréban helyet kap a morbid, a szatirikusnak tűnő ábrázolás tükrében rájövünk, hogy a szürreális valójában hóttreál és a pornográfia tulajdonképpen prűd.

Entertain me
Entertain me
Fotó: Schiller Kata

„Szórakozni jöttél? Az minket is érdekel. Szóval a legjobb helyen jársz. Minket az érdekel, hogy Te hogyan szórakozol. Meg hogy min és hogy miért. Mi ezzel foglalkozunk a magunk szórakoztatására. Nem szórakozunk veled, ne aggódj, lehet, hogy jól fogsz szórakozni. Bár őszintén szólva ezt egy kicsit bánnánk...” - írják az előadás ajánlójában.

Entertain me

Alkotók/ Előadók: Arnaud Blondel, Vitárius Orsolya, Dömötör Luca, Frigy Ádám, Juhász Kata, Kertész Endre, Csizmás András

Koncepció: Lóky Tamás

Zene: Csizmás András, Kertész Endre

Dramaturg: Giuseppe L. Bonifati

Koreográfus-rendező: Juhász Kata

Produkciós partner: Nordisk Teaterlaboratorium (DK)

Támogatók: Műhely Alapítvány, SÍN, NKA, EMMI