Kelemen, Klementina

Roboz Ágnes: "Kilencvenévesen is sokat tanulok"

2016.06.16. 11:27

Programkereső

A mindenki által csak Mesternőnek szólított Roboz Ágnes június 18-­án tölti be 90. életévét. Ebből a jeles alkalomból köszöntik a hazai és a nemzetközi táncvilág emblematikus képviselői az Állami Balettintézet alapító tanárát, Várkonyi Zoltán felejthetetlen filmjeinek koreográfusát, a Royal Ballet School (London) és a Hágai Királyi Konzervatórium karakter­- és néptánc tanárát a Hagyományok Házában. Az elismert koreográfussal a Nemzeti Táncszínház munkatársa beszélgetett sokszínű, hosszú és különleges pályájáról.

- A kilenvenedik születésnapja kapcsán beszélgetünk most, nem telik el úgy táncszínházi premier vagy fontosabb táncesemény, ahol ne találkoznánk. Hogy telnek a napjai? Honnan van ennyi energiája?

- Kilencven év nem rövid idő, ráadásul ebből harmincöt évet Hollandiában éltem, és talán nincs is Európában olyan ország, ahol ne tanítottam volna, ám Magyarországon nem ismerek mindenkit, és nem megyek mindenhova, csak ha jól érzem magam, vagy ha érdekel valami. Engem a családomon és a barátaimon kívül a szakma az, ami a legjobban érdekel, és az az érzésem, hogy ezt csak úgy lehet csinálni, ha az ember szereti a szakmáját. Ez ad nekem erőt ahhoz, hogy kimozduljak, persze mindig van egy jó barátom, aki elvisz az előadásokra, hiszen a mozgás már nem az erősségem. Ez elég szomorú, mert az ember leél egy életet mozgással, és a sors a végén azt veszi el tőle, ami a legkedvesebb volt neki.

A mi szakmánk azonban ilyen, fájó lábbal léptünk fel, fájó lábbal tanítottunk.

Ez valahol egy belső pontosság és fegyelmezettség, ezért én mindig csodálkozom, ha az emberek nem pontosak. Az óráról nem volt szabad elkésni (példát is kellett mutatni), a színházban fizetni kellett, ha elkéstünk a próbáról, így ez valahogy beivódott az emberbe. Van, egy bizonyos belső gép, ami diktálja az időt. Ez a művészek és koreográfusok iránti tiszteletem jele is. Kíváncsi természetem folytán nagyon érdekel, hogy merre tart a művészet.

- Egész élete a táncról szólt. Tíz évesen bekerült a Trojanov Balett akadémiájára, majd koreográfus szakon végzett a Színművészeti Főiskolán. A Fővárosi Operettszínház tagja volt 1950-1956 között, és az Állami Balettintézetben nép- és karaktertáncot oktatott 1951-től 1971-ig. Európa számos táncintézményében tanította különböző népek táncait. 1971-től Hollandiában élt és tanított 2006-ig. Hogy tudta megőrizni alkotó energiáját? Hogyan lehet ennyi éven át megújulni?

- Az inspirációt néha maga a történelem adja.

Elkezdtem balettozni, aztán még a háború alatt láttam Szentpál Olga egyik előadását, és elkezdett érdekelni a mozgásművészet. Időközben bekerültem az Operába, de megbetegedtem, és időszakosan abba kellett hagynom a táncot. Mindeközben férjhez mentem, és bár a férjem orvos volt, szükségem volt egy olyan lehetőségre, ahol tandíj nélkül tanulhattam táncolni. Ekkor láttam meg a Színművészeti Főiskola hirdetését, ahol koreográfus tanszakot indítottak -és mit ad isten- Szentpál Olga volt a tanszak megbízott vezetője. Nem akartam én koreográfus lenni, csak táncolni szerettem volna. Mivel valamiből meg is kellett élnünk, szabadidőmben néptánccsoportokat tanítottam. Többek között meghívtak a Kossuth Akadémiára is, mert abban az időben a jövendőbeli tiszteknek kötelező volt valamilyen kultúrszakot végezni. 1949-ben felkérték ezt a csoportot, hogy a március 15-i ünnepi előadáson lépjenek fel az Operában, de mivel a Zöldkeresztes nővéreknél is tanítottam, a két csoportot összeházasítva, lett egy 72 tagú együttes. Ezen az estén ott volt Gáspár Margit is, aki már tudta, hogy az Operettszínházat államosítani fogják -ő lesz az igazgató-, behívatott magához, és felajánlott nekem egy koreográfusi állást. Így a diplomámat a Szabad szél című operettel kaptam meg az Operettszínházban.

Roboz Ágnes tanít
Roboz Ágnes tanít

Ebben az időben Lőrinc György megalapította a Balettintézetet, és megint egy nő jött az életembe, aki a sorsomat irányította. Vaszilij Vajnonen felesége, Klavdia Armasevszkaja balettmesternő javasolta, hogy én legyek az intézet jövőbeli karaktertánc tanára, azaz, hogy a balettekben szereplő stilizált néptáncokat oktassam. Engem akkorra már komolyan érdekelt a néptánc, egyrészt beleszeretettem Mojszejevék stilizált világába, eljártam a MEFESZ (Magyar Egyetemisták és Főiskolai Egyesületek Szövetsége) próbákra és néptáncot jártam gyűjteni Rábai Miklóssal. A vágyam az volt, hogy a főiskola elvégzése után, az Állami Népi Együtteshez kerüljek, és Rábai Miklós asszisztense lehessek.

1969-ben meghalt a férjem, kénytelen voltam eltartani a családomat. Ekkor kaptam egy meghívást, hogy mutassam meg módszeremet a hágai Konzervatóriumban és öt másik holland iskolában. Az újdonság erejével hatottam rájuk, a Konzervatórium rektora azonnal szerződést ajánlott. Akkoriban a Koncertiroda rendezte ezeket a külföldi szerződéseket, kikerültem egy évre, soha nem akartam disszidálni, de annyira bevált a módszerem, hogy végül kint maradtam. Meghívtak számtalan országba, 14 évig voltam például a kölni nyári tanfolyam tanára, ahol több mint nyolcvanan vettek részt az óráimon.

Roboz Ágnes tanít
Roboz Ágnes tanít

Végül 35 évet éltem Hollandiában, 80 éves koromig ingáztam Hága és Budapest között, de mindig volt itthon lakásom, mert ha hazajöttem, akkor a saját otthonomban akartam lakni, nem szállodában. 80 évesen eldöntöttem, hogy annak ellenére, hogy megkaptam a holland állampolgárságot a holland táncművészetért végzett munkámért, végleg hazatérek. Úgy döntöttem, hogy ha fizikailag nem is veszek részt a magyar táncéletben, de szellemileg ott segítek, ahol tudok. A kint töltött évek alatt rengeteg barátságot kötöttem, és úgy gondoltam, hogy ezekkel a tapasztalatokkal itthon hasznossá tudok válni.

Idős koromra rájöttem, hogy a szeretet és a megértés tart engem életben, és az, hogy örülni tudok mások sikerének.

Itthon jöttem rá, hogy mekkora boldogságot jelent, ha azokat az embereket, akik hozzám fordulnak, segítem. Azért jönnek hozzám, azért van társaságom, mert pozitívan állok hozzájuk. A negatív emberi magatartás nem tesz jót a szervezetnek, romboló hatású. Én is sokat tanulok mindenkitől még 90 éves koromban is. Aki akar, az folyamatosan tanulhat, egy életen át, és ehhez hozzátartozik mások megbecsülése is. Például ezek a közös gondolatok segítettek bennünket Jiří Kyliánnal is, a közel 40 éves barátságunk alatt.

Roboz Ágnes tanít
Roboz Ágnes tanít

- Beszéltünk a klasszikus balettről és a néptáncról is, azonban a kortárs táncról még nem. A magyar kortárs tánc nagyjából a rendszerváltással egy időben kezdett el újból fejlődni, közel 50 év kimaradt a nemzetközi viszonylatokhoz képest. Milyen jövőt jósol ennek a műfajnak?

- A gyökereim visszamennek a balettra és a mozgásművészetre is, hiszen tizennyolc évesen lehetőségem volt Szentpál Olgától tanulni, aki nagy példaképemmé vált. A kortárs művészetekkel kapcsolatban a fejlődést kell nézni, a kort kell nézni, az hozza magával ezt a művészeti ágat. Az sem véletlen, hogy az első világháború idején, a mozgásművészetnek nagy jelentősége lett, el akartak szakadni a kötelezőtől, el a spicc cipőtől, a haladó ideákat mozgással is szerették volna kifejezni. Mi, magyarok szerintem el vagyunk elmaradva a nemzetközi viszonylathoz képest, így nekem nagyon sok minden, ami itt történik úgynevezett modern táncként, az már avíttnak tűnik.

Alapvetően a jó táncban hiszek, ha több jó darab születne, a sajtó is többet foglalkozna ezzel a kérdéssel.

Így talán a közönség is jobban szeretné és értené ezt a fajta önmegvalósítást. Természetesen egy színháznak és a művészeknek is tekintettel kell lenni a közízlésre, fontos, hogy teltház legyen esténként, de az is fontos, hogy a nézők megértsék testünk mondanivalóját, és az alkotók a technika helyett a kifejezőerőre több hangsúlyt fektessenek. Talán az is baj, hogy van, aki csak az egyik formát szereti, a másikat nem, számomra, csak egy szeretnivaló tánc van, a „jó tánc”!

Felkeltettük érdeklődését? Váltsa meg jegyét egyszerűen, a Port.hu felületén!