Ilona
18

Csak felnőtteknek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet. Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését a gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

Szente Borbála: „A fájdalom nem szükségszerűen rossz”

2016.08.24. 11:27 Módosítva: 2016-08-24 11:27:15

Programkereső

A magyar származású, Berlinben élő performansz-művész Bodysuspension című előadását mutatja be szeptember 21-én, a jubileumi L1DanceFest keretén belül. A performansz a testfüggesztés gyakorlatára épül, vagyis az előadó szó szerint a bőrébe akasztott kampókon lóg. Cikkünk a nyugalom megzavarására alkalmas képi és gondolati elemeket tartalmaz!

- Nem volt részed hivatalos művészeti oktatásban. Milyen ingerek, hatások vezettek a performansz művészet felé?

- Az ez irányú érdeklődésem természetesen alakult ki Berlinbe költözésem után. Eleinte itt is, mint Magyarországon, főként tánccal akartam foglalkozni, de az itteni alternatív művészeti kör kísérleti légköre hamar “megfertőzött”, és elkezdtem egy másik forma felé törekedni. Ez a kortárs tánctól ugyan eltér, de a testtel való kísérletezésnek ugyanúgy központi szerepe van benne, mint a táncban.

- Milyen felkészülést igényel a testfüggesztés cirkuszi mutatványnak is beillő gyakorlata? Mi a technika lényege?

- Az előadás előtt sok folyadékot iszom, van nálam csoki, ami energiát ad, és persze kicsit bemelegítem a testem nyújtógyakorlatokkal és lélegzéssel. Ezalatt a piercer előkészíti a kampókat, bejelöljük a bőrön a helyeket, ahol át kell majd szúrni. Ha az előadásnak az is része, hogy megkapom a kampókat, amiket majd magam helyezek el, akkor minden gyorsan zajlik, de ha a piercing beillesztése az előadás előtt történik, akkor van egy kis időm hozzászokni az érzethez a függesztés előtt. Nagyon fontos feltétele a sikeres suspensionnek, hogy teljes bizalom legyen köztem és előadó partnerem, a piercer között. Abban a pillanatban ugyanis, hogy átszúrja a bőrömet, és a függesztés elkezdődik, hatalmas felelősséget vállal értem, és mentálisan kísér utamon.

- Az előadás ajánlójában „jó fájdalomról” beszélsz. Mitől tud pozitív lenni egy alapvetően negatív fizikai tapasztalat megélése?

- Szerintem a fájdalom nem szükségszerűen rossz, csak valamiért hozzátapadt a félelem és ez a negatív jelentés.

Én ezt limitációként élem meg.

Az a fájdalom, amit egy testfüggesztés során átél az ember, egy nagyon felszabadító érzet, ami hamar megszűnik és átalakul mély örömérzetté. Ha a fájdalomtól való félelmem visszatartana, ezt az intenzív örömet sem élhetném meg. Márpedig ez egy gyógyító öröm, amihez mindig visszanyúlhatok, és amiből erőt meríthetek nehéz helyzetekben.

- Ha te meg is éled ezáltal a szabadságot és könnyedséget, hogyan tudod a közönségnek átadni ennek a fájdalomélménynek a pozitív mivoltát?

- Ez főleg egy előadói attitűd: nyugodt vagyok, nem mutatok fájdalmat. Nagyon fontos ugyanis, hogy az emberek ne arra koncentráljanak, hogy ez fájdalmas. Persze miközben lógok, nem nagyon tudom kontrollálni a helyzetet, így aztán a közönség nyitottságára és érzékenységére is ráhagyatkozik az előadás.

Azt is hozzá kell tegyem, hogy egy ilyen előadás nem való mindenkinek. Nyitottság kell hozzá nézőként is. Amikor én először láttam ilyet, egyedül az a transz kötötte le a figyelmemet, amit az előadó sugárzott magából. Rögtön tudtam, hogy ezt én is érezni akarom. Így kezdtem el magam is lógni.

Szente Borbála: Bodysuspension
Szente Borbála: Bodysuspension
Fotó: Zlena Van Lunarem

- Előfordult-e már veled előadás közben, hogy egy néző megpróbált beavatkozni? Milyenek a reakciók általában?

- Többféle reakció jellemző: vannak, akik láttak már ilyet, sőt “rosszabbat” is, van, aki önbántalmazásként értelmezi az előadást, és elhagyja a termet, és van, akinek egyszerűen túl sok a vér és a nyúló bőr látványa. Általában van az emberekben egyfajta távolságtartás a performanszommal szemben, így aztán beavatkozás nincs. A saját előadásaimat rituáléként élem meg, és van néhány nagyon szép emlékem, amikor a nézők is hálásak voltak az élményért. Az egyik legszebb visszajelzést egy intimebb performansz után kaptuk egy vidéki kastélyban, egy csoport fotóstól, akik valami különlegeset szerettek volna látni egyhetes fotó workshopjuk alkalmából. Az előadást követő beszélgetésben kifejtették, hogy volt egy pont, amikor lehetett érezni, hogy a testem és elmém feladta a félelmet és küzdést, és ennek hatására teljes nyugalom, szabadságérzet és transz töltötte el őket is.

Nekem pontosan erről szól ez; szabadságról és a félelemnélküliségről.

- Szintén az előadás ajánlójában utalsz arra, hogy a Bodysuspensionhoz a női mivolt, a nők fizikai tapasztalatai vezettek. Szerinted egy nő szükségszerűen többet szenved a teste által, mint egy férfi?

- Nem tudnám és nem is akarnám a kettőt összehasonlítani, hiszen férfi még nem voltam, így aztán tapasztalati alapom sincs. Viszont amit ösztönösen érzek, hogy van egy -inkább lelki, mint testi természetű- fájdalom, ami a női mivoltomból fakad. Ez egyfajta generációkon át öröklődött frusztráció, elnyomás, a meg nem élt és meg nem engedett vágyak hálózata, ami részint pszichológiai örökség, de aminek a mai patriarchikus és szexista társadalomhoz is köze van. Ez hatalmas téma, amit a művészetemen keresztül is próbálok megérteni és feloldani.

De azt is tudom, hogy

nőként az ember természetszerűen tapasztal vért és fájdalmat.

Erről nem illik beszélni, ez a hallgatás pedig egy egészségtelen elfojtáshoz vezethet. Ezért is akartam találni egy olyan utat, ahol én direkt módon megoszthatom a tapasztalásaimat, és ahol a testem ereje és törékenysége egyszerre jelen van.

- 2014-ben temetési performanszot adtál elő. Ebben vannak elődeid, magyar avantgárd egyik legnagyobb hatású performansza volt, amikor Halász Péter már súlyos betegen megrendezte a saját temetését. Téged ilyen fiatalon mi vezetett a halálperformanszhoz és hogyan élted meg a színpadi halált?

- A temetési performanszom egy nagyon fontos darab volt számomra. Abban az időszakban kiutat kerestem egy belső krízisből, aminek sok összetevője volt, de főleg édesapám halála nyomasztott.

Azt éreztem, hogy ahhoz, hogy meg tudjak békélni a halállal és veszteséggel, valamint ezek véglegességével, nekem is meg kell “halnom”.

Nagyon erős élmény volt ott feküdni a koporsóban és hallani, ahogy az emberek halotti beszédeket mondanak, ahogy a vendégek is odajárultak hozzám, hoztak virágot, csokit, miegymást. Visszatekintve azt gondolom, ez a performansz katalizátorként hatott az életemben, mert nem sokkal ezután kezdtem el érezni azt az erős belső vágyat, hogy megtapasztaljam a testem határait a bőröm megnyitásán keresztül. A temetés után két hónappal csináltam meg az első bodysuspension-omet. Sikerült túllépnem azon a félelem szabta határon, ami addig visszatartott.

- A Bodysuspension nem tűnik egy sokszor ismételhető előadásnak. Hányszor mutattad már be?

- Eddig hússzor voltam “fellógatva”, ezek részint előadások voltak, részint privát alkalmak. Ameddig van bőr rajtam, és tart a szenvedély, tudok és fogok lógni. Arról nem is beszélve, hogy az ember rá is szokhat erre a “natural high” érzetre, mint egy fajta természetes drogra.

- Milyen témákkal foglalkoztál az utóbbi időben?

Éppen két projekt között vagyok, most az első rövidfilmemen dolgozom, ami műfajilag egy bio-bio horror paródia. Ez egy kávézóról szól, aminek a pincéjében egy Disznó-szörny lakik, aki emberhús híján a kávézó által termelt bioszeméten él. Ezen túl pedig gyűjtöm az erőt, energiát és pénzt, hogy megvalósíthassam a következő nagy, csoportos performanszomat, aminek az a címe, hogy Violent Heart. Ezt 2017-ben szeretném bemutatni.

Lesz mire rácsodálkozni a jubileumi L1DanceFesten

A 15. alkalommal megrendezett L1danceFest 2016 kortárs táncszínházi fesztiválon, szeptember 13-tól  52 nemzetközi színvonalú előadást láthatunk.