Eufrozina, Kende

"Best of Zsura" az Erkel Színházban

2016.09.26. 15:36

Programkereső

Szeptember 26-án Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművészt, koreográfust ünnepeli az Erkel Színház közönsége. Zsura60: Táncmozaik egy koreográfus életéből - ez a címe a kerek születésnapra összeállított műsornak, amellyel a Magyar Nemzeti Táncegyüttes látogat el Budapest legnagyobb teátrumába. Várkonyi Judit személyes hangú cikkel köszönti őt.

Harminc éve láthattam őt próbát tartani. Hangos volt, erőteljes, biztosan és egyértelműen diktálta a tempót. Interjúnk alkalmával ugyanígy uralja az időt, feszesen kézben tart, ő vezet. A fejében van a koreográfia, tudja, mit akar közölni, személyesebb kérdésekre nem válaszol, mintha ő nem lenne lényeges, csak az, amit csinál. Ha mégis reflektál, akkor is úgy mondja: mi. A családunk. Szakmán kívül sem ő a fontos – csak azok, akikért ő felel.

Hatvanadik születésnapján nem ünnepeltetné magát, de mert alkotótársa és felesége, Vincze Zsuzsa, valamint munkatársa, Török Jolán eltervezte az évfordulós műsort, nem ellenkezett – az est arra is alkalom, hogy összegzést adjon a szakmában eltöltött évtizedekről. Igaz, teszi hozzá, a táncművész – akárcsak a balett műfajában – ötvenéves korára már egy teljes életpályáját mondhat magáénak.

Zsuráfszky Zoltánról elmondható, hogy minden odaítélhető elismerést megkapott, táncosként, koreográfusként és művészeti vezetőként is elismerték a hazai néptánckultúra magas színvonalú ápolásáért és továbbhagyományozásáért végzett tevékenységét. Gyűjtéssel is behatóan foglalkozott, anyagait a Magyar Tudományos Akadémia archívuma őrzi. „Martin György tánckutató személye nagy hatással volt rám, útmutatást adott. Lengyel, cigány anyagot is gyűjtöttem, és Erdélyben több tájegységben is megfordultam. 1980-ban hangosfilmet készítettem Gyimesben, ami önmagában is különleges volt, tekintettel az akkoriban használatos óriási gépekre, amelyeket ráadásul a Securitate ellenében kellett kicsempésznünk, munkánkat állandó atrocitások közepette végeztük.” Azt mondja, még most is érdemes ezzel foglalkozni, nemcsak a szakmaiságért, de az emberi kapcsolatokért is, és ami a legfontosabb: a tiszta forrás ma is elérhető.

Életművében az akvirálás mellett a pedagógiai folyamat legalább olyan fontos, mint az alkotói; megtanítani és a legmagasabb szintig vinni a hivatásos táncost, ezzel párhuzamosan pedig az együttesteremtés is hangsúlyos, ami a pályázati rendszerben való jártasságtól a műsortervezésen, menedzselésen, szervezésen át a turnék háttérfeladataiig terjed.

Ebben a szerteágazó tevékenységhalmazban mégis az alkotás pillanatai hozzák lázba, akár egy több koreográfus által készített műsorban a kisebb tételek kidolgozása. Példaként világháborús produkciójuk Svejk-tételeit hozza, amelyhez képeket, irodalmi anyagokat bújt, áttekintette a történelmi hátteret, hogy a lépésanyaghoz olyan dramaturgiát és vizuális világot illeszthessen, amely a legapróbb részletekig – öltözék, fegyverek – komplex egységet alkot.

Együttesének húsz pár tagja is ebben a szellemiségben dolgozik, alaposan és mélyen ismerik az egyes tájegységek stílusjegyeit.

Eleinte azt gondoltam, hogy a dialektus típusú műsorok a közönség számára túl szakmaiak, de kiderült, hogy a viselet, a zene, a tánc egysége bárkit megragadhat.”

Ezért fontos az alkalmazott tánc, amikor gyermekeknek tanítanak, és a táncház is mint szabadidős program. A mozgalom kialakulásakor aktív szerepet vállalt, és örömmel szemléli, hogy mára világszerte számtalan szakember dolgozik, a magyar modell nagyon híres, és nincs veszélyben a néptánc. A globalizációnál erősebb.

A tánc lehet hivatástudat, de elsősorban ősi élmény.

Hálával említi Tímár Sándor, Kallós Zoltán, Andrásfalvi Bertalan, Györgyfalvai Katalin és Martin György nevét, akiknek tanítványaként úttörő szerepet vállalhatott a „belső forradalomban”, a hazai néptáncszcéna megreformálásában. Tizenhárom évesen maga határozta el, hogy Szikszóról a Balettintézetbe felvételizik. „Bekerültem, és túléltem a saját közegemet, a fővárosi művészéletet – mondja – és egészen fiatalon kitűztem célul, hogy saját együttest vezessek.” 1985-ben az év táncművésze lett, megelégedhetett volna ezzel a karrierrel, de többet akart. A Budapest Táncegyüttes élén már infrastruktúráért is küzdött, majd együttese beolvadt a Honvéd Táncszínházba, és megalakult új névvel a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, amelynek művészeti vezetője. Palettájukon megannyi szín szerepel, a mesedaraboktól az egyes tájegységek mozdulatain át a dramatizált, egész estés előadásokig. Ebből hoznak az Erkelbe fergeteges hangulatot, egyfajta „best of Zsura” válogatást. A tempó pedig változatlan: friss.