Olivér

Frenák Pál hosszú idő után saját szólóval jelentkezik

2016.10.06. 11:14 Módosítva: 2016-10-06 11:31:26

Programkereső

A Frenák Pál Társulat májusban mutatta be UN című előadását Veszprémben, a Tánc Fesztiválján, aminek budapesti premierje október 7-én, a MU Színházban lesz. Az előadás két szólóból áll: az első részben Maurer Milán, míg a második részben Frenák Pál táncol.

Az UN első részének különös, faun-szerű figurája belakja a teret, azonnal reagál annak mozgására, változásaira, függ a környezetétől. Ez a függés egyszerre értendő szimbolikusan és szó szerint, hiszen Frenák Pál koreográfus ez alkalommal is egy különleges kötélrendszerben mozgatja táncosát. Frenák Pál erről így beszélt korábbi interjúnkban: „Az Egy faun délutánjából kiindulva szembeállítok egy archaikus, ősi faunelképzelést egy mai faunnal, aki például egy száguldó motoros is lehet. A figura organikus jelenléte érdekel. A darab címe egyszerre merít a faun szóból, ám még inkább az Deleuze-i értelemben vett világ, azaz univerzum kifejezésből és a francia 'un', azaz 'egy' szóból, amely azt jelöli, hogy most egy, egyetlen karakter/jelenség/minőség áll a koreográfia fókuszában.” – mesélte a darab első feléről a koreográfus, aminek második felében hosszú idő után ő maga is újabb saját szólóval lép fel.

A japán kultúrából és Kazuo Ohno butoh mester személyéből-emlékéből merítő absztrakt, monokróm színekkel játszó koreográfia az idő múlásával létrejövő új egyensúlyról, a férfiasságról és nőiességről beszél. Erről Frenák Pál elmondta: "A butoh tánc kiindulópontja az üresség, a semmi állapota. Ez azt jelenti, hogy nincsenek érzéseid, gondolataid, megszűnik minden, ami te magad vagy, kiürülsz. A színpadon elengeded a saját személyiségedet, és a tested csatornáján keresztül általános, mindenki által megélt érzéseket, gondolatokat közvetítesz. Kipróbálom, mit tudok megvalósítani egy absztrakt női formarendszerben, és egy kicsit az anyám képébe is belebújok".