Jenő

A Recirquelt csodálhatja az újcirkusz fővárosának közönsége

2016.10.12. 16:05

Programkereső

A hazai társulat előadássorozatával kezdődik az új évad a cirkuszművészet észak-amerikai központjának számító montreáli La TOHU-ban.

A 2012-ben Budapesten alakult első magyar újcirkusz társulat, a Recirquel az elmúlt években kiemelkedő hazai és nemzetközi sikereket ért el, négy egész estés előadásuk a bemutatójuk óta telt házzal fut a Müpában, a társulat emellett az európai és tengerentúli színházak visszatérő fellépője.

Cirkusz az éjszakában
Cirkusz az éjszakában
Fotó: Gordon Eszter / Recirquel

A kizárólag magyar artistákból, tánc- és előadóművészekből álló társulat tavalyi párizsi turnéján a szakmát és a közönséget egyaránt elkápráztatta Párizsi Éjjel című produkciójával. A Le Parisien című lap a Recirquel előadása kapcsán egyenesen a műfaj megújításáról írt, isteneknek és istennőknek nevezve a fiatal artistákat, akik „egyesítik magukban a bátorságot, a szépséget és az eleganciát.”

Vendégségben az újcirkusz fővárosában

A magyar társulat most nemzetközi karrierjének újabb mérföldkövéhez érkezett: a világ legnagyobb újcirkusz-színháza, a La TOHU, a Recirquel kéthetes vendégszereplésével nyitja meg 2016-2017-es évadját. A világhírű Cirque de Soleil által alapított 1400 férőhelyes kőszínházban – ahol az év 365 napján újcirkusz-produkciókat láthat a közönség – október 12. és 22. között tíz alakalommal mutatják be a Recirquel Cirkusz az éjszakában című előadását.

Az előadás montreáli beharangozójában szuperlatívuszokban írtak a magyar társulatról, a tradicionális közép-európai cirkusz lélegzetelállító show-jaként mutatják be a Recirquel produkcióját, amely

misztikus és modern jelmezeivel, látványos fényeivel, és különleges zenei világával, felejthetetlen élményt ígér.

„A La TOHU meghívása hatalmas elismerés a Recirquel számára, hiszen az újcirkusz-műfaj fővárosában fellépni a szakma csúcsát jelenti, itt csak a világ négy-öt legjobb társulata jut színpadhoz” – mondta Vági Bence rendező-koreográfus. A Recirquel Újcirkusz Társulat alapító-vezetője hozzátette: „az, hogy a magyar társulat egész estés produkciói nyithatják meg a most kezdődő évadot, a világ legkiemelkedőbb újcirkusz társulatai közé emeli a Recirquelt”.

Cirkusz az éjszakában
Cirkusz az éjszakában
Fotó: Recirquel

A montreáli cirkuszközpont műsorára tűzött Cirkusz az Éjszakában című produkció eredeti kortárs magyar mű, kizárólag magyar alkotókkal és előadókkal. Az előadás címe szimbolikusan arra utal, hogy a Magyarországon már-már feledésbe merült cirkuszművészetet előhívja és ismét rangjának megfelelő helyre emelje. A Vági Bence által írt és rendezett produkcióban a klasszikus artistatechnika mellett fontos szerepet foglal el a tánc- és a színészmesterség jelenléte, valamint a látványvilág és az egyedileg komponált élőzene. A sajátos kelet-európai cirkuszi műfaj zenei világát Sárik Péter zongoraművész, zeneszerző alkotta meg.

A Recirquel montreáli fellépését követően novemberben a spanyolországi San Sebastianban, a Victoria Eugenia Tehatre-ben lép fel, a hazai közönség október végén és decemberben a Müpában találkozhat újra társulat előadásaival.