Nándor

A mítoszok bűvöletében

2016.10.16. 09:14 Módosítva: 2016-10-16 09:15:17

Programkereső

Minden alkotó életművében rálelünk olyan darabokra, amelyek bizonyos értelemben összegzik a művész pályájának motívumait, kérdéseit és formanyelvét. Frenák Pál koreográfiáinak sorozatában szintén eljött ez a pillanat.

Frenák Pál a kortárs magyar táncélet egyik – ha nem a – legmeghatározóbb alkotója. Darabjainak impulzivitása, témáinak minden időben aktuális jellege a befogadót a leghatározottabban gondolkodása készteti. A több évtizedes múltra visszatekintő társulat életében fellelhetünk olyan csomópontokat, amelyekben a jellegzetes frenáki gondolkodásmód még erőteljesebben visszaköszön és ebből kifolyólag ezen koreográfiák – akár egy híd pillérei – stabil alapként tartják a folyamatosan formálódó életművet.

Ezek közé tartozik az ikonikus Fiúk című mű, amely nagy érzékenységgel járja körül a férfi-lét minden szépségét és kihívását, de vitathatatlanul ide sorolódik a Tricks&Tracks is, amely az emberi kapcsolatok színtereibe nyújt érzékeny bevezetést. Egyszerre felemelő és fájdalmas szembesülés a néző számára minden egyes darabja, hiszen egyszerre ad válaszokat a "Ki vagyok én?", valamint a "Hol vagyok a világban?" kérdéseire. A teljes testi és lelki lecsupaszítás – mely szinte mindegyik Frenák-mű sajátja – nem csupán a táncosokat, hanem a befogadókat is érinti; a pőre őszinteség lerántja a leplet önnön hazugságainkról is.

Frenák Pál Társulat: Lutte
Frenák Pál Társulat: Lutte
Fotó: Jókúti György

A Lutte című új koreográfia – minden bizonnyal majd visszatekintve is – az életmű egyik leghangsúlyosabb alkotása. Noha ihlető forrásként a skandináv mitológia és az izlandi sagák világa fogalmazódik újra, a darab általánosabb értelemben egy komplett magánmitológia, amely az emberi lét alapkérdéseire ad zsigerien őszinte válaszokat. Olyan teremtéstörténet, amelynek karakterei egyaránt ötvözik az ősi kor motívumait és az erre adott kortárs reflexiókat is. Noha a világ állandóan változik, bizonyos témák aktualitása mindig örökérvényű marad, a külvilágban és az önmagunkban dúló harc – amelyre a darab címe is reflektál, hiszen a lutte szó egyaránt jelenti a birkózás egy formáját és általános értelemben a viaskodást – minden időben ott rezonál ember-mivoltunkban.

Már a táncosok kiválasztása is rendkívül izgalmas, hiszen a fiatal és elementárisan tehetséges Maurer Milán mellett ott látjuk visszatérőként a korábbi Frenák-darabok egyik ikonikus táncosát, Várnagy Kristófot, emellett új szereplők is feltűnnek Eoin Mac Donncha, Keresztes Patrik, Szabó András, Peták Róbert és a női princípiumot megformáló Esterházy Fanni személyében. Frenák érzékeny zsenialitását tükrözik, hogy bárkivel is dolgozik, képes azt elérni, hogy a táncos maximálisan átérezze koreográfiájának lényegiségét és belső erejét, az új táncosok esetében sincs ez másként.

Hogy a harc mennyire lételeme a darabnak és az emberi életnek is, azt már a kezdőkép is jól tükrözi, a színpadon boxolóként megjelenő táncos a küzdelem állandóságát helyezi az előadás homlokterébe. Ha van a Frenák-daraboknak univerzális jellegzetessége, akkor a befogadóval való “játék”, a folyamatos hullámzás, hullámoztatás minden bizonnyal ide sorolható.

Művei állandóan mosolyt csalnak a néző arcára egy-egy helyzetkomikum által, de csak azért, hogy aztán a következő pillanatban szinte észrevétlenül a legkeményebb drámává alakítsák.

Frenák Pál Társulat: Lutte
Frenák Pál Társulat: Lutte
Fotó: Kővágó Nagy Imre

A boxolós nyitókép egy villámgyors váltással a szereplők közötti küzdelembe úszik át, amelyben a táncosok egymással való harca – állandóan visszatérő motívumként – a leláncoltsággal párosul. A karakterek úgy ugranak egymásnak, hogy közben egy kötél folyamatosan gátolja őket ebben; hogy embereket, mitológiai-isteni lényeket, vagy a zsigerek által vezérelt állatokat látunk a színpadon, örökre eldöntetlen marad, hiszen e princípiumok valójában önmagunkban vannak. Egész életünk arról árulkodik, hogy hogyan leszünk a külvilág vagy épp önmagunk isteneivé, hogy onnan az állatias létbe zuhanjunk bele a legváratlanabb pillanatokban, hullámozva szerepeink folytonos változásában. Harcolunk, nyerünk és veszítünk, áldozatok és zsarnokok vagyunk, elhullunk a porban és újra feltámadunk, az égbe emelkedünk.

Frenák darabja pedig tűéles képet nyújt ezen pillanatok sokaságáról, egyaránt beszél a harc okozta sebek fájdalmáról, az érzéki ölelkezés pillanatairól, vagy épp a mű egyik legtökéletesebb pontján Maurer Milán kötéltáncában a felemelkedés és a lehullás gyönyöréről és fájdalmairól.

Frenák Pál Társulat: Lutte
Frenák Pál Társulat: Lutte

Teszi mindezt úgy, hogy közben a Frenák-életmű legikonikus pillanatai újra megjelennek, felidézve a korábbi darabokat és újra is értelmezve ezen motívumokat. Megleljük a Lutte-ben a Tricks&Tracks 2 bámulatos kötél-kompozícióit, a Fiúk és a Csajok nemi problematikáit, és a darab zárlatában Esterházy Fanni rénszarvas-szólójában a Tricks&Tracks - Frenák Pál által megjelenített - szoborszerű karaktere is visszaköszön.

A darab egyszerre lesz a Frenák-életmű lexikona, motívumvilágának foglalata és teremtő újraértelmezése. 

Magánmitológia, melyben a nemek (istenek) születése és harca bomlik ki szemünk előtt, a hétköznapok és az emberi élet drámaisága, ahol küzdünk, meghalunk és újra feltámadunk. Kegyetlenül őszinte tükör, amelyben - ha nem csukjuk be szemünket - önnön életünk viszontagságait látjuk viszont, ugyanakkor az emberi élet univerzális kérdései is teret nyernek. És ha félünk feltenni ezen kérdéseket? Frenák koreográfiája megteszi ezt helyettünk, csupán egy dolgot kényszerítve ki a nézőtől: Légy őszinte magadhoz!