Vilmos

Egy táncos útja a szír háborútól a Holland Nemzeti Balettig

2016.12.21. 11:20

Programkereső

Némely háború sújtotta övezetben törvénybe ütközik, hogy valaki táncosként keresse a kenyerét, így aztán egy nagyobb ívű táncos karrier lehetősége az itt élő emberek számára szinte elképzelhetetlen. De Ahmad Joudeh története mégis azt példázza, van remény.

Joudeh palesztin apától és szír anyától született és egy szír menekülttáborban nőtt fel abban az országban, amit a 2011 óta tartó polgárháború romokba döntött. Gyerekkora óta táncos akart lenni, de a családi támogatás hiányában titokban tudott csak táncórákra járni és sokszor megverte apja, ha rajtakapta, hol járt. De kitartott, és egy idő után maga kezdett ingyenes balettórákat adni a környezetében élő gyerekeknek és szerepelt egy arab táncos tehetségkutatóban is.

Tavaly egy holland újságíró Roozbeh Kaboly felfedezte őt és Dance or Die címmel riportot készített róla egy holland hírműsorba. A felvételeken Joudeh lebombázott épületek romjai között improvizál, valamint láthatjuk a helyi táncstúdiót, ahol a különböző korosztályból kikerülő tanítványait oktatja. „A háború ellenére nagyon tehetséges fiataljaink vannak itt Damaszkuszban” - mondja az egyik táncos növendék a riportban. Egy másik, aki erőszak áldozata lett, azt mondja, amikor táncol, minden rosszat elfelejt, ami történt vele.

És itt fordul át a történet mesébe: a riportfilmet látta a Holland Nemzeti Balett művészeti vezetője, Ted Brandsen, aki Dance for Peace néven alapítványt hozott létre, és az ide befolyt összegből meghívta Hollandiába Joudehet. Ma Amszterdamban él a szír táncos, ahol a Nemzeti Balettakadémián balettet és kortárs táncot tanul, valamint ebben a hónapban a Holland Nemzeti Balett Coppélia című premierjében fog debütálni. „Az életem most a legjobb élet” - fogalmazott.

Ön is támogathatja a Dance for Peace Alapítványt ide kattintva!

Ez a hír akkor érkezett, amikor éppen szírek ezrei próbálják elhagyni hazájukat, különösen Aleppót, a lázadónak tartott várost, ahol az utóbbi hetekben a szír kormány szörnyű támadásokat hajtott végre. Ted Brandsen most azon igyekszik, hogy Joudehen kívül további művészeket is meghívjon az alapítványi pénzből Hollandiába.