Zita, Mariann

Benjamin Millepied rasszistának tartja a Párizsi Operát

2017.01.02. 12:10 Módosítva: 2017-01-02 12:11:48

Programkereső

2016 elején Benjamin Millepied, Natalie Portman férje felállt a Párizsi Opera balett tagozatának éléről. Soha nem magyarázta meg igazán döntését. A róla készült friss dokumentumfilm azonban most bemutatja a művészeti igazgatása alatt benne zajló folyamatokat.

Január 13-án debütál a külföldi mozikban a Reset - (Relevé) című film, amiben Millepied - aki a nagy hagyományú intézményit tisztelettel illeti, de mégis elavultnak bélyegzi – elárulja, hogy amikor 2014 végén az együtteshez érkezett, megdöbbent az ott tapasztalt rasszizmus láttán. „Hallottam, amint valaki azt mondta, hogy egy fekete táncos a balettben egy figyelemelterelő jelenség. Ha adott huszonöt fehér lány, és egy színesbőrű, akkor mindenki az utóbbit fogja nézni. Az, hogy mindenkinek ugyanolyannak kell lennie az együttesben, az náluk azt jelenti, hogy mindenkinek fehérnek kell lennie” - mondja Millepied a filmben, ami a Clear, Loud, Bright, Forward című nagy sikerű produkció próbafolyamatát követi végig. Hozzátette: „dolgoznom kell ez ellen a rasszista szemlélet ellen”.

A filmből az is kiderül, hogy a Párizsi Opera balett tagozatának élén eltöltött rövid periódus alatt milyen eszközökkel próbált teret adni a sokszínűségnek. Például a társulat életében először félvér táncosnőt tett meg az egyik előadás főszereplőjének. Azt is felfedi a filmben, hogy a táncosok orvosi ellátása is elavult és az együttes sokat veszített régi hírnevéből.

Az együttes az 1800-as évek végétől 1950-es évekig a művészi kifejezésmódjáról és a képzett táncosok mozgásáról volt híres. Ez égetően hiányzik a mai gyakorlatból” - mondja.

Míg tehát tavaly februári távozásakor Millepied személyes okokra hivatkozott és a művészi kiteljesedés igényére, addig a filmben elszórt kritikai megjegyzései azt mutatják, hogy a rendszerrel volt a legfőbb gondja. Egy sajtótájékoztatón ki is mondta: „Rájöttem, hogy a társulatban kialakult rendszert túl nehéz volna átfordítani abba, amit én releváns szemléletnek gondolok a mai balettal kapcsolatban” - fogalmazott.