Katalin

„Jó esetben megtanulunk együtt élni a traumával”

2017.01.25. 08:22

Programkereső

Egy éve sikerrel fut a Vígszínházban a Tünet Együttes Sóvirág című darabja Szabó Réka rendezésében, amely a Színikritikusok Különdíját is elnyerte. A vallomásos-táncos duett a 91 éves Auschwitz-Birkenau-túlélő, Fahidi Éva és a fiatal táncosnő, Cuhorka Emese párbeszéde mozgásba foglalva. De lehet-e egy Holokauszt-darabról sikerként beszélni? Van-e terápiás hatása a színpadi táncnak? Többek közt ezekről is kérdeztük Fahidi Évát.

- Kislány korában voltak táncos ambíciói?

- A mozgás mindig meghatározó része volt az életemnek, és táncolni is nagyon szerettem, de amióta csak az eszemet tudom, zongoristának készültem. Balerina nem akartam lenni, mert a magasságom miatt úgy éreztem, hogy nagydarab lennék hozzá. Ettől függetlenül a mozgás azért is volt létszükséglet számomra, mert a családunkból anyai ágon komoly gerincproblémákat örököltem, így korán el kellett kezdenem gyógytornázni.

Fahidi Éva Birkenauban egy csokor ott felejtett sóvirággal
Fahidi Éva Birkenauban egy csokor ott felejtett sóvirággal
Fotó: Madácsi Zoltán

- Amikor kedvtelésből táncolt, milyen műfajú táncok mozgatták meg?

- Úgy gondoltam, hogy ha valami, akkor a tánc valóban egy esztétikai fogalom, ahol a férfinak kell magasabbnak lenni, a nemi szerepek vállalásában pedig mindig nő akartam maradni. Így társastáncra nem jártam, mert a magasságom miatt mindig bajban voltam a partneremmel. A debreceni Perczel Karola néni-féle tánciskola azonban nagy élményt jelentett fiatalon, ahol

a mozdulatművészet egészét magamba szívtam, és aminek az eszmeisége jóval messzebbre mutatott egy egyszerű mozgásformánál.

- Most már több mint egy éve lép színpadra a Tünet Együttessel, annak ellenére, hogy 2015-ben egy néhány előadásra tervezett produkcióként hozták létre a Sóvirágot.

- Tavaly harminchétszer játszottuk el az előadást színpadon. Egyszer csak azt vettük észre, hogy repertoárdarab lett belőle a Vígszínházban.

- Gondolta volna előtte, hogy ekkora érdeklődés lesz az előadás iránt?

- Nem gondoltam volna. De örömmel mondhatom, hogy nagy szerencsém van a produktumaimmal, mert amikor megírtam A Dolgok Lelke című könyvemet, akkor arról sem hittem volna, hogy ezt az emberek meg fogják venni, és a könyvet később majd újra kiadják. Korábban is sokat írtam, mert az írást egyfajta terápiának használom: kiírom magamból azt, ami nyomaszt, és aztán elégetem az egészet.

Ezek az én el nem küldött leveleim, aminek nincsenek címzettjei.

- Az írás, a tánc vagy egyéb alkotótevékenység segítségével feldolgozható vagy inkább csak átdolgozható egy akkora trauma, amelyet Ön átélt?

- A szakértők azt állítják, hogy az ember idővel kigyógyul a traumáiból, de ilyet csak az mond, akinek semmilyen nagyobb traumát nem kellett feldolgoznia. Én azt gondolom, hogy jó esetben az ember sok évtized munkájával megtanulja, hogyan lehet együtt élni a traumáival. Nekem ehhez közel hatvan évre volt szükségem. Akkora jutottam el oda, hogy a legeslegmélyebb tudatalatti rétegemből, ahol addig lenyomva tartottam az emlékeimet, engedjem felszínre jönni a saját történetemet. Ekkor, 2003-ban - sok más nőtársammal közösen - elmentem Auschwitz-Birkenauba, és megnéztem a helyet, ahová munkatáborba kerültünk. Akkor jöttem rá, hogy arról, ahogy ott a dolgok valóban megtörténtek, senki sem tud.

Azt éreztem, hogy nekem feladatom ezt minél pontosabban elmesélni az embereknek.

- Mi volt az Ön számára a legnagyobb tétje ennek az előadásnak?

- Az unokáim egy része szeret olvasni, de van köztük olyan, aki egy sokkal vizuálisabb korban nőtt fel, és sajnos keveset olvas. Ez nem egyéni hozzáállás kérdése, hanem egy új generáció jellemzője. Én neki is szerettem volna átadni azt, amit a könyvemben megírtam, mert ez az ő családtörténete is. Amikor Szabó Réka felkért az előadásra, rájöttem, hogy erre tökéletes kifejezési eszköz lehet a tánc, talán még erősebb is, mint a verbális kommunikáció. Az első előadáson ott volt a Vígszínházban az én nem olvasó unokám is, és rá is nagy hatást gyakorolt a darab.

- Amikor Szabó Réka felkérte ehhez a személyes hangvételű és fizikailag is kihívást jelentő előadáshoz, akkor ez sokkal több volt mint egy hagyományos szerep, hiszen Ön korábban sosem játszott színházban. Egyértelmű volt, hogy elvállalja?

- Réka először csak annyit mondott, hogy talált egy hozzám hasonló táncosnőt, akivel szerinte vannak közös vonásaink. Megkérdezte, elhozza-e egyszer bemutatni? Amikor eljöttek hozzám Emesével, az első pillanattól fogva volt bennem egy megmagyarázhatatlan szimpátia iránta, mintha mindig is ismertük volna egymást.

Amikor beszélgetni kezdtünk, akkor azt éreztem, hogy mi egész életünkben együtt táncoltunk.

Ekkor már egyértelmű volt, hogy szeretnék vele közösen táncolni.

Fahidi Éva és Cuhorka Emese - Tünet Együttes: Sóvirág
Fahidi Éva és Cuhorka Emese - Tünet Együttes: Sóvirág

- Ez az előadás szól az Ön személyes történetéről, a Holokauszt túléléséről, szól Emese életéről is, és egyben szól a generációk közötti hasonlóságról és különbségről is. Tudtak-e egymásnak oda-vissza adni az előadások során?

- Emese már a kisugárzásával is nagyon sokat adott nekem, mert az első találkozásunk is nagyon természetesnek és ismerősnek hatott. Az is érdekes hasonlóság bennünk, hogy ő is magas lány, mint amilyen én voltam. Én ráadásul a 176 centimmel kirívóan magasnak számítottam, mégsem éreztem magam esetlennek. Emese szintén jól kezeli a magasságát, és lenyűgöző mozgáskultúrával rendelkezik. Szakmailag is rendkívül felkészült, amihez egy nagyszerű emberi magatartás párosul. Izgalmas volt vele azt is megtapasztalni a próbák és előadások közben, hogy míg nekem a gender különbségek fogalmai sokat számítanak, addig Emese erről sokkal rugalmasabban gondolkodik. Az általa eltáncolt Senki szerepe is valami olyasmit szimbolizál, hogy a minden emberre jellemző humánum a legfontosabb, nem pedig az, hogy az illető férfi vagy nő.

- Hogyan bírja fizikailag ezt a rengeteg előadást?

- Amikor elkezdtük a darabot kitalálni, először közösen megállapítottuk, hogy mi az, amit színpadképesen elő tudok adni, aztán a lehetséges kereteken belül alakítottuk ki a koreográfiát. Sok energia kell egy-egy előadáshoz, és nagyon el szoktam fáradni tőle. Ugyanakkor ez a fizikai jelenlét visszafele is hat, mert bizonyos mozdulatok, pont a darabnak és a gyakorlásnak köszönhetően, javultak.

Fahidi Éva és Cuhorka Emese - Tünet Együttes: Sóvirág
Fahidi Éva és Cuhorka Emese - Tünet Együttes: Sóvirág

- Tud sikerként tekinteni erre a darabra?

- Nem egyértelműen. Akkor sem, ha jól esik a sok pozitív visszajelzés.

A siker nagyszerű dolog, de a sorsnak mégis furcsa fintora, hogy az élet engem egy ilyen sikerrel ért el.

Ennek ellenére inspirál, ha sok ember előtt beszélhetek, és bízom benne, hogy amíg fizikummal bírom, addig játszhatom ezt az előadást.