Gyöngyi

Valóban lehet valami a Fekete hattyú-effektusban?

2017.02.23. 10:07

Programkereső

Egy új tanulmány szerint a balettnek a belső fegyelem pozitív hatásai mellett negatív hatásai is lehetnek a táncos mentális állapotára nézve.

A tánchoz - és különösképpen a baletthez- szükséges perfekcionizmus és belső erő kétarcú: a Psychology of Music nemrég publikált tanulmánya szerint ugyanis a rendszeres balett-tréningek összefüggésbe hozhatóak a mentális sérülékenységgel is. 113 önként jelentkező töltötte ki azt a kérdőívet, ami alapján kiderült, a táncos tanulók pszichológiai rugalmassága jellemzően alacsonyabb, mint a nem táncosoké. Mit jelent ez? A táncos tanulókat nagyon erősen foglalkoztatják a belső történések, az érzelmek, a gondolatok és emlékek.

Ez a fajta folyamatos önvizsgálat, a tapasztalatok állandó mérlegelése növeli a kudarctól való félelmet.

Sajnos ezek a vonások serdülőkorban szorongással és depresszióval járhatnak együtt.

A tanulmány 33 táncos tanuló, 39 zenész hallgató és 41 olyan fiatal válaszait vetették össze, aki nem tanul sem zenét, sem táncot. A válaszadók mindegyike 9 és 16 év közötti volt. Ez ugyan egy szűk mintavétel volt, de az eredmények még így is érdekesek lehetnek. 

Sok sportághoz hasonlóan a tánc bizonyos formái, legfőképpen a balett hatalmas fegyelmet és fizikai igénybevételt kíván meg a táncosoktól a folyamatos versenyhelyzet miatt. Az oktatók pedig jellemzően kritikusak és maximalisták, annak ellenére, hogy tisztában vannak a diákok érzelmi és testi kitettségével”

- írják a kutatók. Arra is rámutatnak, hogy a megfelelő testsúly szinten tartását is plusz teherként élhetik meg a diákok.

Natalie Portman a Fekete hattyú című filmben
Natalie Portman a Fekete hattyú című filmben

De még ezen elvárások mellett is érthető, hogy miért választják sokan ezt a pályát és miért tesznek meg mindent annak érdekében, hogy minél jobb táncos váljon belőlük. Mert a tánc minden formája gyönyörű. De mit lehet tenni a lelki egészség megőrzése érdekében? Amellett, hogy a tanároknak is ajánlatos volna egészséges nevelési módszereket választaniuk, a szülők szerepe is nagy abban, hogy bátorításukkal segítsék megküzdeni a gyerekeket a felmerülő negatív érzelmekkel és kihívásokkal.

A táncosok számára pedig csak egyet tanácsol a tanulmány szerzője: a jó és rossz érzelmek elemzése helyett inkább tanulják meg kezelni és kifejezni azokat. Hiszen mi lehet jobb terepe az érzelemkifejezésnek, mint a tánc?