Zita, Mariann

Búvárkodjon Ön is a táncosok lelkében!

2017.03.15. 14:28

Programkereső

Merülésre hív a Tünet Együttes új előadása, a Loop – merülés két levegővel, ami Szász Dániel és Furulyás Dóra két, önmagához könyörtelenül őszinte egyszemélyes koreográfiáját, a Loop-ot és a Lomtalanítást foglalja magába. Az expedíciót teljesíti is az előadás: mélyre megy és felszabadít.

Az ösztönök harcmezején

Mostanában – főként a táncosi életjáradék aktualitása miatt - sok szó esik arról, hogy meddig táncos a táncos. Azaz hány éves koráig értelmezhető a testével dolgozó előadó egy olyan műfajban, amiről még mindig tartja magát az a (tév)képzet, hogy az esztétikus test reprezentálása a legfőbb célja és feltétele. A hivatalos válasz szerint körülbelül negyven éves kornál húzható meg ez a határ, de a reménykeltő tapasztalat szerint ez a szám folyamatosan nő.

Szász Dániel negyven múlt, amikor komolyan lesérült, és egy vele készült interjú szerint ezt a kort ezzel a sérüléssel együtt ő is egy lélektani, fizikai mérföldkőként élte meg: „Arra jutottam, hogy meg kell találnom, mi a fejlődés útja egy negyven év fölötti táncosnak, ami nem torkollik önpusztításba” - meséli a szinhaz.hu cikkében. Túlfeszítette a húrt, ez vezetett komoly térdsérüléséhez. És bár egy ereje teljében lévő táncost látunk, minden bizonnyal innen a koreográfia túlfűtött intimitása: első perctől tudni, hogy amit most látunk, az nemcsak egy szimpla előadás, hanem egy terápiás folyamat része is. 

Lemerülünk.

Milyen érdekes ennek a szónak a két jelentése. Szász Dániel szólója mindkettőt mozgásba hozza: lemerülünk az ő belső világába, ami most füstös, sötét, kissé nyomasztó. Másrészt ez az állapot a kiindulópont: túltoltad, későn kapcsolódtál rá az energiaforrásra, lemerültél. A kezdő képben, a színpad jobb sarkában lassú felépülésben látunk hátulról egy torzót – a hihetetlen fizikai önkontrollt és a pontszerű világítással is megtámogatott, izolált mozgást látván elvész a néző fogódzója, amit az emberi testről és az időről alkotott – állatszerű, anyagszerű képet látunk. Fejetlenség, lábatlanság, lassúság, türelem, szétesés úsznak be az asszociációs mezőbe.  Szász Dániel saját ruhája először elidegenített testté, szinte bábbá válik, majd kényszerzubbonyként kel önálló életre – szép metaforája a testbe zárt ember saját magával vívott küzdelmének.

Innen már csak egy lépcső, hogy az automatizmussá növő mozdulat, és az izzadt testen adott hangok fegyvertöltés asszociációjává váljanak, majd lekerüljön a táncos egy kínzóan vízszintes világba. Ez közel sem jelent henyélést: Szász Dániel köré harcmezőt képzelek, lövészárokban látom őt, csak itt nincsenek ellenségek – hacsak nem belül. Ugyanakkor akaratlanul is megidéződik a szexualitás mint állatias harc, mint lehetséges menekülőút, ami könnyen válik démonikus energiává, függőséggé, érzelemmentes ösztönkiéléssé. Valahogy innen is kikeveredik hősünk, gázmaszk kerül arcára – ez már a menekülés útja. Szász Dániel szólója nem csak a szuggesztív mozgás, az atmoszferikus zene és a színpadi ötletek miatt hatásos, hanem mert folyamatosan él az arca. A táncos teljes jelenvalójával van előttünk – tétje van a dolognak, és megindító ezt látni nézőként is.

Mitől lesznek az embernek céljai?

Ami a férfi számára a 40 éves kor, az a nő számára a 30 lehet. Valahogy itt lehet párhuzamot vonni Szász Dániel és Furulyás Dóra szólója között. Ő most 33 éves és ez egy fontos tényező, hiszen életkora miatt is örökölte meg ezt a tipikusan harmincas női problémákkal foglalkozó szólót Szabó Rékától, aki 2004-ben körülbelül ennyi idősen készítette ezt a koreográfiát.

Míg azonban Szász Dániel szólójában egy zoom állapotban, egy szűk térben és egy füsttel tovább sűrített közegben vagyunk, addig Furulyás Dóra koreográfiája a tágas, üres, lecsupaszított színpadi térben kezdődik. Ez rögtön humorforrássá válik, amikor ide belépve, felülőpaddal a kezében tréningruhában, megállapítja, hogy annyi cucca van már, hogy el se fér – lomtalanításra van szükség. Szóval ez egy olyan táncelőadás, amiben beszélni fognak, méghozzá viccesen – konstatálom örömmel. Persze ez a humor itt inkább kínzó önirónia lesz. A koreográfia szervezőereje éppen az, hogy az otthoni magányában ténfergő, lamentáló harmincas nő monológját kísérő, olykor már-már sztereotipikus gesztusok táncmozdulatokká nőnek.

Ma egész nap nem csináltam semmit, és tegnap sem csináltam semmit. Miért, ti csináltatok valamit? Mitől lesznek az embernek céljai?”

- ilyen és hasonló mondatok hangzanak el Furulyás Dóra szájából, amit fantasztikusan áramló mozgássorral kísér, felkel, majd újra enged a gravitációnak és a földre hanyatlik – akár csak az életben. Fontos, hogy nem illusztrálja a szavakat, hanem a szöveg és a mozdulat tökéletes arányban, együtt él, közben pedig tudni, hogy ez az egész hihetetlen fizikai igénybevételt jelent.

Lomtalanítást tart tehát, lelki kipakolás ez, ahol mi, nézők vagyunk azok, akik felszedjük, amit hasznosíthatunk ebből. Elsősorban az önmagunkra ismerést. Másodsorban akár azt, hogy még a halogatásból is születhet egy ilyen izgalmas előadás, ha az ember ilyen új perspektívából képes közelíteni a témához. Míg Szász Dániel szólójában éppen az volt a megindító, hogy milyen őszintén vall magáról, addig itt az a nagyon izgalmas, ahogy ez a „second hand” előadás egy új testben újjáéled. Hiteles minden szava és mozdulata, mert annyira jó az alapanyag és annyira zsigeri Furulyás Dóra előadásmódja.