Cecília

Elhunyt Trisha Brown

2017.03.22. 14:36

Programkereső

Az amerikai posztmodern tánc első generációjának tagja március 18-án, szombaton este hunyt el San Antonio-i otthonában, 80 éves korában – adta hírül a The New York Times.

Halálhírét Barbara Dufty, Trisha Brown társulatának igazgatója is megerősítette. Mint mondta, Trisha Brown-t 2011 óta kezelték vaszkuláris demenciával.

Trisha Brown
Trisha Brown

Kevés olyan koreográfus volt a tánctörténelem során, akinek alkotásai egyszerre voltak annyira gondolatébresztőek és fizikálisak, mint az övéi. Egészen 2012-ig tartó, mintegy 50 évet felölelő karrierje során a nemzetközi táncélet meghatározó alakjaként több mint 100 táncelőadást és hat opera táncjátékát koreografálta. Saját társulata mellett készített koreográfiát a világ neves társulatainak, köztük a párizsi opera balett-társulatának Mihail Barisnyikovval együttműködve.

Trisha Brown az Oakland-i Mills College-en diplomázott modern tánc szakon 1958-ban, majd rögtön tanítani kezdett az Oregon állambeli Reed College-en, miközben maga is folytatta tanulmányait az American Dance Festival nyári kurzusain 1958 és 1961 között. Itt különösen sokat tanult Louis Horsttól, a modern tánc veterán mesterétől.

Ebben az időszakban rajta kívül a legnagyobb hatást rá a posztmodern táncos és koreográfus Robert Ellis Dunn és a radikális zeneszerző, John Cage gyakorolta, akik a művészetről alkotott, egészen újszerű nézőpontjukkal kinyitották Trisha Brown szemléletét is.

Miután 1961-ben New Yorkba költözött, részt vett az emblematikus jelentőségű, avantgárd társulat, a Judson Dance Theatre megalapításában. Kollégáihoz - Mr. Gordonhoz, Steve Paxtonhoz és Yvonne Rainerhez hasonlóan ő is olyan koreográfiákat készített ekkoriban, amik szakítottak az akadémikus tánctechnika és a bravúrosság dominanciájával. 1970-ben egy másik kísérleti műhely, a Grand Union alapításában is részt vett, és ugyanebben az évben saját együttesét is létrehozta Trisha Brown Dance Company néven. Ebben az időszakban a legnagyobb innovációja az volt, hogy a táncot kivitte olyan terekbe, ahová addig senki, ráadásul a koreográfiákból elhagyta a zenét. Merce Cunningham, akit maga Trisha Brown is nagyra tartott, már létrehozott zene és díszletmentes előadásokat, de Trisha volt az, aki már a technikai szigorral is szakított és ebből iskolát teremtett. Ez a stílus a demokratikus tánc nevet kapta, aminek lényege az volt, hogy nagyrészt olyan mozdulatokból állt, amit egy hétköznapi ember is meg tud csinálni. A legtöbb koreográfiájában mezítláb táncoltak.

1971-ben három tánctörténeti jelentőségű művet hozott létre: ezek a Walking on the Wall, Roof Piece és Accumulation címet kapták. A Walkingban egy házfalra merőlegesen táncoltak a táncosok kötélre függesztve, a Roof-ban 12 táncos 12 háztetőn szétszórva alkotott egy koreográfiát, az Accumulation pedig egy formai tanulmány volt, ami komplex épületek struktúrákat ismételt meg mozdulatokkal. Ezekben a művekben Trisha Brown a test virtuozitása helyett megalapozott egy új fajta virtuozitást. 1978-ben szólóként adta elő az Accumulation című művét, amiben azt bizonyította, hányféle dolgot képes csinálni egy táncos egyidejűleg. Többféle fizikai aktust kombinált, miközben beszélt, és több gondolatmenetet illusztrált mozdulattal.

Ebben az időszakban, 1980-ban született az Opal Loop/Cloud Installation című klasszikusa is, amit négy táncos táncolt zene nélkül és ami az egyik legtisztább tánc, amit valaha alkottak. Ebben a legkisebb ellenállás gondolatával foglalkozott Trisha Brown, lenyűgöző mozdulatsort hozva létre. Az ebben használt stílust release technikának nevezték el, ami az áramló és visszapattanó mozdulatokon alapult.

Ennek az időszaknak az emblematikus alkotásai a Glacial Decoy (1979), a Set and Reset (1983), a Lateral Pass (1985), a Newark (1987), az Astral Convertible (1989), a Foray Forêt (1990) és az Astral Converted (1991) voltak, amiknek legfőbb jellegzetességük az erős atmoszférikusság volt, amihez már vizuális hatások és a zene is hozzájárultak.

A Set és Reset volt ezek közül az a mű, amivel Trisha Brown nemzetközileg is hírlevet szerezett magának. A késő nyolcvanas években olyan nagy intézményekben adták ugyanis elő, mint a New York-i City Center vagy a Sadler Wells Londonban, miközben a franciák is a szívükbe zárták. Ekkoriban Trisha Brown új irányt is vett, amit a klasszikus zene iránti elköteleződésében fogalmazódott meg. Monteverdi, Bach, Rameau, Schubert és Bizet zenéire készített a konvenciókat kerülő koreográfiákat. 1995-ös M.O. című darabja Például Bach zenéjére készült.

Trisha Brown nemcsak koreográfusként, de táncosként is évtizedekig a legnagyobbak egyikének számított figyelemre méltó szólóival. If You Couldn't See Me (1994) című szólójában például a lelkiség és a fizikalitás csodálatos egységét mutatta fel. Ebben a darabban végig háttal táncolt a közönségnek. 1995-ben aztán ezt a szólót „tükörduetté” alakították Barisnyikovval, ebben ő még mindig a hátát mutatta a közönségnek, Barisnyikov viszont már arccal a közönség felé fordult.

Trisha Brown és Mihail Barisnyikov
Trisha Brown és Mihail Barisnyikov
Fotó: Chris Callis

Utolsó, Pygmalion című koreográfiáját 2011-ben mutatták be. Trisha Brown művészi géniuszát nemcsak koreográfiái és az azokról készült videók, képek és cikkek őrzik, de képzőművészeti alkotások is, ugyanis előszeretettel kísérletezett a festészet, különösképpen az akciófestészet különböző formáival. Férje, Mr. Barr novemberben halt meg, fia, Ádám, négy unokája, bátyja Gordon és húga, Louisa Brown gyászolják.