Vilmos

A táncosok legnagyobb ellensége és barátja: a spicc-cipő

2017.06.17. 10:05

Programkereső

A balett az egyik legellentmondásosabb műfaj: miközben a táncosok a könnyedség látszatának folyamatos fenntartására törekednek, sokszor óriási fájdalmakat élnek meg - többek között - a spicc-cipőben.

Úgy érzem, folyamatos harc zajlik a spicc-cipő és a lábam között”

- mondja a The New York City Ballet 25 éves balerinája, Lauren Lovette. Ezzel nincs egyedül: a legtöbben állandó fájdalomról számolnak be növendék koruk óta, sokan emiatt is hagyják abba a balettet. Ő például 25 éves korára már több lábfej korrekciós műtéten is átesett, folyamatos fizikoterápiát kap, jeges lábfürdővel és kenőcsökkel igyekszik fenntartani lába állapotát.  

Az egészet Marie Taglioni-nak köszönhetjük, aki 1832-ben akkora sikert ért el a Szilfid című balettben a hegyi tündér szerepében azzal, hogy szatén cipellőjében lábujjhelyre emelkedett, hogy onnantól kezdve minden koreográfus igyekezett ezt a lélegzetelállító trükköt továbbgondolni, a cipőkészítők pedig egyre merevebb anyagokból előállítani spicctánchoz alkalmas lábbeliket. A nagy találmány, a modern cipő születése Anna Pavlovához köthető. Ő volt az, aki beépített cipőjébe egy kis négyzet alakú kemény boxot, amiért kortársai persze azon nyomban csalónak bélyegezték.

A gond csak az, hogy a balettcipők elkészítésének módja azóta sem sokat fejlődött: ma is pamutbélésű szaténnal, merev talpbetéttel, és kemény boxszal készül, természetesen kézzel. Mivel a cipőnek és a lábnak nagyon szorosan együtt kell működnie, minden táncosnak testre kell szabnia a saját spicc-cipőjét. Azért is fontos ez, mert semmi sem kiábrándítóbb, mint egy túl keményen kopogó spicc-cipő, ami hangos zajt hallat lépések közben. Ezért a cipő előkészítése egy olyan rituálé, mint a harcba induló katonáknál a felszerelés előkészítése. Sok balerina szerint ez egy meditatív tevékenység, ami segít pszichikailag ráhangolódni az előadásra. Még a legnagyobb balerinák is maguknak varrják és ragasztják a bokát tartó szalagokat a spicc-cipőre, a lábujjaikat a bütykösödés elkerülése végett elválasztják és papírtörlő szerű anyaggal, vagy tapasszal tekerik körbe, hogy ezzel is óvják azokat. A következő videón látható a folyamat, hogyan készítik elő a cipőjüket:

Egy ilyen lábbeli élete egyébként órákban mérhető:

a nagyobb balettegyütteseknél szinte minden nap elhasználnak egyet. A sok forgástól a szaténborítás elkopik, és látni engedi a boxot, ami se nem esztétikus, se nem praktikus. Egy 100 dolláros cipő, ami kb 15 ezer forintot jelent, egy próbát és előadást bír, de mondjuk A hattyúk tavá ban több cipőcserére is szükség van. A Royal Ballet például egy évben 250 ezer fontot költ  balettcipőre. 

Ez eddig rendben is volna, de mit okoz a spicc-cipő? Egy táncos a testsúlya nagy részét terheli a spiccére a folyamatos felemelkedés során.

Az apró felületre összpontosuló rendkívüli terhelés a lábtő-, lábközép ízületek sérüléseihez és a lábfej ékcsontjának fáradásos töréséhez vezethet,

de a köröm leválás és a bőrsérülés szinte elkerülhetetlen. A táncművészek nyolcvan százaléka szenved el valamilyen sérülést húsz-huszonöt évig tartó pályafutása során, mely legtöbbször a mozgás kritikus pillanatában, az ugrás leérkezésekor történik. Ezért a tanulás során körülbelül három év edzés, erősítés és nyújtás után vehetnek csak fel balettcipőt a növendékek. Mivel a balett-cipőnek a táncos testének organikus kiterjesztéseként kell működnie, nagyon fontos, hogy megtalálja a táncos a neki legmegfelelőbb típust, márkát. Azt is szokás mondani, hogy a forgást minden egyes új típusú cipőben újra kell tanulni az alapoktól, annyira sokat számít a kialakítása. Általában évekig kísérleteznek a megfelelő cipő megtalálásával a táncosok. A Washington City Ballet művészeti vezetője például elmeséli, mennyire kétségbeesett, amikor kedvenc cipőmárkája, a Freed készítője nyugdíjba vonult. „Írtam neki egy levelet és küldtem neki egy fotót a Giselle-ből, amin éppen imádkozó pózban voltam, hogy ne hagyja abba!”. Végül nem járt sikerrel, ezért megkérte a másik nagy cipőkészítő márkát, a Bloch-ot, hogy készítsen neki cipőt az egyik régi cipője alapján. Ebből is látható, milyen bensőséges viszony tud kialakulni táncos és cipője között. A Nike egyébként néhány éve tervezte, hogy piacra dob egy fájdalommentes gyakorló spicc-cipőt, de ez végül nem valósult meg.

Addig is, amíg ez a hagyománytisztelő műfaj ragaszkodik a spicc-cipőkhöz, marad a régi mondás: "a szépségért meg kell szenvedni". Mi nézők pedig csodálatunkkal és tapsunkkal hálálhatjuk meg ezt az emberfeletti teljesítményt.