Illés

Szót érteni egymással

2017.06.29. 09:11

Programkereső

Hód Adrienn a kortárs táncélet megkerülhetetlen és karakteres alkotója, akinek Grace című darabja kiérdemelte a 2017-es Lábán Rudolf-díjat, emellett Nemes Jeles László legújabb filmjében is alkot. A testi jelenlétről, a filmes munkákról és a társadalom égető kérdéseiről is faggattuk őt.

- Előadásainak visszatérő témája a hangsúlyos testi-fizikai jelenlét, amely sok esetben a test lemeztelenítésével jár. Milyen jelentései vannak a táncelődásaiban a testnek, és mennyiben más ez, mint a „hétköznapi test”?

- Minden attól függ, hogy mire használod a testet, és annak milyen formai megjelenései vannak. A kortárs táncban épp ez a lényeg, hogy teljes mértékben elrugaszkodhatsz az eddigi táncformáktól. Minden kultúrában és korban más, hogy ki miért táncol, mit akar kifejezni a mozgással. Most dolgozom épp Nemes Jeles László Sunset című produkciójában, ahol századfordulós mozgásformák betanítása a szerepem. Miközben kutattam ezt a kort, felvetődött bennem a kérdés, hogy milyen lehetett, amikor valaki ezen a rendszeren kívül, szabadon mozgott. Volt-e annak eseménye? Vajon minden korban megvolt a „kortárs tánc”? Visszatérve a kérdésre, én úgy jutottam el a meztelenséghez, hogy nem tudtam olyan, testet fedő anyagot választani, ami ne határozná meg a figurát kor, stílus, hovatartozás szintjén. Így azt mondtam: akkor nem kell jelmez. A meztelen test rengeteg jelentést és érzetet hordoz, és tabukat dönget. Ez mindenkinél más, attól függően, ki mit hozott magával.

Én megértem mások gondolatait a meztelenségről, ugyanakkor még nem találtam olyan érvet, ami miatt ne kellene a testet felszabadítani.

- Mennyiben fontos egy táncelőadásban, hogy beszéljen a különféle társadalmi tabukról?

- Én az életben is próbálok közel kerülni az emberekhez. Családhoz, barátokhoz, új ismerősökhöz, idegenekhez. Beszélgetni velük, és megérteni egymást. Elfogadni egymás másságát és komolyan venni az érveket. Nem lehetünk teljesen egyformák, de meg kell tanulnunk egymás mellett élni.

A tabukról szerintem lehetetlen nem beszélni, muszáj erre alkalmat keríteni.

- A jelenkor vizuális kultúrája teljesen átformálja a néző színházzal kapcsolatos elvárásait. Érezhető ebben változás? Egyre újabb eszközökkelkell közel hozni a nézőt ?

- Szerintem nem kellenek új eszközök. Van, hogy én is érzem, hogy a színház vizuálisan „kevés”, aztán látok egy jó előadást, ahol civil ruhában négy színész áll, és azt érzem, működik. Szerintem nem itt van a lényeg, lehet egy nagyon látványos, technikákkal megtömött film is lapos és silány.

- Nem a Sunset az első Nemes Jeles László-film, amiben dolgozik, a Saul fiát is Ön koreografálta. Mennyiben más egy színpadi munka, mint a film? Milyen eltérések vannak a két  filmbeli munka között?

- Szeretem az alkalmazott munkákat, csapatban dolgozni és egy kis része lenni a nagy egésznek. A Hodworksben mindenre van rálátásom, hatalmas a felelősség a többiek felé. A menedzserrel együtt folyamatot építünk, ki vagyunk rakva a piacra, el kell adni a darabokat, hogy tovább lehessen dolgozni. Ezen a területen megélhető a teljes szabadság is abban a kérdésben, hogy mit is szeretnénk létrehozni. Ezzel szemben egy alkalmazott munkánál megvan a téma, amit életre kell kelteni.

A Sunsetben a korhű mozgások megkoreografálása a dolgom.

A nagy különbség a Saul fia és a Sunset között számomra az, hogy a Saul fiához szinte csak a forgatás kezdetekor csatlakoztam, a Sunsetnél pedig részese voltam az előkészületi munkálatoknak is.

- Ha egy témát választhatna, amely a legégetőbb  kérdés  a jelenkori kultúrában, mi lenne az?

- Igen égető lenne, hogy ezt megtaláljam, mert 2018 februárjában jön ki a következő Hodworks-előadás a Trafó Kortárs Művészetek Házával koprodukcióban.

Sokszor tör rám a kérdés, hogy merre induljak. Meg az is, hogy kell-e egyáltalán téma.

A Hodworksben soha nem egy témából indulok ki, hanem sok érdeklődési pontból, kérdésből, érzetből, amit az alkotótársakkal együtt a próbateremben improvizációs folyamatok során elkezdünk megélni. A legégetőbb kérdés számomra most mégis az, hogy hogyan tudunk egymással szót érteni mi, emberek. Hogyan látunk át a saját egónkon, és milyen lenne az a közös platform, ahova mindenki szívesen megérkezne. Mik azok a közös pontok bennünk, amiket fontosnak érzünk, és vállalunk.