Illés

Az utolsó lépés – Hogyan tovább, ha véget ér a pálya?

A Táncművészet Magazin cikke

2017.07.01. 11:59

Programkereső

A tánc jövője – átképzési program létrehozása a táncművészetben elnevezésű nemzetközi konferenciát a FIA , azaz a Színészek Nemzetközi Szövetsége indította el az Európai Unió támogatásával. Három európai helyszínen, Belgiumban, Magyarországon és Spanyolországban rendeznek tanácskozást. A budapesti konferencia május 18–19-én volt, amelynek szervezésben az MMA, valamint a Szidosz, azaz a Színházi Dolgozók Szakszervezete is részt vett. A számos hazai és külföldi előadó nemzetközi példákat, különböző alternatívákat ismertetett. A tanácskozás három résztvevőjével, Gyimesi Lászlóval, Kiss Jánossal és Hatvani Zsolttal Réfi Zsuzsa beszélgetett.

„Három pilléren nyugodhat az átképzés anyagi alapja.”

A táncosok átképzésével itthon is sokat foglalkozunk, készítettem egy részletes életpályamodellt, amelyből most a tanácskozáson idéztem – mondta Gyimesi László, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének főtitkára. – Minden előadóművész, különösen a táncosok esetében igaz, hogy egy adott életkor elérése után fizikailag, mentálisan és pszichésen elfárad a szervezetük. Nem tudják azt a teljesítményt nyújtani, mint a korábbi években.

Aki a színpadra szánja az életét, tudnia kell, hogy egy idő után nem vagy kevésbé lesz alkalmas erre a pályára.

Ez pedig felelősséget vár el mindenkitől, a művésztől, a munkáltatótól és az államtól is. Hiszen a munkáltató sok éven keresztül kihasználja az előadó adottságait, az államnak pedig fontos szerepe van abban, hogy ezek az emberek a karrierjük befejezésével ne omoljanak össze, hanem hasznos tevékenységet találjanak maguknak.

Az egyik út az átképzés, és én úgy gondolom, hogy ennek nem feltétlenül akkor kell elkezdődnie, amikor a pálya véget ér, hanem akár már az egyetemi évek alatt is fel lehetne venni olyan szakokat – például pedagógia –, amelyek később, az átmenetben segíthetnek. Vagy akár a hivatás hanyatló szakasza alatt is el lehet kezdeni a tanulást. Ezt a foglalkoztatónak kell támogatnia azzal, hogy erre időt hagy, és anyagi támogatást nyújt. Ha pedig ez végképp nem sikerül, akkor a pálya befejezésekor reális újrakezdési utat kell biztosítani az előadóknak.

Ahhoz, hogy valaki új életet kezdjen, pénzre van szükség, ehhez pedig kell egy olyan alap, amelybe azok a táncosok, akik azt gondolják, hogy a jövőjükkel kívánnak foglalkozni, beleteszik a jövedelmük egy kis részét. S persze ehhez – nagyobb mértékben – a foglalkoztatónak ugyancsak hozzá kellene járulnia.

Az állam pedig az adóbefizetések egy részének, például a társasági adónak az átengedésével segíthetné a folyamatot. De összességében a szakmának kell megfizetnie a saját embereit, az államtól elsődlegesen a jogszabályi keretek biztosítását lehet elvárni. Szükség van az átképzésre, mert az nem valós perspektíva, ha valaki 40-45 évesen csak a postást várja, hogy megkapja a táncművészjáradékát... A fejlettebb országokban általános, hogy valaki az élete során többször vált, vagy módosít pályát. Nálunk, az előző rendszer hagyományait szigorúan őrizve, ez nem természetes, miközben minden átalakult körülöttünk...

„Helyettünk senki sem fogja kitalálni a megoldást!”

Örülök, hogy ez a konferencia létrejöhetett, hiszen nagyon fontosnak tartjuk az ügyet – mondta Kiss János, a Győri Balett igazgatója, a Magyar Táncművészek Szövetségének társelnöke. – Huszonhat éve vagyok együttesvezető, és számos tragikus életpályát láttam. Sok kolléga nem találta meg a folytatás lehetőségét, és ez szomorú helyzeteket teremtett. A táncosok mindig parancsokat teljesítenek, így kevésbé várható el tőlük, hogy önállóan, csak magukra támaszkodva találjanak megoldást a problémájukra. Ráadásul egy együttesvezető is arra törekszik, hogy burokban tartsa a társulatát, és a legjobb körülmények között dolgozhassanak a művészei. Azt azonban tudomásul kell venni – és ez a legfájdalmasabb gond –, hogy a táncművészet fiatal testet igényel. S nem lehet mindenki balettmester, koreográfus vagy igazgató... Úgy vélem, már az oktatás során fel kell készítenünk a növendékeket arra, hogy ez a pálya nem mindenkinek adatik meg 25 éven keresztül, és nem mindenki lesz járadékra jogosult. Ezért fontos az öngondoskodás.

Kiss János
Kiss János
Fotó: Fehér Alexandra
Szomorú azonban, hogy olyan arcpirítóan alacsonyak a bérek, hogy nem lehet belőlük tartalékot képezni.

Ezért kell létrehoznunk az átképzési alapot, amelyre kiváló példákat hallottunk Nagy-Britanniától kezdve Hollandiáig. A Magyar Táncművészek Szövetsége folyamatosan próbál ez ügyben mindenkivel tárgyalni, és példaértékűnek tartom, hogy az MMA otthont adott a rendezvénynek, amelynek – bízom benne – kézzelfogható eredményei lesznek. Helyettünk ugyanis a megoldást senki sem fogja kitalálni.

Nyolc együttesről már az állam gondoskodik, a cél pedig természetesen a kör bővítése, az, hogy kiterjesszék a jogosultak körét. De sokszor már ez a huszonöt év is méltatlan helyzetekbe hozza mind a művészeket, mind a társulatvezetőket... Ezért fontos, hogy aki fiatalabb korában is érzi, hogy váltani szeretne, az kapjon lehetőséget a továbbképzésre. Egyébként én Győrben is folyton arra biztatom a táncosaimat, hogy tanuljanak. Fizetjük számukra a nyelvtanfolyamokat, ösztönözzük őket, hogy végezzenek el más szakot is. Ezért is van szükség egy alapra, hogy senki ne kerüljön kényszerhelyzetbe. Ha erre a gondra megoldást találunk, akkor sokan szívesebben döntenek emellett a pálya mellett, hiszen azt látják, hogy van élet a táncon túl.

Győrtől a londoni Prada-ig

Hatvani Zsolt a Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola szakgimnáziumát végezte el először, majd a Budapest Táncszínház tagja lett, később Frenák Pál társulatánál folytatta. Ösztöndíjjal nyolc évig táncolt Madridban két társulatnál. Ezt követően Hollandiában olyan neves koreográfusokkal dolgozhatott, mint William Forsythe vagy Jiří Kylián. De már 30-31 évesen elkezdett azon gondolkodni, hogy mi lesz a jövője.

Korai döntés volt – mesélte –, mert az álmom, amit el akartam érni, beteljesedett.

Én pedig a saját kezembe akartam venni a sorsomat, magam akartam dönteni a folytatásról, és nem kívántam megvárni, hogy azért kelljen abbahagynom, mert kiégek, vagy lesérülök.

Ráadásul ekkor még elég fiatal voltam ahhoz, hogy visszaüljek az iskolapadba, és akár egy új országba menjek, és egy teljesen új karriert kezdjek a nulláról. Amikor elkezdtem azon gondolkozni, hogy abbahagyom a táncot, azt vettem sorra, miben vagyok jó, mi érdekel. Ezek közé tartozott a rendezvényszervezés és a divat. Nagyon jó voltam szervezésben és az emberi kapcsolatokban, a divat pedig mindig is érdekelt. Spanyolországban korábban szerveztem is néhány programot. Paul Bronkhorsttal, a holland átképzési program vezetőjével konzultáltam is erről folyamatosan. Nem volt könnyű, hiszen Londonba, egy posztgraduális képzésre jelentkeztem, és nem volt egyszerű tíz év után ismét tanulni, ráadásul idegen nyelven. De talán a legnehezebb részt az jelentette, hogy asszimilálódjam a civil élethez.

Megijesztett a Londonban zajló hatalmas verseny, valamint az is, hogy míg a balettben a tehetség számít, a civil életben pedig azt láttam, hogy inkább a kapcsolatok.

De szerencsém volt, egy általam szervezett esküvő után a Monclerhez, majd a Pradához hívtak, már másfél éve a VIP-ügyfelekkel foglalkozom senior értékesítési asszisztensként. Most tehát van egy olyan hivatásom, amelyet szeretek, közel áll hozzám, és amelyben úgy érzem, jó vagyok. De természetesen az életem része maradt a tánc, hiszen ha valaki táncos volt, az élete végéig az is marad. Sokat járok előadásokra, néha gyakorolok, hogy formában maradjak. Azt látom, hogy a kollégáim többsége inkább kreatív második pályát választ, koreográfus, fotós, netán fizikoterapeuta lesz, de például Nagy Tamás pilótává képezte ki magát.

Hollandiában az átképzési alapba minden táncos a fizetése egy százalékát fizeti. Ezért öt év után tízezer eurót kap, tíz évet követően pedig a teljes átképzését finanszírozzák.

A művész-hozzájárulások mellett az alap az államtól és a foglalkoztatótól is kap támogatást. Így már lehet pályát váltani.

A cikk eredetileg a Táncművészet Magazin 2017/2. számában jelent meg.