Anna, Anikó

Pixelek virtuóz tánca – digitális korszak a táncművészetben

A Táncművészet Magazin cikke

2017.07.02. 10:36

Programkereső

Facebook, Instagram, Twitter, live stream – mindennapi szóhasználatunk és életünk részeivé váltak. De mi hasznát veszi ezeknek a tánc?

Nem túl rég még szentségtörésként hatottak azok az elméletek, amelyek azt jósolták, hogy egyszer a táncból eltűnik az élő test, és átveszi szerepét a technológia, a mindig tökéletesen működő gép. Oscar Schlemmer utópiája például Kleist übermarionett-elméletére alapozva az volt, hogy az organikus emberi test helyett egy mechanikus test, egy gép tudná megvalósítani a tér geometriájába illeszkedő tökéletes mozgást. Szerencsére ezek az elméletek továbbra is utópisztikusak, és az embert soha nem tudja majd nélkülözni a színpadi műfajok egyike sem. Az viszont megkérdőjelezhetetlen tény, hogy a digitális korszak beköszöntött a táncművészetben, és még egy olyan hagyománytisztelő műfaj is él ennek eszközeivel, mint a balett, a kortárs táncban pedig már ezer módját látjuk a technika kreatív alkalmazásának.

Táncélmény a fotelből

Noha a tánc legfőbb ereje a fizikalitás élő megtapasztalása, ma már senki sem csodálkozik azon, hogy ugyanúgy belépőt kell fizetni egy táncelőadás közvetítéséért, mintha a táncosok valóban ott mozognának előttünk a színpadon. Idén júniusban például a Royal Ballet három előadásának élő közvetítését láthattuk a Pesti Vigadóban a Pannonia Entertainment jóvoltából. A Royal Ballet élen jár a live stream használatában, hiszen 2012. március 23-án ők voltak az elsők, akik egy egész napos online rendezvényt szerveztek. Nemcsak az esti előadásukat követhette élőben az internet népe, hanem a próbákat is. Több mint 200 ezer ember tekintett be ily módon elsőként a YouTube-on és a The Guardian honlapján a színfalak mögé. A függöny efféle fellebbentését aztán világszerte átvették a társulatok, 2016. október 4-én, a balett világnapján pedig újabb digitális mérföldkőhöz érkezett a táncvilág, amikor öt élvonalbeli társulat, az Ausztrál Balett, a Bolsoj, a Royal Balett, a Kanadai Nemzeti Balett és a San Francisco Balett próbáit húsz órán keresztül élőben közvetítették a Facebookon. Ehhez a kezdeményezéshez akkor a Győri Balett is csatlakozott, idén április 29-én, a Tánc világnapján pedig a Táncművészeti Egyetem is online „nyílt napot” tartott, vagyis egy egész délelőttön keresztül figyelhettük a különböző szakokon folyó munkát és élő riportokat is hallhattunk.

A táncosok is emberek

Azon túl, hogy ezek a közvetítések a legkényelmesebb élményszerzést kínálják, vagyis nem kell elutazni Londonba, de még a fotelből sem kell kikelni egy táncelőadás kedvéért, egy nagyon jelentős változást is jeleznek.

Ez pedig a balett demisztifikálása, emberközelivé tétele.

A műfaj megszületése óta azon dolgoznak a balett-táncosok, hogy a természetfelettiség hatását keltsék a legtermészetellenesebb mozdulatok szabályos, mégis könnyed kivitelezése által. Ezenfelül a táncos egyéniségének sem igazán ad teret a műfaj, hiszen a kartáncosok optimális esetben közel egyforma magasak és alkatúak, a koreográfiákban pedig nem engedtetnek meg az egyéni lépéskombinációk, hiszen a jogok védelme miatt egy-egy változtatás is komoly pénzbüntetéssel járhat. Így aztán kedvenc balett-táncosainknak nem is ismerhettük meg a személyiségét, egészen eddig. A social media ugyanis számos platformjával változtat ezen.

Amellett, hogy a Facebook vált a közönséggel való kommunikáció legfontosabb terepévé, egyre több társulatnak van hivatalos Instagram-, vagy Twitter-profilja is.

Emellett a sztárok is sok titkot elárulnak magukról ezeken a felületeken. Szergej Polunyin, a balett rosszfiúja például a Twitteren jelentette be hirtelen távozását 2012-ben a Royal Ballet-től. Az egyik legnagyobb táncos Instagram-sztárnak, az American Ballet első magántáncosának, Maria Kochetkovának több mint 165 ezer követője van az Instagramon, de őt is megelőzi Isabella Boylston, aki 189 ezer követővel büszkélkedhet. A következő képet, amin Szergej Polunyinnal próbál, Budapestről posztolta. 

Surprisingly difficult to get a good picture with Sergei 😂

Isabella Boylston (@isabellaboylston) által megosztott bejegyzés,

Az ő profiljuk sikere abban rejlik, hogy nemcsak a tökéletes színpadi fotókat osztják meg itt, hanem esendőségüket is tükröző, vagy éppen humoros fotókat mindennapi életükről, küzdelmeikről. Ezáltal a balett emberközelivé válik, és akarva-akaratlanul az is találkozik a műfajjal az interneten való szörfölgetés közben, aki egyébként soha nem írná be a keresőbe egyetlen balett-társulat nevét sem. A modern médiumok használatában szintén élen járó Holland Nemzeti Balett marketingmenedzsere jól megfogalmazta, miben rejlik e felületek haszna: „A balett még mindig egy exkluzív szórakozási forma. Ezerhatszáz férőhelyes a nézőterünk és 200 előadásunk van egy évben. Ez a határ.

De az internet és a technikai újítások segítségével sokkal szélesebb réteghez juthatunk el, és megmutathatjuk nekik, mi folyik egy balett-társulat berkein belül".

Az érzékek kicselezése

A digitális technológia kreatív használatával olyan új intermediális műfajok is megjelennek, ahol a technika elképesztő módon változtatja meg az érzékelésről alkotott ismereteinket. Ma már szinte természetesnek vesszük, hogy készülnek olyan interaktív, 360 fokos panorámavideók, ahol a kurzor, vagy a telefonunk mozgatásával irányíthatjuk a tekintetünket, vagyis választhatjuk ki, hogy mit akarunk nézi. Ezáltal jelenidejűvé válik az élmény, belépünk a videó kétdimenziós terébe és aktív részesei lehetünk az élménynek. Az egyik első ilyen táncos videót az English National Ballet készítette, akik Derek Dane emblematikus, 1992-es A hattyúk tava koreográfiájának próbáját vették fel ezzel a technikával 2016-ban. Ezt nézve az ember olyan élményben részesülhet, amiben élőben soha: hatvan hattyú, vagyis kartáncos táncolja körbe a nézőt, miközben ő választja meg, hogy hová néz. A Holland Nemzeti Balett ezt is továbbgondolva egy olyan nyolcperces virtuális balettelőadást rendezett, amit VR-szemüveggel kell nézni, és amiben a táncosok látszólag megérintik a monitoron keresztül őket figyelő nézőt, vagyis ők már a kamera tekintetét is belekomponálták a koreográfiába.

Léteznek ugyanakkor olyan hús-vér előadások is, amelyek fordítva gondolkoznak, vagyis a vetítések kétdimenziós élményével ötvözik a színpad négydimenziós valóságát. Ebben élen jár Hiroaki Umeda japán interdiszciplináris művész, aki nemrég a Trafóban mutatta be magyar táncosokkal készült Drives című darabját. Bár élőben látjuk a táncosokat, a Kinetic Force Method elnevezésű speciális technológia azt a hatást kelti, mintha egy nagyon különös filmet néznénk. A táncosokra vetített izgalmas textúrák a hanghatásokkal kiegészülve ugyanis elmossák a határt a plasztikus, négydimenziós alakok és a vetített, egydimenziós sík között. Itthon pedig szintén voltak hasonló kísérletek: a Tünet Együttes 2008-as Nincs ott semmi, avagy alszanak-e nappal az álmok című produkciójában a real-time videotechnika akkor itthon még nem látott alkalmazását láthattuk, nagysikerű, Az éjszaka csodái című 2015-ös előadásukban pedig egy a Kitchen Budapest által fejlesztett animációs szoftverrel keltették életre az álmokat Weöres Sándor azonos című versének inspirációjára.

Nem érdemes tehát azon sajnálkozni, hogy „régen minden jobb volt”, hiszen a technológia fejlődése nem veszi el az élményt az embertől, sőt! Sokszor olyan, már-már transzcendentális tartalmak kifejezésére is alkalmassá teszi a táncot, amelyekre eddig nem volt példa.

A cikk eredetileg a Táncművészet Magazin 2017/2. számában jelent meg.