Tekla

Zelda Fitzgerald beleőrült abba, hogy nem lehetett balerina

2017.07.14. 09:17

Programkereső

Elképesztően tehetséges volt, de esélye sem volt beteljesíteni vágyát. A legendás író- és festőnő, F. Scott Fitzgerald felesége talán nem bolondul meg, ha hamarabb rátalál élete szerelmére: a táncra.

Zelda és F. Scott Fitzgerald kapcsolatát az utóbbi időben igen nagy kultusz övezi az olyan sorozatoknak köszönhetően, mint a Z: The Beginning of Everything, vagy Fitzerald utolsó, befejezetlen művének adaptációja, Az utolsó cézár szerelme (The Last Tycoon). Ezekből a filmekből sokat megtudhatunk kettejük szerelméről, de egyik sem beszél Zelda másik nagy szerelméről, a balettról.

Zelda gyerekkorában balettozott, majd hosszú időre abbahagyta ezt a  tevékenységet.

1925-ben azonban elment egy párizsi balettstúdióba és onnantól kezdve megszállottja lett a műfajnak.

Ekkor már 25 éves volt, öt éve volt F. Fitzgerald házastársa és már gyermekük, Scottie is megszületett. A körülmények ellenére 27 évesen eldöntötte: profi balerinává képzi magát. Nyilvánvalóan ekkor erre már esélye sem volt, de ezt ő nem vette tudomásul. Megszállottan járt órákra a hét minden napján, de sajnos a fizikai igénybevétel nyomán lassacskán rátört a mentális betegség. Unokája, Eleanor Lanahan egy közelmúltbéli beszélgetésben azt mesélte,

ebben az időszakban Zelda olyannak tűnt, mint aki balettban megtalálta azt, amit egész addig keresett: a tiszta önkifejezés lehetőségét.

Eleanor ugyanitt édesanyját, Scottiet is idézte: „Azt hiszem, az ő legnagyobb átka az volt, hogy annyi mindenhez volt tehetsége, hogy nem tudott eléggé fókuszálni egyetlen dologra”.

[PINTEREST] 596777d256e3e

Zelda balettrajongása szépen nyomon követhető attól a pillanattól kezdve, amikor 1925-ben először vett balettleckét Párizsban a kiváló orosz balerinától, Lubov Egorovától. Ezután egy időre, egészen 1928-ig az utazásai miatt nem tudott Párizsban balettozni, de Zelda ez idő alatt is képezte magát Philadelphiában. Amikor azonban visszatért Párizsba, elképesztő fegyelemmel vetette bele magát a balettba. Abban az időben Egorova balettstúdiójában a legtehetségesebb és legígéretesebb táncosok képezték magukat.

Zelda minden nap egy olyan környezetben találta magát, mintha csak Degas világa elevenedett volna meg: tele profi táncosokkal.

A legjobban Lucienne nyűgőzte le őt. Bár leveleiben nem említi a táncos vezetéknevét, minden bizonnyal Lucienne Lamballeről, a Párizsi Opera Balett táncosáról van szó, aki mindössze két évvel volt fiatalabb Zeldánál és akivel közeli barátságba kerültek. A balettórák után kávézókba jártak és a Párizsi Opera színészbüféjében töltötték az időt. Zelda lassan kezdte elveszíteni kapcsolatát lányával és férjével, aki időközben az alkohol rabjává vált és rengeteget dolgozott. 

Nehéz megmondani, technikailag milyen szinten állt Zelda. Minden bizonnyal Egorova sem biztatta volna őt, ha a képességei nem lettek volna megfelelőek a baletthoz. Az 1928-as és 29-es fotók megmutatják, milyen nagy változáson ment keresztül Zelda teste ezidő alatt, sokat fogyott és valóban elkezdett balerina-formát ölteni. 1929-ben elérkezett az a pont, amikor Zelda erőfeszítései megtérülhettek volna. Julia Sedova, az Impariel Russian Ballet korábbi táncosa, a San Carlo Opera tánctársulatának vezetője franciául írt Zeldának egy levelet, amiben felajánlott neki egy szerepet:

az Aida című operában egy „haladó nehézségű szólóra” kérték fel, amiért ráadásul havi fizetést kapott volna egy egész évadon keresztül.

Zelda azonban labilis idegállapota miatt nem fogadta el a felkérést, nem utazott Nápolyba.

1930 tavaszán egy Párizs közelében fekvő klinikára került, de hamar eljött onnan, hogy táncórákra járhasson. Sajnos azonban újra  elhatalmasodott rajta a betegség és Svájcba, majd Olaszországba utaztak kezelésekre. Scott mindvégig Zelda mellett állt. Miközben felesége kezeléseken vett rész, levelet írt Egorovának, amiben arról kérdezte őt, mennyire tartja tehetségesnek Zeldát.  Egorova azt válaszolta, hogy

Zeldának kiváló képességei vannak, de mivel későn kezdte el képezni magát, nem válhat már belőle első osztályú balerina.

Ezt ekkor már maga Zelda is belátta, ezért elkezdte más irányú képességeit kibontakoztatni, és a festésben képezni magát. 

A baltimore-i kórházban, közvetlenül a második idegösszeomlása után aztán  tánc iránti rajongását a  Save Me The Waltz  című, 1932-ben megjelent regényben összegezte. Ebben alteregója szájába a következő mondatot adta: "Céljai elérése érdekében irányítani fogja azokat a démonokat, akik üldözték őt... bebizonyítja magának, hogy a béke elérhető". 

Egész életében küzdött a szerteágazó tehetségéből és az identitászavarából adódó tehetetlenségérzettel. Ugyanakkor a balett iránti szenvedélyét soha nem feledte: 1940 januárjában, kevesebb mint egy évvel Scott halála előtt azt írta neki: "Scottie elküldte nekem a Ballet Russe aktuális programját. A szívem szakad meg ezt látva. Nem így terveztem.” 1948-ban Zelda a Highland Memorial Hospital nevű elmegyógyintézetben volt éppen, amikor a konyhában tűz ütött ki, és a kórház kilenc másik páciensével együtt odaveszett.