Vendel

Férfi szerelmi kettős borzolja a kedélyeket a táncvilágban

2017.10.13. 13:39

Programkereső

A pas de deux a balettban az a duett, amiben a női és férfi hős szerelme kibontakozik. De mi van, ha ezt két azonos nemű előadó táncolja, ahogy az a New York City Ballet legújabb előadásában történik?

A kortárs táncban és a modern balett műfaján belül már régóta születnek olyan előadások, amik igyekszenek ledönteni az azonos neműek szerelmére vonatkozó tabukat. Most mégis élénk vita kezdődött, amikor Justin Peck, a The New York City Ballet 30 éves, rendkívül népszerű koreográfusa úgy döntött, tavalyi, The Times Are Racing című előadását úgy fejleszti tovább, hogy

a központi duettet két - eltérő bőrszínű - férfival, Daniel Applebaummal és Taylor Stanley-vel táncoltatja el.

(Az eredeti előadás egyébként is erősen politikus, a tavalyi amerikai elnökválasztásra reagál.) Justin Peck nem az egyetlen, aki a társulat előadásaiban az azonos neműek szerelmét reprezentálja: ugyanebben az évadban a 25 éves Lauren Lovette már koreografált egy kettőst férfiakra a Not Our Fate című darabjában. A társulat egyébként régóta élen jár a műfaj határainak feszegetésében. Már a társalapító Balanchine 1957-es koreográfiájában a polgárjogi mozgalmakhoz kapcsolódóan egy fehér balerinával, Diana Adams-szel és egy fekete balett-táncossal, Arthur Mitchellel táncoltatta el a szerelmi kettőst, ami akkoriban legalább annyira botrányos volt, mint ma azonos neműek szerelmét ábrázolni.

Daniel Applebaum és Taylor Stanley
Daniel Applebaum és Taylor Stanley
Fotó: Michael Kirby Smith

Justin Peck úgy indokolta döntését a a The New York Timesnak adott interjújában: "Itt az ideje, hogy szülessenek olyan szerepek a balettban, amiben két férfi szeret egymásba”. Hozzátette:

Nagyon kevés alkalma van egy homoszexuális balett-táncosnak a színpadon eltáncolni a valódi érzéseit, pedig mennyivel kifejezőbb lenne, ha a szerepben is önmagukat adhatnák”.

Ugyanitt azt is mondta: „És annak is itt az ideje, hogy legyenek női társulatvezetők, akik olyan, akár 20 fős társulatokat vezetnek, amikben nők és férfiak egyaránt táncolnak” - fogalmazott. A 30 éves Justin Peck kifejtette misszióját, miszerint szeretné, ha a táncban megváltozna a nemi szerepek reprezentálása, és közelítene a valóságos helyzethez. 

A major part of #TheTimesAreRacing has been an exploration of gender-nuetrality • to see how far we can push equality amongst the sexes through the lens of ballet. Last Season we saw Ashly Isaacs (@a_ei6) kick some ass in the role originally created for Robert Fairchild. Not a step of the original choreography was compromised, and she pulled it off with flying colors. This Season we are taking it one step further, and will have the debut of our first male-male interpretation of the ballet's central pas de deux (originally choreographed on Tiler Peck and Amar Ramasar). Its been very special to collaborate and monitor this new pulse of the duet • to witness how the dynamics and counterbalance of Daniel Applebaum (@dapplebaum) and Taylor Stanley (@t_stanley) can shift the impact and meaning of the choreography. I'm very excited to share with you all -- Come see Daniel and Taylor dance this on October 12th #loveislove #genderneutral #equality #diversity #beauty #pride #proud

Justin Peck (@justin_peck) által megosztott bejegyzés,

Nem tudni, Justin Peck darabjára reagálva, vagy pedig valami más okból kifolyólag, de néhány nappal később Alekszej Ratmanszkij, a Bolsoj korábbi táncosa, az American Ballet Theater rezidens művésze megosztó posztot írt saját Facebook oldalára:

„Bocs, de a balettban nincs nemi egyenlőség:

a nők spicc-cipőben táncolnak és a férfiak emelgetik őket, az előadás végén a nők kapnak virágot és a férfiak csak kísérik őket, nem pedig fordítva. Nekem nagyon kényelmes ez a szerep”. Posztját egy olyan – viccesnek szánt – képpel illusztrálta, amiben egy nő emeli a férfi táncost. Miután rengetegen szálltak vele vitába a szakmabeliek közül is, e-mailben finomította véleményét: „ Szívesen folytatnám még a gender és a balett összefüggéséről szóló diskurzust, de most már elbizonytalanodtam. Egyetértek azzal, hogy csak a szabályok megszegésével fejlődhet a művészet, de én személy szerint a tradicionális utat követem, mert túl szépnek és fontosnak tartom ezeket a hagyományos értékeket ahhoz, hogy hagyjam őket elveszni” - fogalmazott.

Amit látunk tehát, az maga a mozgásban lévő tánctörténelem: az invenciók létjogosultságát senki nem vonhatja kétségbe, de hogy mi válhat majd a kánon részévé, azt majd csak az utókor fogja eldönteni, minth ahogy az is kérdés, hogy kell-e egyáltalán törekedni a kanonizálódásra.

(forrás: The New York Times, Dance Magazine)