Karamazov testvérek

A Magyar Nemzeti Balett ismét egy nagyregényt állít táncszínpadra. PREMIER: november 7., 8. 19:00 - Magyar Állami Operaház

Borisz Eifman

Dosztojevszkij művében a három Karamazov fiú, a féktelen, de jószívű Dmitrij, a nihilista lázadó Ivan és a szelíd, istenhívő Aljosa sorsán keresztül próbál választ adni a szeretet, a bűn, a bűnhődés és a megbocsátás legalapvetőbb erkölcsi kérdésekre. Az előtérbeli gyilkosság és a mélyben hatalmas, forrongó indulatok koreográfusa szentpétervári balett-társulatával világhírnevet szerzett Boris Eifman. Az Eifman-balett történetmesélése alapjaiban különbözik a Budapesten megszokott előadásokétól. A hagyományos értelemben vett cselekmény helyett - mely maximálisan a Dosztojevszkij-regényen alapul - sokkal inkább a szereplők jellemén és a közöttük feszülő viszonyrendszereken van a hangsúly.

"Az 1970-es évek elején találkoztam Leningrádban Boris Eifmannal, aki akkor bontogatta szárnyait. A művet körülbelül tíz évvel ezelőtt láttam és akkor azt gondoltam hogy ez egy fantasztikus darab, és ha volna olyan férfigárdája az Operaháznak, akik el tudják táncolni, akkor biztosan bemutatnám. Most eljött az a pillanat, amikor is nem egy, hanem három kiváló szereposztásban tudjuk kitűzni a balettet. Nagyon eltér Eifman stílusa attól, amit itthon megszoktak, de borzasztóan erős a látványvilága. Ma a világban nagyon kevés olyan alkotó van, aki nagybalettet tud koreografálni, márpedig a közönségízlés a nagybaletteket előnyben részesíti az egyfelvonásosokkal szemben. Ezért szerettem volna mindenképp, ha az együttes gazdagodik egy Eifman-művel. Eifman minden darabja mestermunka, a Sirálytól a Vörös Giselle-ig. Tavaly A bajadérral és a Balanchine-esttel főleg a hölgyeknek kedveztünk, a Karamazov testvérekben viszont elsősorban a férfitáncosaink kapnak lehetőséget" - mondta Keveházi Gábor, a Magyar Nemzeti Balett igazgatója a sajtótájékoztatón.


Karamazov testvérek

 

F. M. Dosztojevszkij drámáját balettszínpadra alkalmazta, a koreográfiát tervezte és rendezte: Boris Eifman

Zene: Szergej Rachmaninov- Mogyeszt Muszorgszkij - Richard Wagner - orosz cigányzene

A koreográfus asszisztense: Olga Kalmikova

Betanító balettmesterek: Jurij Ananyan, Vera Arbuzova, Ilja Oszipov, Oleg Paradnyik, Okszána Tverdohlebova

Próbavezető balettmesterek: Slava Muchamedov, Végh Krisztina, Merlo P. Andrea, Venekei Marianna

Karmester: Medveczky Ádám, Szennai Kálmán

Díszlet- és jelmeztervező: Vjacseszlav Okunyev

Szcenika: Juhász Zoltán és Resz Miklós 

Világítástervező: Boris Eifman

Alekszej: Medvecz József / Oláh Zoltán / Bakó Máté

Iván: Apáti Bence / Popov Ivan / Cserta József

Dimitrij: Csonka Roland / Bajári Levente / Liebich Roland

Katyerina: Kozmér Alexandra / Popova Aleszja / Tsygankova Anna

Grusenyka: Keveházi Krisztina / Pazár Krisztina / Papp Zsuzsanna

Fjodor Pavlovics: Komarov Alexandr / Solti Csaba / Szakács Attila

Nézzen utána a Fidipédián!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Boldog születésnapot, Kocsis Zoltán!

Május 30-án lesz hatvan éves a kétszeres Kossuth-díjas zongoraművész-karmester. E jeles alkalomból készítettük az alábbi kisfilmet.

Alexa Christian: „Olyan táncstílus, hogy hip-hop, nem létezik"

Ugrin Gábor

Alexa Christian koreográfus a Las Vegas-i World Hip Hop Dance Championshipről és a magyar hip-hop kultúra paradoxonáról mesélt. INTERJÚ

Az Értől az Óceánig

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A 2011-es WOMEX gálára május 26-ára összeállt FolkSide, illetve a Makám után a Tárkány Művek, majd a Csík zenekar játszik a Müpában.

Sümegi Eszter és két Mount Everest

A művésznővel két emblematikus szerepéről, valamint az Arabella és a Pillangóasszony címszerepeiről beszélgettünk. INTERJÚ

Zsolnay zenés és színházi negyed

Hogy el ne felejtsük: az I. Zsolnay Fesztiválon színházi előadások, performanszok és koncertek is voltak. BESZÁMOLÓ 4. RÉSZ

Szót dalolni, dalt szavalni

Még tárgyaktól se búcsúzom, hát még a legendától: képtelenség volna.

Színházi nyári tábor a Színház- és Filmművészeti Egyetemen

gyerekszínjátszók

A tematikus táborokra június 20-ig várják a színészet iránt érdeklődő fiatalok jelentkezését.

Auschwitzi falak

A láger tégláiba karcolt neveket és dátumokat örökíti meg Rajk László kiállítása, amit május 31-ig lehet látni a 2B Galériában.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG