SzólóDuó Nemzetközi Tánc Fesztivál 2010

Szólókkal 1999, duókkal 2001 óta találkozhat a közönség azon a fesztiválon, amelyet az Orkesztika Alapítvány szervez az együttgondolkodás – és nem a verseny –, az elhivatottság – és nem a hivatalosság – jegyében. Január 8–10. 20:00 – MU Színház, január 12. 20:00 – Millenáris Teátrum

A SzólóDuó Fesztivált szervező Orkesztika Alapítvány a magyar mozdulatművészet százéves hagyományának megőrzésével és megújításával, értékeinek közvetítésével foglalkozik. Ilyen értéknek tekinti a nyitottságot, a szárnyait bontogató vagy épp a tapasztalt, alkotó táncosok bátorítását, bemutatását és megismertetését. A SzólóDuó Fesztivál során az együttgondolkodás és nem a verseny, az elhivatottság és nem a hivatalosság fontos számunkra. Többre értékeljük a művészi élményt, mint ha csupán technikailag hibátlan egy produkció. A SzólóDuó Fesztivál hazánkban egyedülálló, az egyetlen nyitott pályázati rendszerrel működő kortárs táncfesztivál. A fesztivál lényege az innovatív alkotófolyamatban való részvételi lehetőség, ahol valamennyi táncos-koreográfus személyre szóló részletes szakmai visszajelzést kap a nemzetközi zsűri tagjaitól.

SzólóDuó Fesztivál (fotó: Kővágó Nagy Imre)

A 2010-es fesztiválra a hazaiak mellett - hiszen már a hatodik alkalommal rendezünk nemzetközi mezőnynek fesztivált - belga, brazil, cseh, francia, holland, izraeli, koreai, lengyel, német, norvég, osztrák és portugál táncművész jelentkezett. A SzólóDuó 2010-nek Budapest mellett három külföldi nagyvárosban, Kölnben, Prágában és Varsóban rendeztük meg társfesztiválját együttműködő partnereinkkel.

Január 8-9-10-én a SzólóDuó Fesztivál versenyprogramján esténként 10-11 rövid táncelőadást láthatunk a MU Színházban, január 12-én a Millenáris Teátrumban a versenyprogram "legjobbjait" láthatja a közönség a szakmai zsűri döntése és a közönség szavazata alapján. A SzólóDuó 2010 Gálasestjének sztárvendégei Kovács Gerzson Péter és Lukács Miklós lesz a Fametszet című előadással.

A fesztivál keretében nemcsak táncelőadásokat láthatunk négy napon keresztül, hanem háromnapos intenzív tánckurzuson is részt vehetnek az érdeklődők a Mozdulatművészeti Stúdióban. Emellett a szervezők fotóművészeti kiállítás keretében foglalják össze az elmúlt tíz év fesztiváljait a MU Színházban. Valamint először rendezi meg az Orkesztika Alapítvány a Kontakt Táncért Alapítvánnyal közösen az Egyperces (tánc)filmek platformját. Az "Ork_Kota_Platform" "Test_Tánc_Kép" témájában készült filmjeit január 8. és 12. között a MU Színházban és a Millenáris Teátrumban tekinthetik meg az érdeklődők minden nap 19 órától.

 

Részletes program a fesztivál honlapján.

 

 

Megosztás

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Boldog születésnapot, Kocsis Zoltán!

Május 30-án lesz hatvan éves a kétszeres Kossuth-díjas zongoraművész-karmester. E jeles alkalomból készítettük az alábbi kisfilmet.

Alexa Christian: „Olyan táncstílus, hogy hip-hop, nem létezik"

Ugrin Gábor

Alexa Christian koreográfus a Las Vegas-i World Hip Hop Dance Championshipről és a magyar hip-hop kultúra paradoxonáról mesélt. INTERJÚ

Az Értől az Óceánig

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A 2011-es WOMEX gálára május 26-ára összeállt FolkSide, illetve a Makám után a Tárkány Művek, majd a Csík zenekar játszik a Müpában.

Sümegi Eszter és két Mount Everest

A művésznővel két emblematikus szerepéről, valamint az Arabella és a Pillangóasszony címszerepeiről beszélgettünk. INTERJÚ

Zsolnay zenés és színházi negyed

Hogy el ne felejtsük: az I. Zsolnay Fesztiválon színházi előadások, performanszok és koncertek is voltak. BESZÁMOLÓ 4. RÉSZ

Szót dalolni, dalt szavalni

Még tárgyaktól se búcsúzom, hát még a legendától: képtelenség volna.

Színházi nyári tábor a Színház- és Filmművészeti Egyetemen

gyerekszínjátszók

A tematikus táborokra június 20-ig várják a színészet iránt érdeklődő fiatalok jelentkezését.

Auschwitzi falak

A láger tégláiba karcolt neveket és dátumokat örökíti meg Rajk László kiállítása, amit május 31-ig lehet látni a 2B Galériában.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG