Máté, Mirella

microsite

2016.06.20. 12:34 Módosítva: 2016-12-27 12:57:37

Programkereső

hrabal

Lombok, zene, színház

Ha szívesen utaznak, de nem tudnak idén nyáron messzebbre menni, jöjjenek ki Óbudára!

A Társaskör kertjében a gesztenyefák hűs árnyékában ülve elnézhetünk Norvégiába vagy akár Jeruzsálembe, Japánba is. A szerzők: Edward Grieg, Wolf Péter és Akutagawa. Az idegenvezetők a Liszt Ferenc Kamarazenekar művészei lesznek ( július 3., hétfő).

Egy hét múlva ( július 10., hétfő) a Budapesti Vonósokkal a barokk korba repülhetünk vissza Bach és Vivaldi műveivel. A második részben megszólaló Mendelssohn C-dúr vonósszimfónia pedig varázslatos muzsika a Szentivánéji álom szerzőjétől! Majd meglátják-hallják: röpködnek a tündérek, a levelek susognak a kertben – állítja Rónaszéki Tamás, a zenekar hegedűművésze.

A harmadik klasszikus zenei koncert ( július 31., hétfő) Rómában kezdődik. A város harangjait megidéző Angelus című Liszt mű indítja az Anima Musicae koncertjét. Benézhetünk egy reneszánsz udvarba ezután, ahol Pavane-t táncolnak, majd Varga Gábor, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának első klarinétosa szólójával Hidas Frigyes Concerto Semplice című műve szólal meg. Josef Suk Esz-dúr szerenádja zárja a nyári klasszikus zenei koncertek műsorát.

A könnyedebb zenei műfajokat kedvelőket a Nyáresti boogie-woogie blues ( július 6., csütörtök) , a nagy sikerű Seress Rezső-est ( július 7., péntek), a Snétberger Trió koncertje ( július 19.,szerda) és a Hot Jazz Band Ábrahám Pál estje várja ( július 21., péntek).

Természetesen lesz színház is, csupa sikerdarab. Daniel Glattauer Párterápia ( július 13.,csütörtök, 14., péntek, 15., szombat, 16., vasárnap,17., hétfő) , Kié vagy, mondd? zenés „seveledsenélküled” a 30-as évekből ( július 20., csütörtök ), Táncórák idősebbeknek és haladóknak – In Memoriam Bohumil Hrabal ( július 24., hétfő) . Itt indult, itt búcsúzik augusztus elején a 116. előadással egy másik Daniel Glattauer darab, a Gyógyír északi szélre ( augusztus 3. csütörtök).

Figaro nem búcsúzik, július utolsó hetében kétszer is várja Mozart operájában a rajongókat ( július 28.,péntek, 29.,szombat.). Baranyi Ferenc szavaival ajánljuk az előadást: „A Figaro maga volt az akcióban lévő forradalom. Ezt maga Napóleon állította arra a Baumarchais –vígjátékra utalván, amelyből Mozart Figaro házassága című operája kivirágzott. Nos, ez a mű, amelyben a szolga diadalmaskodik az úr felett, valóban a forradalom előszele volt.”