Menyhért, Mirjam

Magánkincsek kalapács alatt

2009.05.16. 22:59

Programkereső

Bőséges anyag, ritkaságok és 24 millió forintig terjedő kikiáltási ár: a Belvedere Szalon és Aukciósház idei utolsó árverését tartja május 23-án.

 

Gyémánt László_The Muck trio_2003
Gyémánt László_The Muck trio_2003

A tavaszi szezon méltó záróeseményének ígérkezik a Belvedere Szalon május 23-i Művészeti aukciója, ahol számtalan festmény, szobor és ezüst kerül kalapács alá. A változatos tárgykínálat önmagában is vonzó, de az árverés legérdekesebb pillanatait valószínűleg annak a 123 tételnek köszönhetjük majd, amelyek egy jelentős magángyűjteményből (Nádor 15 Galéria, Gallery Christoff) érkeztek az aukcióra. A gyűjteményi aukciók pedig nem ok nélkül váltanak ki izgalmat művészetbarátok körében, ilyenkor ugyanis esély van régóta lappangó kuriózumok, fontos alkotások, sőt főművek újbóli felbukkanására, és nem utolsósorban, megvásárlására.

Ez most maximálisan érvényes a Belvedere aukciójára, ahol több nagyszerű alkotásra is licitálhatunk. Így például Hollósy Simon Técsői tájára (kikiáltási ára: 2 400 000 Ft), amely díszhelyen volt az 1908-ban, Londonban megrendezett Magyar kiállításon,  Perlrott-Csaba Vilmos 1928-ban festett Nagybányai tájára (kikiáltási ára: 18 000 000 Ft) vagy Tihanyi Lajos 1912-es Trencséni utcájára, amely az árverés egyben legmagasabb árról induló tétele, a maga 24 millió forintjával. Azonban nemcsak a milliárdosokat kényezteti a Ház. Szerencsés esetben kevesebb pénzért is jelentős értékekhez juthatunk: Moholy-Nagy László 1923-as Kompozíciója 95 ezer forintról, Schönberger Armand Árkádok című krétarajza pedig mindössze 40 ezer forintról indul. A kínálat a 19. századi müncheniektől (Bruck Lajos vagy Spányik Kornél) a 20. századi  klasszikusokon át (Rippl-Rónai, Vaszary, Csók Isván vagy Berény Róbert) a kortársakig terjed (Wahorn András, Fehér László vagy Gyémánt László), úgyhogy bármely korszak is legyen a kedvencünk, nem lesz nehéz kedvünkre való művet találnunk a Belvedere aukcióján. Ám azoknak sem kell elkeseredniük, akiknek a pénztárcája éppen nem teszi lehetővé a vásárlást. Az eladásra kínált tárgyak május 22-ig megtekinthetőek a Galériában, ingyen és bérmentve.

Az árverés május 23-án, délután 3 órakor kezdődik a Belvedere Galéria és Aukciósházban (V., Szt. István tér 12.)