Gyöngyi

Színek és sztárok

2009.05.31. 18:38

Programkereső

Hol húzódik a határ a popkultúra és a magas művészet között? Kétségtelen, hogy egyre nehezebb meghúzni azt a bizonyos vonalat, miközben még mindig vannak, akik ragaszkodnának a szigorú különbségtételre.


Eme ragaszkodás okainak felderítése és taglalása nem ezen cikk témája, különös tekintettel arra, hogy a Ludwig Múzeum termei Keith Harring után ismét egy olyan művész munkáinak adnak otthont, aki a popkultúra és a magas művészet határán egyensúlyoz. Anton Corbijnról van szó, mielőtt azonban kitérnénk munkásságára és a kiállításon szereplő anyagra, fontos megjegyeznünk, hogy az egyensúlyozás nem belőle fakad, sokkal inkább a kritikusok próbálják ily formán láttatni munkásságát. Ennek oka nem technikai felkészületlenségében, tehetségtelenségében vagy ismeretlenségében gyökeredzik, hanem fotómodelljei személyében.

Bono
Bono

Az 1955-ben született Corbijn ugyanis híres embereket kap lencsevégre. Főleg rocksztárokat, de alanyai között találunk színészt, rendezőt és sportolót. Számtalan videoklipet rendezett, valamint egy nagyjátékfilmet - stílusosan a Joy Divison frontemberéről, Ian Curtisről Control címen, melyet hazai art mozik is vetítettek. Videoklipjei okán szokás úgy emlegetni Corbijnt, mint az MTV generáció ízlésformálóját, s ha munkái közül például a Depeche Mode Question of Time című klipjére gondolunk, akkor nem érezzük túlzásnak a kijelentést. Nem valószínű, hogy bárki, aki elmúlt huszonöt éves és még nem töltötte be a hetvenet, ne látta volna a klipet vagy kimaradt volna a Depeche-lázból, esetleg ne tudná/tudta volna rögtön felismerni a talpig feketébe öltözött „depeche-eseket". Az angol zenekarhoz azonban nemcsak ez a munka fűzi Corbijnt, hanem számos további videó, lemezborítók, színpadképek, koncertfelvételek, fotók - bátran kijelenthetjük tehát, hogy Corbijn keze jócskán benne volt a Depeche Mode ma ismert arculatának kialakításában. Az együttműködés fontosságát pedig mi sem mutatja jobban, mint az, hogy a szervezők a tárlaton egy külön termet szenteltek a Depeche Mode-nak.

Corbijn legtöbbet fotózott alanya saját bevallása szerint azonban nem a Depeche Mode énekese, Dave Gahan, hanem a U2 frontembere, Bono. A Bonóval és a U2-val való munka eredménye nemcsak látható a kiállításon, de akár haza is vihető a nem kevesebb, mint három kilogrammot nyomó U2&I című Corbijn-kötet formájában. Miközben cipeljük, és éppen leszakadna alatta a karunk, gondoljunk arra, hogy a könyv összes, az elmúlt huszonkét évben a bandáról Corbijn által készített fotót tartalmazza, és olyan hírességek írtak bele/hozzá szövegeket, mint Salman Rushdie, Helena Christensen vagy William Gibson, ráadásul a szerző saját bevallása szerint ez a legjobb könyv, amit valaha készített.

Képek és könyvek

1955-ben született Strijen szigetén (Hollandia) egy protestáns lelkész családjában. 1972-ben apja gépével
elkészítette első „hivatalos" fotóját a Solution zenekarról Groningenben. 1974-ben elvégzett egy fotóskur-
zust, majd Gijabert Hanekroot asszisztenseként dolgozott. 1979-ben Londonba költözött, hogy közelebb
lehessen az általa kedvelt zene képviselőihez. 1983-ban elkészítette első videoklipjét a Palais Schaumburg
Hockey című dalára. 1994-ben Corbijn elnyerte az MTV Music Awardson a legjobb alternatív videó címet a
Nirvana Heart-Shaped Box című számához forgatott klipjével. Portréfotói és videoklipjei mellett számos
magazinnak dolgozott (Rolling Stone, Elle, Esquire), több reklámkampány fotóját jegyzi (BMW, Tag Hauer),
továbbá tizenkét könyve jelent meg.

Bár a Ludwig Múzeum Corbijn-tárlatának legnagyobb részét a Depeche Mode-szekció teszi ki, a többi öt egység sem kevésbé érdekes és ugyanúgy sztároktól hemzsegő. A rendező elv kézenfekvő: a kiállítás a művész alkotói periódusait veszi sorra a kezdetektől napjainkig. Ez a rendszer azonban egy ennyire termékeny és hosszú ideje tevékenykedő alkotó esetében rengeteg alkotást és nehéz döntéseket jelent, már ami a kiállítandó művek válogatását illeti.

Corbijn fényképeit sok szempont szerint csoportosíthatjuk, ezek egyike a szín. Készített fekete-fehér, barna, kék és színes felvételeket. A Black and White címet viselő szekcióban fekete-fehér fotói láthatóak egészen a korai, a hetvenes évek elején készült munkáitól az 1989-ben készült fényképekig. A fekete-fehér hangulatnak megfelelően főképp dokumentumszerű képekkel találkozhatunk, sok sztárral, turnékon és koncerteken megörökített pillanatfelvételekkel.

Jóval későbbi képeket tartalmaz a Star Trak - Lithprints sorozat. Az 1989 és 1996 között készült fotók szakítanak a Corbijn korábban munkáira jellemző dokumentarista vonallal, mivel a fotós ekkoriban műtermi felvételekkel kezdett kísérletezni. A sorozat másik újdonsága, hogy itt jelennek meg először a zenészek mellett más művészeti ágak képviselői: színészek (például Gérard Depardieu), rendezők (köztük Clint Eastwood) és modellek. Az alanyokat a fényképész különlegesen, a litográfia és a nyomat keverékéből „előállított" technika, az általa lithprintnek nevezett módszerrel örökítette meg.

A 33 Still Lives sorozat a Corbijn által is jól ismert sztárkultusz és a hírességeket körülvevő közegre tett rafinált és érzékeny reflexió. A paparazzik fotóit utánozva készítette el képeit hol műteremben, hol az utcán, ám ezek a véletlenül elkapott pillanatok nagyon is megrendezettek, ugyanis beállított képekről van szó. A képeken találkozhatunk a már említett barna és kék színvilággal, no meg olyan szereplőkkel, mint Kylie Minogue, Cameron Díaz, a Massive Attack vagy Lance Armstrong.

Az A. Somebody sorozat 2001 és 2002 között készült. Rajtuk szintén hírességek szerepelnek a múzsa szerepében, ám egészen rendhagyó és vicces módon. Corbijn magát alakította át Janis Joplinnak, Jimmy Hendrixnek, Kurt Cobainnek vagy Frank Zappának, és jó fotóshoz méltón lekapta az ilyenformán „keze ügyébe kerülő" hírességeket. Így született meg Anton Z., A. Mercury vagy A. Marley portréja.

A Ludwig Múzeum újabb izgalmas tárlata alkalmat teremthet nosztalgiára és rajongásra, mindenek előtt/mellett pedig egy kiváló fotós munkásságának megismerésére. És mivel nem lenne teljes a tárlat, ha nem szerepelnének rajta Corbijn videoklipjei, még a Controlt is megnézhetik azok, akik lemaradtak róla a moziban.

2009. április 28.-július 5.
Ludwig Múzeum

Anton Corbijn